2011. május 22., 23:55

Tudományos elismerés Perczel Andrásnak

BUDAPEST. Perczel András kémikusnak ítélték oda a 2011. évi Bolyai-díjat; a magyar tudomány legnagyobb értékű, 100 ezer euró adómentes pénzdíjjal járó elismerését Schmitt Pál köztársasági elnök adta át vasárnap este a Nemzeti Színházban.

Schmitt Pál köztársasági elnök a díj névadóját, Bolyai Jánost idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy minden tudás az embert kell szolgálja. Szabó Gábor a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöke laudációjában felidézte, hogy Perczel az 1970-es évek végén piarista diákként érettségizett, majd két év kitérő után jutott be az egyetemre, ami még inkább kitartásra nevelte.

"Senki nem látta a szerelmet, mégis mindenki tudja, hogy létezik" - hozott példát köszönőbeszédében Perczel András arra, miért foglalkozik egy kutató a szemmel nem látható mikrokozmosszal, a molekulák világával. Mint hangsúlyozta, a kémia nemzetközi évében a kitüntetés az egész vegyészközösség számára megtiszteltetés. Perczel András a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az ELTE Természettudományi Kara Szerves Kémiai tanszékének egyetemi tanára a fehérjék és építőköveik szerkezetét, mozgékonyságát és kölcsönhatásait kutatja, vegyész és biológus hallgatókat, valamint doktorjelölteket oktat.

A professzor annak a bonyhádi családnak a leszármazottja, melybe 200 éve Perczel Mór is született. "Ez sok mindenben meghatározta részben a neveltetésemet, részben pedig a szemléletemet" - emlékezett vissza. "Nem éreztem soha kísértést, hogy elhagyjam az országot. Ha az őseim küzdöttek ennek az országnak a szabadságáért, akkor nekem küzdenem kell a szabad ország felemelkedéséért a magam szerény képességeivel" - tette hozzá.

Külföldi tanulmányútjaira, ösztöndíjaira ugyanakkor örömmel ment, mert egy kutató számára igen hasznos jó dolog, ha más országokban is tud dolgozni, megismerni az ottani viszonyokat. "Voltam a Sorbonne-on rövidebb ideig, majd Bostonban hosszabb ideig, ez utóbbi három év igazán gyümölcsöző volt" - idézte fel. Később a kanadai állam ösztöndíját kapta meg a torontói egyetemre, ahonnan az 1990-es évek elején tért vissza, amikor gyerekei iskolába mentek.

"Ezt követően Oxfordba, Ian Campbellhez kaptam ösztöndíjat, akiben nagy szellemet, embert és kutatót ismertem meg" - méltatta brit kutatótársát. Részben ennek az együttműködésnek köszönhető, hogy a későbbiekben az ELTE-n sikerült létrehozni a magyar bio-NMR központot. "Használtuk a mágneses rezonanciás spektroszkópiát korábban is, de annak technikáját, hogy nagy molekulákat miként vizsgál az ember, ott tanultam meg" - emlékezett Perczel.

A Bolyai-díj Alapítványt 1998-ban hozta létre magánvagyonából Karsai Béla, Lantos Csaba, valamint Somody Imre és akkori felesége. 2001-ben csatlakozott az alapítókhoz Várkonyi Attila és Alexander Brody. Az alapító okirat szerint a tudományterülethez nem köthető díj olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású személynek adományozható, aki nemzetközi szinten is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, utánpótlás-nevelés területén, valamint ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén.

A kétévente odaítélt díj adományozásáról 15 tagú díjbizottság dönt, melynek tagjai a magyar tudomány elismert képviselői, elnöke pedig a mindenkori magyar köztársasági elnök. Az eddigi díjazottak 2000-ben Freund Tamás neurobiológus, 2002-ben Roska Tamás villamosmérnök, 2004-ben Bor Zsolt lézerfizikus, 2007-ben Lovász László matematikus, 2009-ben pedig Ritoók Zsigmond ókorkutató voltak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.