2013. július 6., 09:13

Új lemezzel jelentkezik a Kerekes Band

BUDAPEST. A folk- és a blues zene mellett az űrhajózás is az előtérbe kerül a magyarországi világzenei színtér meghatározó csapata, a Kerekes Band Folklore Man című új stúdióalbumán.
"A lemez címe egyben egy dalé is, és egyfajta öndefiniálása a Kerekes Bandnek, annak, hogy nem a könnyebb, kitaposott utat választottuk, hanem a folkot, az etnót kereszteztük a funk, a pop, a rock, a dzsessz, a blues műfajával. A kifejezés felfogható egy olyan Supermannek, aki a mellkasán egy nagy F betűt visel" - mondta Fehér Zsombor, a zenekar alapítója, furulyása az MTI-nek.

Kifejtette, hogy a Folklore Man című dal szövegében is szerepel, hogy mindenki azt kérdezi, miért nem gitáron játszanak, miért furulyán, miért nem dobolnak úgy, mint Ringo Starr. "Az is benne van, hogy mi onnan jöttünk, Egerből, ahol a betyárok születtek és haltak, Vidróczki is itt van eltemetve".

A lemez több száma erőteljes blues hatásokat mutat, a Voodoo Csárda természetesen Jimi Hendrix legendás Voodoo Childjára utal, a gitárhős egykori zenésztársa, a most 68 éves amerikai Mike Finnigan Hammond-orgonás pedig személyesen is közreműködik: a To Be Mine című számban hangszerén, a Betyar Heróban mint vokálos.

"Finnigan kiemelkedő alakja a rockzenének, nemcsak Hendrixszel játszott, hanem például Santanával, Joe Cockerrel vagy a Crosby, Stills, Nash & Young-gal. Csaknem tíz éve már annak, hogy Hendrix-rajongóként emailen megkerestem őt a régi időkről, és el is küldtem neki egy akkori feldolgozásunkat, a Gipsy Eyest, ami tetszett neki, és utána is kapcsolatban maradtunk. Csodálatos lenne, ha egyszer felléphetne a Kerekes Banddel, ahhoz viszont az is kell, hogy 440 Herzes Hammondját lehangoljuk 434-esre, amit mi használunk" - mondta Fehér Zsombor.

A már említett Betyar Heróban Finnigan mellett egy másik amerikai, Paul Shields is közreműködik, aki egy country rádió műsorvezetője, és angolul, oklahomai tájszólással mesél el egy betyártörténetet. "Eredetileg A nagy Lebowski című filmből ismert, country kalapos Sam Elliott-ot szerettük volna megnyerni, ami túl drága mulatság lett volna, de azért egy mondatát belecsempésztem a dalba".

A Cpt. Space Wolf című szám tisztelgés Farkas Bertalan, az első, és máig egyetlen magyar űrhajós előtt, aki 33 évvel ezelőtt a Szojuz-36 fedélzetén járt a világűrben.
"Az alapötletet egy korábbi dal adta, amelyet az LGT és a Neoton alkalmi közös projektje, az Asztronauta készített 1980-ban kislemezre Magyar a világűrben címmel. A vinylt, amelynek egyik oldalán Farkas Bertalan akkori szavai is hallhatók, egy régiségvásáron vettem, és azt gondoltam, ideje egy igazi magyar hős tiszteletére ismét dalt készíteni. Az egykori űrhajósnak tetszett, amikor elküldtük neki. Született már egy animációs klip is rá, amelyet Magyar Dániel és Ádám készített, felhasználva régi szovjet propagandaposztereket és bélyegeket" - mesélte a zenész.

A Kerekes Band július 1-jei lemezbemutató koncertjén a Zöld Pardonban - akárcsak a lemezen - Fábián Juli énekelte a Waiting for the Sunshine című dalt, majd csütörtökön a VOLT Fesztiválon, és ez így lesz július 12-én az egri Bikavér Ünnepen is. "Másnap egy csehországi világzenei fesztiválon, Boskovicében lép fel a Kerekes Band. Szerencsére elég gyakran kapunk meghívást külföldre, idén ősszel Lengyelországba és Ausztriába is eljutunk".

A Kerekes Band első lemeze, a Pimasz 2006-ban jelent meg, a Fel a kalappal! 2008-ban, a What The Folk?! pedig 2011-ben, utóbbi Fonogram-díjas lett. A külföldön is népszerű csapatban Fehér Zsombor mellett öccse, Fehér Viktor dobol, Námor Csaba kobozon játszik, Csarnó Ákos brácsán, Kónya Csaba pedig basszusgitáron.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.