2017. november 29., 18:56

Sárgaság terjed Pozsony megyében, érdemes oltást kérni

POZSONY. Egyre gyakrabban fordul elő a Hepatitisz, vagyis az A típusú sárgaság Pozsony megyében. Eddig legtöbben a fővárosban betegedtek meg. Katarína Nosálová, a Pozsonyi Regionális Közegészségügyi Hivatal szóvivője elmondta: az utóbbi 14 év legnagyob méretű járványáról van szó.
201711291359340.000000000000000000000000000000000000000000000000001a_asrg.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Eddig több mint 220-an betegedtek meg, közülük hozzávetőleg 140-en férfiak. A legtöbb fertőzött személy a Pozsonyi III-as számú járásban található.

Több gyógyszertár, főként a pozsonyi kórházak és rendelőintézetek közelében levők jelezték, hogy megnövekedett a páciensek érdeklődése a sárgaság elleni oltóanyag iránt. Egyelőre képesek eleget tenni a páciensek ilyen jellegű igényének.

Szokásos jelenségről van szó

„Olyan jelenségről van szó, amely során váltakoznak a kisebb előfordulás időszakai, mint ahogy az a 2004-2015 közti időszakban is volt. A jelenlegi állapot kicsúcsosodására jövőre számítunk. Aztkövetően az előfordulásnak ismét csökkennie kellene“ – állítja Nosálová. A legutóbbi 2003-as évi nagy járvány során a megyében egy év alatt 329-en fertőződtek meg sárgaságvírussal.

Országos viszonylatban az előző időszakban a legsúlyosabb járványt 2016-ban Kassa megyében jegyezték fel. Ott az A típusú sárgaságot több mint ezren kapták el. A megbetegedés ugyanakkor Eperjes (Prešov) megyében is előfordult.  

Szlovákia a sárgaság alacsony vagy közepes mértékű előfordulását jegyző országok közé tartozik. Nálunk a megbetegedés által termelt vagy az oltás által megszerzett ellenanyagokkal nem rendelkezik az egész népesség. Az oltás nem kötelező, ám azt a páciensek kérhetik orvosuktól. Az oltóanyagok orvosi recept alapján válthatók ki.

A piszkos kezek betegsége

Eddig nem állapították meg azt, hogy a betegség terjedését egyazon forrás idézné elő.

„A fertőzés valamennyi gócpontja individuálisan biztosított – attól a környezettől függően, amelyben a megbetegedés előfordult. A lakosság számára a leghatékonyabb és legbiztonságosabb intézkedés az oltás marad“ – mondta el Nosálová.

Természetes dolognak kellene lennie a toaletthasználat utáni alapos higiéniának, főként az olyan nagyobb kollektívákban, mint amilyenek az iskolák, az óvodák és a munkahelyek.

Kórházba kerülnek a betegek

Az A típusú Hepatitisz egy vírus által kiváltott májgyulladás, amely fekális-orális úton könnyen terjed. A fertőzött ember székletében található meg, majd a piszkos kezek vagy élelmiszerfélék segítségével terjed tovább. Ezért a piszkos kezek betegségének is nevezhető. 

Ez a megbetegedés többnyire könnyebb lefolyású, mint a sárgaság más típusai, s nem vezet a máj idült károsodásához, illetve betegségéhez. Lappangási ideje 15-50 nap. A tünetei mérsékeltek vagy súlyosak, amelyek kezdetben az influenza tüneteire hasonlítanak.

A fáradtsághoz és lázhoz étvágytalanság és hányás is társul, miközben a jobb bordaív alatti érzékenységre és esetenként hasmenésre is felfigyelhetünk. A következő napokban változó internzitással besárgul a bőr, sötét lesz a beteg vizelete és világos a széklete. A megbetegedés azonban bármilyen klinikai tünetek nélkül is lefolyhat. A páciensek kórházba kerülnek.

201711291359340.000000000000000000000000000000000000000000000000001a_asrg.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.