2020. szeptember 16., 16:55

Rómeó Vérzik: Ilyen tiszta fejjel még sosem forgattunk

Az október közepén érkező, kilencedik nagylemez előfutáraként megjelent az album slágergyanús, NO FUTURE című nótájának zenés videója.

Fotó: Rómeó Vérzik

„Ez egy ízig-vérig Rómeó Vérzik klip lett, nagyon fontos üzenettel: hiszen az embereknek szükségük van a szabadságra, a korlátok nélküli életre. Ez a dal pedig pont erről szól.” – nyilatkozta a frontember, Kovács Koppány a vasárnapi premier kapcsán.

De nem csak az aktuális téma miatt érdekes a kisfilm: a videóban látható színpad ugyanis egy hatalmas hangár tetejére épült, nem kevesebb, mint 8 méter magasban.

Az extrém helyszín okán, munkabiztonsági megfontolásból a forgatás alatti bulizásnak lőttek, a sztoriban látható iszogatás csupán színjáték a kamera kedvéért, amivel a felvidéki rock kvartett azóta is előszeretettel poénkodik, mondván: „ilyen józanul még nem forgattunk videót!”

Persze viccelni manapság ritkán van kedve a zenekarnak, hiszen a március óta tartó vírushelyzet miatt veszélybe került a negyedszázados jubileumi turnéjuk, így az október 15-én megjelenő lemez az, ami egyelőre tartja a lelket a brigádban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.