Roma fiatalok, akik hisznek a tehetségükben
Nem is olyan rég a Könyvtárak éjszakáján bemutatkoztak a rimaszombati Magánkonzervatórium diákjai is, mégpedig ezúttal egy teljes színházi előadást hoztak magukkal. Az iskola már rég nem ismeretlen a város és a régió előtt, hisz diákjaik évek óta elengedhetetlen részesei a városi rendezvényeknek. Az iskola zenészek mellett színészeket is képez, akiknek a nagy része tanárként próbálja majd továbbadni, amit tanult, de a legtehetségesebb főiskolákon és egyetemeken folytatják a tanulmányaikat. S bizony sokaknak ismerősen cseng már Danyi Csaba, György Erik, Várady Zsolt neve, akik a világot járva aratják le a jól megérdemelt babérokat. Ha hiszik, ha nem, ők is ebben az iskolában kezdték.
Minden elismerés azoké, akik meglátták a lehetőséget, s úgy gondolták, a tehetséges roma gyerekeknek lehetőséget kell biztosítani a tehetségük kibontakoztatására. Az iskola eredetileg egy kassai konzervatórium kihelyezett tagozataként kezdett működni Nyustyán, de mivel az észak-gömöri kisvárosba az utazás meglehetősen körülményes volt, így az iskola átköltözött Rimaszombatba, az egykori Műszaki Szakközépiskola elhagyatott épületébe. Mint minden ezen a vidéken, ez a vállalkozás se indult könnyen, sőt az akkori megyeelnök, Marián Kotleba mindent megtett az iskola ellehetetlenítéséért. Szerencsére, nem járt sikerrel, az iskola nem hagyta magát, s a város is megvédte az intézményt.
Alig van olyan nagyobb rendezvény manapság a városban, legyen az városnapok, ünnepségek, kiállításmegnyitók, ahol ne lépnének fel az iskola diákjai, de sokszor önerőből is bemutatkoznak, mint nem is olyan rég a Városkertben, ahol az erre az alkalomra összeállított zenés műsorukkal hívták fel magukra a figyelmet.
A Könyvtárak éjszakára egy színházi előadással készültek, az első szlovákiai roma írónő, Elena Lacková Szerencsés csillagzat alatt születtem című, a roma holokauszt borzalmait megörökítő regényéből készült kivonatos vázlatot adták elő az iskola drámatanára, Katarina Smaczna rendezésében. Az előadásban az összes színészhallgató és az iskola zenekara is részt vett, a nézőtéren pedig többnyire szülők és rokonok ültek, akik közül sokan most láttak először színházi előadást. Az iskola évente több előadást is elkészít, amelynek egy részét nyilvánosság előtt is bemutatnak.
Emlékezetes volt pár éve a saját ötletből készült, tehetségkutatók világát bemutató zenés előadásuk, amely azt szerette volna bizonyítani, hogy a roma gyerekek között is akadnak nagyon tehetséges fiatalok, s ha lehetőséget is kapnak a tehetségük kibontakoztatására, akkor sokan nagyon sokra vihetik.
S amikor bemutatták az előadást, akkor nyerte meg a balogújfalusi Ruszó Tibor az egyik magyarországi országos tehetségkutató versenyt. Végszóra.
A könyvtár udvarán bemutatott előadás egyik kulcsfiguráját, az anya szerepét a Várgedén élő Illés Lídia alakította, akinek eddigi életpályája is fényes bizonyíték arra, hogy az akarat tényleg csodákra képes. A huszonéves fiatalasszony szülei nagyon mélyről indultak, balogfali nagyszülei még egy szoba-konyhás düledező viskóban nevelték tucatnyi gyereküket. Az ő édesanyja viszont már takaros családi házban él, s mindhárom gyerekének megadta a lehetőséget a tanulásra, akik éltek is vele. A két lány a versmondásban találta meg az örömét, az idősebb Hajnalka és a fiatalabb Lídia is sok-sok szavalóversenyen indult már, s ha már indultak, akik sok-sok oklevelet is begyűjtöttek. Hajnalka ikrei közül a lány még nem döntötte el, zongorista vagy focista lesz-e, míg a fiuk remekül táncol.
