2019. szeptember 22., 09:19

Szenes Iván egykori otthona slágermúzeum lesz

Talán nincs még egy olyan magánház, ahol ennyi sztár érezte magát otthon és ennyi legendás dal született volna, ezért született az ötlet, hogy a Szenes-dinasztia lakhelyéből slágermúzeum legyen.

szenes iván
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Facebook

350 millió forintos állami támogatással múzeum lesz a Szenes-dinasztia lakhelyéből, ahol rengeteg kotta, fénykép, személyes tárgy és jelmez árulkodik könnyűzenei történelmünk sztárjairól.

Egykor az őrültek házának a részlege volt az a nyolcadik kerületi, egykori Rezső téri – ma már Szenes Iván téri – épület, ahol beteg gyerekeket kezeltek.

Fotó:  Facebook

Akkor költözött vidámság a régi házba, amikor Szenes Andor (†35) költő, műfordító nagybátyjával kabaréjeleneteket írt. 1924 tavaszán bővült a család, ide született a fia, Szenes Iván (†87), aki ezernyi örökzöld dalba öntötte rímeit.

Ma is ott áll a zongora, amelyen Lehár Ferenc, Kálmán Imre is játszott. Gyakori vendég volt a házban a Latabár testvérek mellett Honthy Hanna is, hiszen Szenes Andor társszerzője volt harminc operettnek, írt sanzonokat, magyar nótákat.

Fotó:  Facebook

Szenes Iván nevéhez a ma is népszerű táncdal slágerek mellett 400 zenés színdarab dalszövege is fűződik.

Hofi Géza, Kovács Kati, Koós János, Aradszky László, Korda György, Mary Zsuzsi, Harangozó Teri is e a ház vendégei voltak, mert itt gyakoroltak.

szenes iván
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.