2022. május 22., 17:29

Új csillagok születnek a Csallóközben

A bősi Afium együttes 2021 nyarától szórakoztatja egyre növekvő közönségét. Kuruc ,,Teo” Teodor gitáros, énekes, Bodó ,,Atosz” Attila dobos, Kuruc ,,Kikki” Krisztián ritmusgitáros és Mészáros ,,Mészi” Dávid basszusgitáros, dalszövegíró alkotja a bandát. Tagjaival arról beszélgettünk, milyen témákat dolgoznak fel a zenéjükben és hogyan alakul a nyaruk.

afium
Galéria
+1 kép a galériában
Fotó: Kálmán Roland

A zenekar tagjai már az Afium megalakulása előtt ismerték egymást, korábban ugyanis a Brotherhood és a Pitvipers nevű formációkban is zenéltek. Elsősorban rockzenét játszanak, azon belül is hard rockot, de a modern metál is közel áll hozzájuk. Gyerekkoruk óta zenélnek, a hangszerek vonzása és egy-egy Rómeó vérzik koncert meghatározó volt életükben.

A zenekar első két koncertje nem várt érdeklődés mellett, telt házzal zajlott a dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubban, valamint a bősi Vendel sörözőben. A fiúk azonban nemcsak zenével foglalkoznak, munkahelyük van, és természetesen a családi kötelezettségeiket sem hanyagolják el.

 – Néha nehéz mindent összeegyeztetni, de megéri, mert szeretjük ezt csinálni. Nagyon jó olyan zenét játszani, ami másoknak is tetszik – mondta Krisztián.

–  Verseket írok, amelyeket saját oldalamon teszek közzé, ezeknek több száz lelkes, nyugdíjas követője van. Még hozzászólásokat is írnak nekem – árulja el Dávid, a basszusgitáros és dalszerző. A banda nevének ötlete is az ő fejéből pattant ki; Zrínyi Miklós A török áfium ellen való orvosság című műve ihlette meg, a többiek pedig belementek a névválasztásba. A dalok szövege a jelenkor problémáival foglalkozik. Dávid és Teo írja őket, szövegeik itt-ott filozofikus hangvételűek, de filmes utalásokat is találunk bennük.

– A szöveg megszületésével nincs gond, viszont a zenében több variációt kipróbálunk, mert nem tetszik mindenkinek ugyanaz. S mivel ez mindannyiunkról szól, ezért addig próbálkozunk, amíg megtaláljuk a ,,közös hangot” – mondta el Teo.

Az Afium megalakulása óta történt egy s más, például beköltöztek a fiúk egy bősi próbaterembe, ahol gyakorolhatnak, továbbá nemrég jelent meg bemutatkozó daluk, az Értelmezd újra című dal, amely a zenekar rögtönzött stúdiójában készült.

 – Saját magunk raktuk össze a technikát és sikerült olyan komoly hangzást produkálnunk, amelyről még a profi stúdiósok is pozitívan nyilatkoztak – büszkélkedtek a srácok. Létrehozták saját zenei oldalukat a közösségi hálón, dalaik megtalálhatóak az összes lejátszó felületen.  

Szeretik elhívni az embereket a próbáikra, hogy ezzel is elősegítsék a rajongótábor kialakulását. Mint mondják, öröm számukra, ha az emberek a magukénak érzik a zenéjüket. A közeljövőben szeretnénk megismerkedi, összehangolódni a többi felvidéki bandával, és valóra váltani nagy álmunkat: az Öröm a zene elnevezésű tehetségkutató versenyen nyerni! Szurkoljunk nekik!

Megjelent a Magyar7 2022/20. számában.

afium
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.