2020. október 20., 15:15

Történelmi siker: A könnyűzenei világ legfontosabb eseménye lesz Magyarországon

Történelmi siker Magyarország és Budapest számára, hogy házigazdája lehet az MTV European Music Awards rendezvénynek. Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont 2020. november 8-án magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét.

MTV European Music Awards
Illusztráció
Fotó: Archívum

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál.

Az MTV EMA 2020 show névre keresztelt díjátadó, ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás 4 ikonikus magyarországi helyszínről jelentkezik majd.

Szentkirályi Alexandra szerint hatalmas lehetőség Magyarország és Budapest számára, hogy az MTV EMA, a világ egyik legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának egyik következő állomása Budapest lesz. A kormányszóvivő azt is hozzátette, hogy a nemzetközi turistákért hamarosan újrainduló versenyben komoly előnyt jelent nemcsak Budapest, hanem Magyarország számára is egy ilyen nagyszabású világesemény megszervezése.

Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített zenei rendezvény hatalmas reklámértékkel bír, hiszen hazánk négy különböző csodálatos helyszínét láthatják majd az MTV Europe és az összes MTV csatornáján – beleértve az online adást is.

Történelmi pillanat ez Magyarország és Budapest számára, ugyanis a könnyűzenei világ legfontosabb eseményének egyik helyszíne lesz Magyarország. Az eseményhez kapcsolódó összes televíziós, online megjelenésben Budapest emblematikus helyszínei központi helyet kapnak majd, amelyek közel 200 ország 1 milliárd nézőjéhez jutnak el"

– mondta a bejelentés után Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Európa legnézettebb zenei eseménye rendkívüli turisztikai reklámot is jelenti most Budapest, ezen keresztül Magyarország számára. Az egész világ figyelmét fel tudjuk hívni arra, hogy Budapest a régió legjobb úti célja. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.