2018. november 25., 15:24

Sting és Shaggy „zúzott” a Hősök terén

Még az eső sem tudta elvenni a rajongók kedvét attól, hogy a könnyűzene egyik ikonjának tartott Sting és a jamaicai Shaggy tegnapi budapesti közös ingyenes koncertjére látogasson. Portálunk információi szerint több felvidéki egyetemista is közvetlen közelről, az első sorból nézhette végig a zenei parádét. A Hősök terén zajlott nagyszabású zenei rendezvény miatt az Andrássy út környékén késő estétől kora reggelig forgalomkorlátozások voltak érvényben.

Sting
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: MTI

A tízezreket vonzó, belépődíj nélküli rendezvényre a Hatoslottó 30. születésnapja alkalmából került sor.

A többszörös Grammy-díjas Sting (eredeti nevén Gordon Sumner) legutóbb 2017 őszén lépett fel Budapesten a 57th & 9th európai turnéja keretében. Változatos és rendkívül sikeres karrierje során elképesztő mennyiségű slágerlistás dalt, számtalan elismerést és mintegy 100 millió eladott lemezt produkált.

Fotó:  MTI

Az újhullám egyik meghatározó zenekarának, a Police-nak 1977 és 1983 között volt énekese és basszusgitárosa. Sting és a Police nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az All This Time, az Every Little Thing She Does Is Magic, a Demolition Man, a Driven to Tears, a Message in a Bottle, a Shape of My Heart, a King of Pain, az Every Breath You Take vagy a Next to You is.

A 67 éves énekes 1984-től dolgozik szólóban, 1985 óta tizenkét albumot adott ki. Pályája során tíz Grammy-díjat nyert, valamint egy Golden Globe-, egy Emmy- és három Oscar-díjjelölést tudhat magáénak. Nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az Englishman in New York, a Fields of Gold vagy a Desert Rose.

Fotó:  MTI

Az énekes az utóbbi években gyakori vendég Budapesten, ez mostani már a 10. koncertje volt. Az első magyarországi koncertje 1988-ban az Amnesty International turnéja során volt, amikor Peter Gabriellel, Bruce Springsteennel és Tracy Chapmannel a Népstadionban játszott. 2004-ben 250 ezer ember előtt lépett fel az ingyenes Kapcsolat koncerten a fővárosi Felvonulási téren, majd 2012-ben a Sportarénában koncertezett.

Fotó:  MTI

Shaggy, azaz Orville Richard Burrell jamaicai énekes – akinek a nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az Oh Carolina, a Boombastic, az It Wasn't Me" vagy az Angel – és a brit sztár 2018 áprilisában jelentette meg közös lemezét, a 44/876-ot, amelyet az Egyesült Királyság és Jamaika szigete inspirált: az album címe is a két ország körzetszámából áll össze.

Sting
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.