Szíjjártó Jenő emléke előtt tisztelegve
Május 11-én rendezték meg Zselízen a Szíjjártó Jenő Kórusfesztivált.
A helyi Művelődési Otthon nagytermében zajló rendezvény – elsősorban a zeneszerző születésének 100. évfordulója tiszteletére – Zselíz Város, a Zselízi Hangok polgári társulás, a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Szíjjártó Jenő Művészeti Öröksége Egyesület és a Csemadok alapszervezete szervezésében valósult meg. A kórusmuzsika kedvelői a Zselízi Alapiskola Franz Schubert Gyermekkarának, a Peredi Nőikarnak, a zselízi Franz Schubert Vegyeskarnak, a komáromi Concordia Vegyeskarnak, valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának a produkcióját is élvezhették.
A szlovákiai magyar énekkarok 1958, majd 1961 nyarán találkoztak Zselízen, a 2.világháború utáni időszakban először. Noha az első országos énekkari fesztivál óta már 58 esztendő telt el, a kórusmuzsika iránti lelkesedés a régióban is tovább él.
„Hatvanötödik születésnapján két művét a Szlovák Filharmónia ének- és zenekarával hangszalagra rögzíthette. A Dénes György versére írt Csallóközt és a Weöres Sándor költeményére komponált Békét akarunk című alkotásokat választotta. Ez utóbbi művét 1961-ben a csehszlovákiai magyar ének- és zenekarok első fesztiváljára írta: a zselízi Schubert-parkban 1200 énekes és zenész közreműködésével vezényelte hatalmas közönség előtt” – áll a szlovákiai magyar kórusmozgalom újjászervezőjének, Szíjjártó Jenőnek emléket állító hangverseny műsorfüzetében.
Az ünnepi hangversenyt Juhász András mérnök, a város polgármestere, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg, és Csenger Tibor, Nyitra Megye alelnöke is megtisztelte jelenlétével. Az est folyamán színpadra lépett az 1984 szeptemberében, Horváth Géza tanár-karnagy alapította Franz Schubert Gyermekkar, amelyet 2014-től Horváth Diana vezet. A Szűcs Dániel által zongorán kísért műsorukban megtalálható volt egyebek mellett egy-egy Vass Lajos- és Szíjjártó-szerzemény is. A lelkes tanulókat az 1997 júniusától működő Peredi Nőikar követte. Egyik legnagyobb sikerüknek a Svátky písní elnevezésű nemzetközi kórusfesztivál pozsonyi fordulóján elért 2006-os aranyérmes minősítést tartják. Jónás Katalin
karnagy irányításával, hallható volt Schubert Pisztrángja, Kodály Három gömöri dala és a Ballada című kórusmű, amelyet a zeneszerző Csontos Vilmos Hej, Szikince partja című költeményére komponált.
A több mint 36 éve működő, Pro Urbe-díjas zselízi Franz Schubert Vegyeskart Mézes Attila kísérte zongorán. Az énekkar alapító karnagya az a Horváth Géza, akit a közelmúltban Kóta-díjjal tüntettek ki. A Schubert- és Szíjjártó-szerzemények mellett repertoárjukban felbukkant Bárdos Lajos és Horváth Ádám Hazavárója, de előadták A napfény áthatol című művet, amelyet a kórus karnagya egy Hodossy Gyula-versre komponált.
A Stubendek István vezette – 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokban 18 estét betöltő hangversenykörúton résztvevő – Harmónia-díjas Concordia Vegyeskar ezúttal Petőfi Sándor
és Dsida Jenő költeményeit idézte meg. Szíjjártó Jenő művei közül a Nyitra vidékén gyűjtött Szent Iván-napi népdalokból komponált Magos a rutafát adták elő.
A kórusmuzsika rajongói végezetül a fennállásának 54 éve alatt számos hazai és külföldi sikert magáénak tudó énekkart, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusát hallgathatták meg. Szíjjártó Jenő-Dénes György: Csallóköz című művét a szlovákiai magyarság zeneszerzőjének tartott Szíjjártó Jenő unokája, Albertina vezényelte, aki 2018-tól a Budaörsi Sapszon Ferenc Kórus másodkarnagyaként is tevékenykedik. A „Tanítókórus” további négy Szíjjártó-művet adott elő: ezeket Szűcs Dániel és az együttes művészeti vezetője, Józsa Mónika vezényelte.
A zselízi hangverseny Szíjjártó legismertebb népdalfeldolgozásának, a három saját gyűjtésű zoborvidéki népdalt ötvöző kompozíciójának, az Esti hangulat Zsérén című mű eléneklésével ért véget. A megközelítőleg 120 énekest számláló összkart Józsa Mónika vezényelte.
A rendkívül oldott hangulatú hangversenyt a kórustalálkozó gesztorának, Horváth Gézának számos érdekes kiegészítése és az összkari mű elhangzása előtt Dunajszky Géza és Szalay Szilvia hozzászólása tette még teljesebbé.
Az est fellépői színvonalas műsorukkal bizonyították, hogy a szlovákiai magyar énekkari kultúra tud még fejlődni; Szíjjártó Jenő kórusművekben és népdalgyűjteményekben rejlő zenei öröksége pedig velünk él tovább.