2024. szeptember 8., 15:14

Sok jó zene, kevés színház

A 15. Kútfeszt szombati, záró napjának érdekes színfoltja volt a HistóRia zenekar Mit ír az újság? című koncertmusicaljének bemutatója.

historia_
Galéria
+4 kép a galériában
HistóRia
Fotó: Lacza Gergely

Lábszky Olivérnek, a HistóRia vezetőjének és dalszövegírójának a fejében már régóta motoszkált a gondolat, hogy dalai jó részének a felhasználásával egy összefüggő zenés történet alakítható ki. Az egyes dalok, mint a sztori mozaikdarabkái, jól illeszkednének egymáshoz. A tegnap előadott blues-rock koncertmusical címadó szerzeménye, a Mit ír az újság? című dal már a csapat első hanghordozóján szerepel, sőt, a második nagylemezre elkészült ennek a folytatása is. A két – szövegében összefüggő, de zenéjében teljesen különböző – dalt a zenekar a koncerteken legtöbbször egymás után adta elő, s akkoriban már megvolt a Rikkancs című dal alapötlete is, ami végül is csak mostanában készült el végső formájában.

labszky-oliver-kicsi
Lábszky Olivér
Fotó:  Tóth Betty
Fogalmam sem volt, hogy ez most musical vagy rockopera legyen, csak éreztem, sejtettem valamit, járt az agyam és elkezdtem dalokat írni. Itt több mindenről van szó. Elkezdtek a dalok formálódni, például a Jó annak, aki érti című számban énekelünk a jobb és a bal oldalról, mert ugye lehet jobbra menni, balra menni, de aki hátul marad, az meg annak a dolga lesz, aki azt választotta, de aki előre akar menni, az is mehet. Tehát ezek az áthallások is egy picit színezték a történetet a fejemben, és innen már egyszerűbb volt mindezt összefogni. Azt azért le kell szögezzem, hogy nekem fogalmam sincs az újságírásról, viszont szeretek újságot olvasni, szeretek belelapozni, szeretek elmélázni a híreken, a cikkeken, és ezek hatására néha megfogan bennem egy téma, egy dalszöveg. Itt van például a Kína című dal is... Amikor olvasod az újságot, nézed a tévét, meg a telefonodat babrálod, akkor összeáll egy dal abból, amit látsz, tehát a napi hírekből meg minden másból”,

nyilatkozta nemrég a zenekarvezető. A HistóRia első korszakának tagjai azonban nem igazán láttak fantáziát abban, hogy egy ilyen, blues-rock zenekarra nem igazán jellemző, nem kevés időt és energiát felemésztő projekt részesei legyenek. (Csak a margóra jegyzem meg, hogy a Hobo Blues Band Vadászata pont ilyen ellenpélda, és a kockázatos vállalkozás végül bombasiker és azóta is hivatkozási alap lett.) A visszatérés után azonban zöld utat kaphatott Olivér elképzelése és a szavakat tettek követték.

Lábszky Olivér
Megkerestem Borsó Ákost, akinek láttam egy előadását. Mivel nekem nincs tapasztalatom az ilyenben, ezért – mikor összefutottam vele az egyik előadásunkon – megkérdeztem tőle, hogy tudna-e ebben segíteni nekünk akár úgy is, hogy megrendezné azokat a jeleneteket, melyekben nemcsak a zenekar szerepel. Ő egyből azt mondta, hogy gyerünk, csináljuk meg, de kellene egy forgatókönyv. Mondtam neki, hogy itt nincs forgatókönyv, itt vannak a dalok”,

mondta Olivér, majd így folytatta:

Ez a történet épp olyan zavaros, mint ahogy általában az újságokban szerepel, hogy az ember nem tud belőle kiigazodni. És ezt akár egy ilyen kis provokatív történetté lehet alakítani. Tehát van benne bőven kritika, egy kis szerelmi összefonódás, van benne háború, van benne szabadság, van benne minden, amit az újság megír. Mindig azt mondom, nem az volt a cél, hogy itt az újságból valamit merítsünk, hanem az abban megjelent írásoknak egyfajta tükrét tartjuk a közönség elé, és a hallgatóság ezt aztán úgy értelmez(het)i, ahogy gondolja. Olyat találtunk ki, hogy az embereket figurák, bábuk fogják helyettesíteni. Meg se kell szólalniuk, de rajtuk lesz a mondanivaló. És akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy ilyen papírmasé emberekre rá lesz írva az üzenet, rájuk lesz vasalva az újság.”
historia
HistóRia
Fotó:  Lacza Gergely

