2018. október 18., 08:41

Suzanne Vega Budapesten

Suzanne Vega mostani rövid európai turnéján Budapest lesz az egyetlen állomás, ahol az énekesnő a szó hagyományos értelmében vett koncertet ad. A Népszava csütörtöki számában megjelent interjújában hozzátette, ezt is teljesen akusztikus, kamarazenei környezetben, csupán gitár és nagybőgő kíséretével.

Suzanne Vega
Fotó: TASR

Az amerikai dalszerző-előadó november 11-én a MOMSportban lép fel. Mint mondta, az ezredfordulón elhatározta, hogy soha többé nem énekli a Tom's Diner és a Luka című slágereit, de aztán meggondolta magát, mert „nem akart kiszúrni” Solitude Standing című lemezének rajongóival, sokat köszönhet nekik. „Arról azért szó sincs, hogy minden koncerten megszólalnának az említett dalok” – jegyezte meg. Az elmúlt tizenöt évben tematikus – legalább annyira színházi és irodalmi, mint zenei – projektjei voltak, amelyekbe nem férnek bele, és ezt a közönség el is fogadja.

Suzanne Vega beszélt arról is, hogy a régióban Prága a legkedvesebb városa, részben azért, mert Václav Havel néhai cseh elnökkel, íróval személyes barátság alakult ki közöttük.

Az Osztrák-Magyar Monarchia „polgári étosza is egyszeri és megismételhetetlen jelenség” számára, így ebben az értelemben Ausztriához és Magyarországhoz is kötődik. Kedvenc írója ugyanakkor Franz Kafka, „pedig ő előszeretettel rántotta le a leplet a látszólagos polgári miliő hazugságairól”.

Suzanne Vega ismert a társművészetekben való jártasságáról. Versei, novellái, esszéi jelennek meg, elismert szakértője a film noir stílusnak. Arra a kérdésre azonban, hogy megvalósíthatónak tartja-e napjainkban az összművészet XIX. századi eszméjét, azt válaszolta, egyáltalán nem, mert a kultúrában olyan túlkínálat van és olyan mértékű a specializálódás, hogy még a legműveltebb emberhez is csak apró szilánkok jutnak el a művészetből.

Mint mondta, nem azért ír és foglalkozik a film noirral, hogy összművészetet hozzon létre. Új dalt csak akkor ír, ha egy téma nagyon megérinti. „Felszabadult tehát egy csomó energiám és időm, amit szeretnék értelmesen eltölteni. Ha az irodalmi és filmes tevékenységből valami kölcsönhatásba kerül a zenémmel, az csak bónusz."

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.