2019. június 20., 08:49

Szombaton indul a komáromi Slágermúzeum

A Csemadok megalakulásának 70. évfordulója alkalmából, Slágermúzeum címmel indít dalest-sorozatot a Gaudium Polgári Társulás és a Komáromi Városi Művelődési Központ. A dallamos tánczene hívei először a Csak átutazók vagyunk itt a Földön című összeállítást élvezhetik - június 22-én 19 órától a Tiszti Pavilon dísztermében. Az ingyenes jubileumi rendezvény apropóján Stirber Lajos zenepedagógus-karnaggyal, a Magyar Kultúra Lovagjával beszélgettünk.

Slágermúzeum
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A már elhunyt, komáromi hegedűművész, zenepedagógus és zeneszerző, Dobi Géza Szolnokon élő Ákos fia huzamosabb ideje szorgalmazza a Slágermúzeum-sorozat megvalósítását. Ötletét azért is pártoltam, mert a múlt század 50-es és 60-as éveiben a Csemadok komáromi alapszervezete nagyon sok sikeres operett- és dalestet rendezett.

Annak ellenére, hogy számomra Kodály Zoltán az első számú zeneszerző, más zeneszerzők munkásságát, illetve a könnyedebb zenei műfajokat is tiszteletben tartom.

E jubileumi évben miért ne élesszük fel az egykori hagyományt? Ismét kapjon helyet és megfelelő fórumot a fülbemászó, igényes magyar tánczene, amely kultúránk szerves része. Társulásunk több éve nemzetközi kórustalálkozókat és adventi hangversenyeket is szervez, amelyek mellett más jellegű összeállítás is elfér - fejtette ki Stirber Lajos.

A másfél órásra tervezett, szombati dalest címe a híres komáromi zeneszerző, Seress Rezső egyik dalára utal.

Ez alkalommal azonban a Csak átutazó vagyok itt a Földön című slágere kivételével Horváth Jenő budapesti zeneszerző (1915 – 1973) örökzöld művei hangzanak majd el. Dobi Ákos ötletgazda is jelen lesz a rendezvényen.

A Gaudium Vegyeskar kimondottan a szombati dalestre tanulja be Horváth Jenő hajdani sikeres dalait. Például az Egy tisztes őszes halántékot, a Gyere, ülj kedves mellém és az Álltam a hídon kezdetűt. Horváthról azt olvastam, hogy Kodály-tanítvány is volt, illetve kezdetben a komolyzene felé orientálódott. Kamarazenét és szimfonikus műveket is szerzett.

Egyszer azonban egy zenés kávéházban annyira magával ragadta őt a dallamos tánczene és az ahhoz kapcsolódó milliő, hogy Seress Rezsővel és Eisemann Mihállyal együtt e műfaj legnevesebb korabeli képviselőivé váltak - tudtuk meg a továbbiakban. Lajos bácsi elárulta:

szombaton Gaudium-taggá akarják avatni a jelen levő Dobi Ákost, aki orvosként dolgozik Szolnokon, ám nagy zenebarát hírében áll.

Hetvenkedik a Csemadok, ma is ragyognak a komáromi csillagok címmel tervezik a Slágermúzeum-sorozat további dalestjét.

A mi komáromi csillagaink közé a közkedvelt Csík János énekes és kortársai tartoztak. Seress Rezső Szomorú vasárnap című dalával pedig világhírnévre tett szert. Nem szabad hagynunk, hogy ők és a szép dalok feledésbe merüljenek. Ha még lesz elég időm és erőm a megvalósításához, később biztosan folytatódik a Slágermúzeum. Szombaton pedig több nemzedék képviselőit várjuk nagy szeretettel a Tiszti Pavilon impozáns dísztermébe – nosztalgiázzunk együtt!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.