A bemutató előtt 20 perccel még épp hogy csak páran lézengtek a Tiszti Pavilon amfiteátrumában, de a kezdéskor már decens félház várta, hogy felcsendüljenek az első hangok. Nem rossz teljesesítmény ez annak fényében, hogy egy óra múlva kezdődött a Németország–Magyarország labdarúgó mérkőzés a Nemzetek Ligája nyitányaként, ahol a „fritzek” bizony alaposan elpáholtak bennünket. Ezt csak azért jegyzem meg, mert talán pár perccel a kezdés előtt hangzott el az amfiteátrumban Olivér szájából az a mondat, hogy „Megverte az Aranycsapat fociban a németeket.” Ne szaladjunk azonban ennyire előre.

historia__0
HistóRia
Fotó:  Lacza Gergely

A műsor egy instrumentális betéttel kezdődött, amely során már színpadon volt az est vendégzenésze, Szitási Zsolt, aki kiváló gitárjátékával az egész est folyamán támogatta a produkciót, „vastagabbá” téve a hangzást. A Mit ír az újság? újraértelmezésében azonban a két főszereplő, Nagy Boglárka és Tóth „Laca” László is színpadra léptek és az utolsó hangok lecsengéséig ők is végig a színpadon maradtak. Harmadikként a dal hagyományos verziója is felcsendült, majd a második része is, és valóban,

Olivér ötlete a kellékek és a többszereplős megoldás jóvoltából még hangsúlyosabb lett, azaz az egymásba fűzött dalok egy igazi koncepcióvá fejlődtek, melynek lényege a mai korból, a ma társadalmából való teljes kiábrándultság. Ez azonban nem letargikus módon nyilvánult meg az előadás folyamán, hanem többféle síkon és többféle érzelmet, értelmezést megvillantva.

Legyen az letargikus, kritikus, ironikus, sírva vigadós, reményteljes, kiábrándult, optimista, vagy éppen lesajnáló, tehát emberi, mint amilyen sokféle hangulatba mi is kerülhetünk egyes események hatására. És valóban, előkerült itt minden, ami a közéletben mostanság (de már akár száz éve, vagy még régebb idő óta) foglalkoztatja az embereket. Az újságokban megjelenő hírek, információk, propaganda és a sok kacsa, a politika, a háború (sajnos a téma újra aktuális), az emberi kapcsolatok, a szerelem. Úgy gondolom, hogy a világnézeti különbségeket kizárva mindenki tapasztalhatja, hogy a bolygónk nem lett jobb hely, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt, sőt, visszasüllyedtünk a hidegháborús évek szintjére. Ez a mondanivaló a sorok között és olykor direktebb módon a színpadon is megjelent, azonban nem célzatosan megnevezve a „bűnösöket”, hanem mintegy általános kórképet tükörként elénk tartva, amelynek kialakulásában a politikusok, a háttérhatalom, a média éppúgy ludas, mint mi, a gyakran hiszékeny és indulatos emberek. A világ jóvátételéhez azonban a béke hangsúlyozása és a baráti jobb nyújtása sosem válhat klisévé, még akkor sem, ha ez itt most egy sematikus megoldásnak tűnhet. Egy rockmusical azonban nem nyújthat 800 oldalas béketervet, mint ahogy a Jézus Krisztus Szupersztár sem lehetett annak idején egy prédikáció. Igen, néha az utalások egyértelműek, már-már profának, de a keret mást nem is tesz lehetővé. Olivér dalszövegei viszont ezt kellőképpen ellensúlyozzák, hiszen úgy hitelesek, hogy közben nem szájbarágóak.

historia__1
HistóRia
Fotó:  Lacza Gergely

Ez a blues-rock koncertmusical nem akart több lenni annál, ami. Ez lehet éppúgy az előnye, mint a hátránya. Olivér azt is megemlítette, hogy igazából ez még csak afféle főpróba és az igazi színpadi verzió bemutatására jövőre kerül sor a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. Egyfelől a Tiszti Pavilon szabadtéri színpada nem is arra lett kitalálva, hogy ott zsinórpadlásos színházi estek valósuljanak meg, hiszen nincs is zsinórpadlás, másfelől viszont musicalnek (még ha koncertmusicalról beszélünk is) nem igazán volt nevezhető az előadás, hiszen színház nem volt benne sok. Sőt, szinte semmi. Nem tudom, hogy a puritán színpadiasság a koncepció, illetve az idő- és a pénzhiány számlájára írható-e, de ha ezt az előadást úgymond főpróbának kell tekintenünk, azt színházi vonatkozásban így is kevésnek tartom. Az oké, hogy nincs forgatókönyv (nem is kell, hiszen a dalok kellőképpen egybetapasztják a koncepciót), és még azt is el tudom fogadni, hogy a „nulladik verzióban” a színházra utaló kevés jel közül a legmarkánsabb a minimális díszlet volt, ami az előadás elejétől a végéig a színpadon szerepelt.

