2018. augusztus 24., 08:24

Tizedszer is megtagadták John Lennon gyilkosának szabadlábra helyezését

New York állam illetékes hatósága tizedszer is elutasította John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek a kérelmét, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, így a 63 éves férfi rácsok mögött marad még legalább két évre.

Mark David Chapman

Chapman szerdán jelent meg a kérelmet elbíráló bizottság előtt, de az AP amerikai hírügynökség csak péntekre virradóra értesült az elutasító döntésről.

A férfi 1980. december 8-án, manhattani lakása előtt lőtte agyon a Beatles egykori sztárját, aki akkor 40 éves volt. Chapman 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Legkorábban 20 év után kérhette a feltételes szabadlábra helyezést.

A férfi jelenleg a New York állam nyugati részében fekvő Wende fegyházban raboskodik.

A bizottság mostani döntése szerint Chapman szabadlábra helyezése "összeegyeztethetetlen lenne a társadalom érdekeivel és biztonságával", valamint "kisebbítené a bűncselekmény súlyosságát, ezzel aláásva a törvény iránti tiszteletet". A testület szerint emellett fennáll a veszélye annak, hogy a börtönből való kikerülése esetén valaki bosszúból vagy népszerűségre vágyva árthat Chapmannek.

Szerdai meghallgatásakor politikusok és Lennon hívei egyaránt követelték Chapman rácsok mögött tartását a világhírű zenész New York-i Central Parkban lévő emlékhelyén.

Chapman két év múlva, 2020 augusztusában folyamodhat újra feltételes szabadlábra helyezésért.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.