2022. május 24., 16:53

Több mint száz program várja a látogatókat a III. IpolyFeszten

Június 10. és 12. között, tíz településen száznál is több ingyenes programmal várják a szervezők a látogatókat a III. IpolyFeszten - hangzott el az esemény keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

IpolyFesztivál
Fotó: IpolyFeszt

Rétvári Bence, az esemény fővédnöke, a fesztiválnak otthont adó települések országgyűlési képviselője elmondta, hogy az első alkalommal 2019-ben megrendezett összművészeti fesztivál idén is a környékbeli települések, helyi közösségek, civilek, művészek összefogásával valósul meg.

A fesztivál fontos céljának nevezte, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsa a táj szépségére, kulturális értékeire, az Ipoly két oldalán élők összetartozására.

Kiemelte: mivel a térség az ország egyik legritkábban lakott térsége, ezért a Börzsönybe látogatóknak a programokon természetközeli élményben lehet része.

A fesztivál vendégeit a könnyű- és komolyzenei koncertek mellett hagyományőrző és sportprogramokkal, túravezetéssel várják - sorolta.

A Börzsöny és vidéke kulturális értékeit bemutató fesztiválhoz idén 10 település, Szob, Ipolydamásd, Kemence, Márianosztra, Vámosmikola, Perőcsény, Kóspallag, Letkés és Ipolyvisk csatlakozott.

A rendezvény megnyitója június 10-én pénteken lesz Kemencén, a katolikus templomban, ahol a Vox Humana Énekkar és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar ad koncertet Sándor Bence vezényletével. A fesztiválon fellép Bogányi Gergely zongoraművész és koncertet ad a Csík Zenekar is.

A könnyűzenei programban szerepel mások mellett Nagy Feró és a Beatrice, valamint az Ocho Macho együttes is.

A fesztivál idején a települések között fesztiválbusz üzemel. A rendezvénysorozat teljes programja a fesztivál honlapján érhető el (www.ipolyfeszt.hu).

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.