2020. március 23., 14:18

Szarka Tamás: Egymástól kell bátorságot kérnünk!

Szarka Tamás egy dalt jelentetett meg a napokban „Szabadíts fel!” címmel, amelyben megénekelte a koronavírus miatt felfordult világot. A dalról, és sok minden másról beszélgettünk.

Az elmúlt napokban mindenkinek ki kellett lépnie a komfortzónájából. Neked hogyan telnek most a napjaid?

Engem is ugyanúgy érint a helyzet, mint minden más zenészt – természetesen a koncertek elmaradtak. Látva ezt a szituációt, először felháborodtam, mert a szabadságunk elveszett. Az, aki ezt nem érezte, annak fogalma sincs, hogy mit is jelent ez a szó. De nagyon gyorsan beláttam, ahogy a többség is, hogy szükséges, és most önként le kell mondani róla, mert ez még mindig jobb, mint ha elvennék. Zenélni azért tudok, dolgozni tudok, írni lehet, stúdióban is – ahol csak ketten ülünk – tudunk dolgozni.

Persze az európai ember a FEGYELEM szóra úgy néz, mint tyúk a szemre, de most erre van szükségünk, hogy nehogy azután a nagy BAJ fegyelmezzen.

Ezért kell otthon maradnunk, nem járni társaságba, még ha ezt nehéz is betartani.  Az emberekben tudatosulnia kellene, hogy nem azért kell otthon maradni, mert itt, Közép-Európában olyan nagy lenne a baj, mert még nem olyan nagy a baj. Azért kell otthon maradni, hogy ne is legyen nagyobb baj, mint Olaszországban, ahol teljes fegyelem nélkül, nevetve gyalogoltak bele a katasztrófába.

A dal megírására mi késztetett?

Nyilvánvaló, hogy a bajokon túl a legnagyobb veszély a pánik, azt kell legyőzni. Az olyan effektusokat, mint ami kialakult egy budapesti diszkóban, ahol egy kis füst miatt az emberek egymást taposták agyon.  Mert a pánik sokkal nagyobb károkat okoz, mint maga az, ami kiváltotta. A pánikot, az ostoba pokolkiáltást, amit fröcsögnek, sziszegnek, titokban vagy a neten, el kell utasítani.  

Ez a legveszélyesebb, ezt most nem szabad, és ezek az emberek, most így vagy úgy, teljesen mindegy, hogy miért, félelmet akarnak kelteni. Ezért írtam erről a dalban, hogy „úgyis egymáshoz kell fordulnunk, bátorságot egymástól kell kérnünk”.

Tehát nem pánikolni, és nem félni, mert abból semmi jó nem származik. Ismeri mindenki azt az effektust, ha a sztrádán elöl valaki lelassul egy kicsit, akkor egy kilométerre mögötte, már az egész sztráda megáll.

De látni, hogy igenis lehet támaszkodni az emberekre, lehet bátorságot kérni egymástól, hogy ebben a fegyelemben a robbanás ne következzen be, és szerintem nem is fog bekövetkezni.

Azt pedig mindenkinek meg tudom ígérni: ennek egyszer vége lesz! Visszakapjuk azokat a csodálatos szép hétköznapjainkat, amiket úgy átkoztunk egyébként, mert nem tudtuk, hogy attól sokkal rosszabb is lehet.

Nem az a kérdés, hogy visszakapjuk-e, csupán az, hogy mikor.

A dalról elmondhatjuk, hogy kicsit minimalista hangszerelés mellett a ritmusokkal óriási feszültséget sikerült elérni. A dal rámutat arra is, hogy mennyire fenntarthatatlanul éltünk. Lehet, ha lecseng a járvány, teljesen másként fogunk kilépni. Talán ehhez is kell egymásnak bátorságot adni.

Nyilvánvaló, hogy másként fogunk ebből kilépni, és nem egyik napról a másikra, egy csettintésre, hanem szép lassan, fokozatosan.  Hetek, hónapok, talán egy év is eltelik, mire ez lecseng.

Azt érzem, hogy ezek után valamiféleképp jobbak leszünk, ha ezt a súlyos kemény tanítást – mert ez az – átvészeljük, és a legtöbben át fogjuk vészelni.

Mintha az emberek jobban összekapcsolódnának, jobban figyelnek egymásra. Most hogy gátolva van a találkozás, még fontosabb lett nekünk a kapcsolattartás.

Elég megnézni azt a szolidaritást, ahogy a szájmaszkokat varrják. A virtuális világban tudjuk egymással tartani a kapcsolatot, le is van terhelve rendesen. Lassult az egész rendszer, mert olyan sokan használják, és ezt jól is teszik. Beszéljünk, kommunikáljunk egymással. Persze nem élő szóban, mert ennek most nincs itt az ideje. Nem pánikolva, de át kell mindezt beszélni.

Vizsgáljuk meg, ki, mit, miért mond, mert óriási információhalmaz dől ránk. Ha az ismerőseinkkel és barátainkkal át tudjuk ezeket beszélni, akkor normális mederbe is tudjuk terelni.

A többségünk igenis fegyelmezi magát, és igenis nem próbál kitörni. Persze ez még csak tíz napja, két hete tart, és ez akár többször tíz napig elhúzódhat. Hogy bírjuk, meddig bírjuk, azt senki sem tudja, de egymást erősítve sokáig ki fogjuk bírni, és főleg akkor, ha látszik majd az eredménye.

Az eredményt pedig már most látjuk, mert nem történt robbanás.  Az emberek pedig belátják, hogy érdemes otthon maradni, és betartani az intézkedéseket.

Aki pedig világvégét kiabál, azt kérjük számon, mert ha igen sokan kiabálnak világvégét, akkor az is lesz. Mert vannak ilyenek, és nem tudom, hogy nekik ez mért jó, számításból vagy ostobaságból.

Nem szabad melléjük állnunk, hanem a REMÉNY mellé, és akkor az lesz az IGAZ!

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.