Nem igazán volt hangsúlyos a rendező Borsó Ákos szerepe a három-négy narrált szövegrészen kívül, hiszen csúnya szóval élve a „színpadiasság” leginkább a két vendégszereplő és Olivér leleményességének, az ő gesztikulációinak, testjátékainak köszönhetően nyilvánult meg, de azok sem tűntek rendezői instrukciónak, hanem inkább ösztönös „mutatványnak”.

Úgy, ahogy annak idején a Vadászat színházi bemutatója sem volt színdarab, rockopera vagy musical (pedig ott több volt a színészi alakítás, na persze nyilván több szereplő is volt és abban az esetben költségvetésről is beszélhetünk), úgy a Mit ír az újság? „demó verzióját” sem éreztem annak, így talán első körben találóbb lett volna tematikus, vendégszereplős nagykoncertként meghirdetni, és akkor senkit sem ért volna csalódás. Nem vagyok színikritikus és nem is akarok az lenni, de színészi/színházi szempontból még a szerény körülmények ellenére is többet ki lehetett volna hozni ebből a helyzetből. Gondolok elsősorban a narráció mellett vagy helyett a két szereplő rövidebb dialógusaira, vagy éppen leülhettek volna az asztalhoz (ha már ott volt) egy kávéra, s közben szemlézhettek volna az újságokból egy-két cikket, amelyek aztán zeneszámok formájában „megelevenedhettek” volna.

kafer-balint-kicsi
Käfer Bálint
Fotó:  Tóth Betty

Az úgymond színházi rész után azonban essék szó a zenei részről is, amibe még a rosszakaratúak sem köthetnének bele, hiszen a visszatérő HistóRia legjobb koncertjét láthattuk, mondom ezt úgy is, ha úgymond „kizárjuk” a vendégszereplőket, de természetesen ők még emelték a produkció színvonalát, de erről majd később. Nyilván az utóbbi hónapok rengeteg próbája megtette a magáét, a régi dalok kellőképpen összecsiszolódtak, és azt se feledjük, hogy az est folyamán nagyon sok új dal is elhangzott, s gondolom, némelyküket még finalizálni kellett ahhoz, hogy színpadképes legyen. Ezenkívül Szitási Zsoltnak az egész repertoárt, a vendégművészeknek pedig az összes énekdallamot memorizálniuk kellett. Mindez olyan pazarul sikerült, hogy egy összeszokott „tandem” látványa sütött a színpadról. Egy odatévedt, a csapatot nem ismerő zenerajongó biztosan nem mondta volna, hogy itt most egy ősbemutató elevenedik meg, mert mindenki úgy teljesített, mintha hosszú évek óta ezt a műsort játszanák. Szitási Zsolt kellő alázattal a háttérben hozta azt, amit kell, de amikor szólisztikus szerepe volt, akkor sem jött zavarba, briliáns játékával lenyűgözte a hallgatóságot. Käfer Bálint talán ennyire még nem „lubickolt” a szerepében, mint most, érezni lehetett, hogy az egész koncert folyamán élvezte, amit csinál, játéka spontán és ihletett volt.

antal-otto-kicsi
Antal Ottó
Fotó:  Tóth Betty

Épp úgy kiemelhető Antal Otti basszusgitáros, aki kisebb szólókat is bemutatott, és „cuccának” hangzása is kellőképpen markáns, de Pásztó „Teve” Tibor is kitett magárt a dobcucc mögött. A frontember Lábszky Olivér még a tőle elvárható magas színvonalat is „megugrotta” az alkalomhoz illő „vizuális tuningokkal”, átöltözésekkel. A hangzás is kellőképpen markáns volt, ami Izsák Gábor „Bizsut” és csapatát dicséri. A produkciót vizuális vetítés is színesítette, Fazekas Dániel „Fada” pedig a narrátor és műsorvezető szerepét töltötte be. Kevés szót ejtettem még a vendégművészekről, Nagy Boglárkáról és Tóth László „Lacáról”, akik kiváló teljesítményt nyújtva, hiba nélkül hozták szerepeiket. Zeneileg ez egy tízpontos előadás volt, ami méltóképpen veszi fel a versenyt akármilyen magyarországi sztárprodukció koncertjeivel.

A hazai fesztiválok és falunapok szervezőinek is melegen ajánlom fő műsoridőbe, a magyarországi („)sztárok(”) HELYETT, mivel zeneileg és mondanivalóban is többet nyújt, mint az amúgy kidolgozott, de sokadjára már végtelenül unalmas bejáratott sablonkoncertek. És ez végre igazán a MIÉNK, felvidéki magyaroké. Mit lehetne a saját közönségünknek a legjobb szívvel kínálni azon kívül, mint egy ízig-vérig eredeti felvidéki produkciót, ami nem az aktuális pályázati támogatások kiírásának függvényében és szája íze szerint fogant?

Jövőre pedig várjuk a tényleges koncertmusicalt!

paszto-tibor-kicsi
Pásztó Tibor
Fotó:  Tóth Betty
historia_
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.