Strieženec Alex - a boldog muzsikus
Strieženec Alex, alias Gyökér kamaszkora óta aktívan kapcsolódik a könnyű- és szórakoztató zene különböző műfajaihoz, legyen szó slágerzenéről, pop-rockról, bluesról vagy dzsesszről. Legismertebb zenekarát, a jazz örökzöldek tájainkon való népszerűsítését zászlajára tűző Deja vu-t 25 évvel ezelőtt alapította.
Alex nemcsak a dobok, hanem az íróasztal mögül is figyelte a zenei történéseket, hiszen ír a hazai, magyarországi és nemzetközi könnyűzenei életről. Zenei újságíróként a hetvenes évektől kezdve az Új Ifjúság, az Új Szó, később pedig az Ifi és a cseh Muzikus című lapoknál publikált.
A kilencvenes évek végétől zenei témájú könyveket is megjelentet szlovák nyelven, magyar nyelven regényeket és novellákat ír.
Emellett összefoglalta Somorja és környéke zenei életének történetét. 2017 novemberében, a somorjai művelődési házban volt a bemutatója a Lucifer és az angyalok hangja című zenés darabjának, amelynek a szlovák változata is elkészült. Több mint huszonöt éve tevékeny zenetanár.
– Pozsonyüspöki gyerek vagyok, de kettős életet éltem, mert édesapám (Strieženec Horváth Rudolf – szerk. megj.) a hatvanas évek elején a Somorjai Népművelési Intézetben kapott állást. Vitte magával a családot és a pozsonypüspöki néptánccsoportot is. Abból lett a Felső-csallóközi Népi Együttes (jelenleg Csallóközi Táncegyüttesként működik Dunaszerdahelyen Oláh Attila vezetésével – szerk. megj.). A gimnáziumi éve azonban megint Pozsonyhoz kötötték – elevenítette fel gyermek- és kamaszkorát Alex, aki már jó ideje Tejfalun lakik, és bízik benne, hogy ez már így is marad, mert jól érzi magát ott.
– Volt egy keletről jött „csodagitáros”, Mišo Pigoš, az ő zenekarában játszottam egy darabig, de aztán azt mondtam, hogy én el akarok menni nyugatra zenélni. Engem valójában nem a vendéglátós zenélés vonzott, igazából hivatásos újságíró szerettem volna lenni, de amit még nagyon akartam, hogy lássam, mi van a vasfüggönyön túl – mesélte a dobos Alex, aki 1980-ban lett profi zenész, letette a Slovkoncert vizsgáját. A „kinti” játszásnak megvoltak a szabályai. A legfontosabb az volt, hogy először egy évet otthon kellett játszani, és ha megfelelőnek találták a zenekart, akkor mehetett Nyugatra.
Persze a zenészek sem voltak ostobák. „Dupla” szerződéseket kötöttek, így aztán a vendéglátóhelyet üzemeltető cég és a muzsikus is jól járt. Az államnak a jóval kisebb összegről szóló „kamu” szerződést adták le, így jóval kevesebbet kellett adózniuk. Alex 1984-ben saját zenekart szervezett, ez volt a Steps, később már csak hétvégenként jártak Ausztriába, majd végleg befejezték. Előtte azonban egy olyan zenekart alapított, ami a mai napig közel áll a szívéhez.
Az utóbbit választottuk, de két hónap múlva rájöttünk, hogy ez a legnehezebb, ennek ellenére nagyon sajnáltam, hogy nem foglalkoztam ezzel korábban. Így Tiborral 1998-ban megalakítottam a Deja vu-t – emlékezett vissza az alapítás időszakára Alex. Tibor mellé Kanik Dodit vették be basszusgitárosnak. Az ismert magyar dzsesszénekes, Berki Tamás akkoriban jelentetett meg dzsessz örökzöldekkel egy kiváló CD-t. A Deja Vu megtanulta a számait, és az első fellépésükre, amelyet Pozsonyban, az Istropolis kistermében tartották, őt is meghívták.
– Egyszer eljött hozzánk a fiam osztálytársa, Vajdi, vagyis Vajda András, aki akkoriban az Expired Passport zenekarban énekelt és gitározott. Mondom neki, énekelj valamit. Erre elénekelt Berki CD-jéről egy dalt, és még a scat-et is hangról hangra „levette”. Mondom, ha te ilyen szorgalmas ember vagy, akkor itt a helyed a mi zenekarunkban. Majd jött Kotiers András szaxofonos. Ekkoriban 26-28 fellépésünk volt évente, nagyon jól ment a zenekarnak – nosztalgiázott Alex.
A Deja vu Klub 2002-től a pozsonyi Hlava 22 nevű zenei klubban, majd az akkori Pozsonyi Magyar Intézetben működött, de az utóbbi években általában Somorján zajlanak a klubestek. Ezeken a rendezvényeken a kezdetektől fogva neves vendégek szerepeltek, például Kaszás Attila, Török Ádám, Peter Lipa, Pavol Hammel, Somló Tamás, Takáts Tamás vagy az Ismerős Arcok zenekar.
Bennem van egy vérrög, szedem a vérhígítót és most megyek újabb kivizsgálásra, hogy megtudjam, mi a helyzet. 40 évig nem voltam beteg. Boldog embernek tartom magam, hiszen azt csinálom, amit szeretek: zenélek, írok a zenéről és tanítom a zenét. Hozzá meg egy ajándék az irodalom. Most is regényt írok... Miről másról, mint az éjszakai életről – zárta beszélgetésünket Alex, akinek még egy kis mosoly is kiült az arcára.
Megjelent a Magyar7 2023/19. számában.