Lídia a a rimaszombati Kereskedelmi Akadémián folytatta a tanulmányait, de egy év után közbejött a szerelem, s a gyerek, de ez nem akadályozta abban, hogy kiteljesítse az álmait.
Mivel a férje művészember, így úgy döntettek, hogy a szülők hathatós támogatása mellett mindent megtesznek az álmaik megvalósításáért. Mihelyst a kisfiuk nagyobb lett, ő maga is visszatért az iskolapadba, s a színészet szakot választotta.
Nagy álma, hogy gyerekekkel foglalkozzon, s bár még csak negyedikes, már most tanít a Balogfalai Alapiskolában. Külön boldogság számára, hogy szülőfalujában sikerült megvalósítani az álmát, s bár eleinte félve fogott hozzá, gyorsan kiderült, hogy a gyerekek imádják a színjátszást. „Sokat köszönhetek Bozó Erika igazgatónőmnek, aki meglátta bennem a tehetséget, s felkészített a szavalóversenyekre”, – meséli, ahogy később Várgedében Kiss Katalin és Laboda Róbert is szárnyai alá vette őt. Balogfalán épp a karácsonyi műsorra készülnek, s nem kisebb fejszébe vágta a fejszéjét, A hattyúk tava dramatizált változatát akarja kis tanítványaival bemutatni. Lídia az idén érettségizik, nagyon szereti az iskolát, s ha semmi sem jön közbe, akkor szeretné elvégezni a plusz két éves képzést is.
Mint már említettem, a férje is művészember, aki harmonikázik, s ma már ott tart a pályáján, hogy naponta kell lemondania a különböző ajánlatokat. Amikor beszélgetünk., épp egy pozsonyi ügynökség hívja, Franciaországba, egy hajóra keresnek harmonikást, mégpedig két hónapra.
– mondja Benjámin, így természetesen gondolkodás nélkül nemet mond erre a felkérésre is. „A hajó az olyan magánzóknak való, mint Danyi Csaba” – teszi hozzá mosolyogva, aki már egy éve járja tengerjáró hajón a világot, és szinte lehetetlen a térképen követni, mikor honnan jelentkezik be. Fellépésekből így sincs hiány, legtöbbet a rimakokavai, országosan ismert és keresett Sendreiovci zenekarral lép fel, akikkel járják az országot.
„Isteni hangulatot tudnak pillanatok alatt teremteni, boldogság velük lenni” – mondja Benjámin, aki most Éjszakai fiúk névvel saját zenekart is alapított (rajta kívül Oláh Sebastian és Koszorú József alkotják a bandát) , amellyel elsősorban lagzikat, mulatságokat szeretnének vállalni.
– mondja Benjámin, aki nem felejti el megemlíteni a télen alakult, Lakatos Arnold által vezetett, s ma már egyre népszerűbb Gömöri Cigányzenekart sem. Bár a harmonika nem „cigányhangszer”, ma már egyre jobban illeszkedik egy-egy cigányzenekarba. Elsősorban a brácsát és a klarinétot tudja helyettesíteni, de önállóan is megállja a helyét. Ő maga is cigányzenészek ivadéka, a közvetlen rokonságba tartozik a ma már országszerte keresett brácsás, Botos Béla Bumbi (ne feledjük, ebből a családból származik Rigó Mónika is). Benjámin Kökény Tibortól tanulta meg a hangszer alapjait, aki annak idején a Várgedei Alapiskolában tanított zenét, Kassán végzett a konzervatóriumban, de egy évet eltöltött a Snétberger Zenei Tehetség Központban is. Évek óta tanít, pár évet lehúzott a rimaszombati Magánkonzervatóriumban is, a feledi zeneiskolában, míg kikötött a Heuréka Magán Művészeti Iskola gesztetei telephelyén. A Heuréka igazi sikertörténet, a régió számos alapiskolájában vannak kirendeltségei, az ő alkalmazottjuk a felesége, Lídia is Balogfalán.
Benjámint nem hagyja hidegen a fiatalok helyzete sem, Várgedében Úton a jobb élet felé névvel létrehozott egy polgári társulást, s szeretnének egy közösségi központot létrehozni, amely tehetséges helyi cigány gyerekekkel foglalkozna az iskolai oktatás után.
Már sikerült a projekthez anyagi támogatást is szerezniük, s a helyi képviselő-testület is áldását adta a helyi alapiskola kihasználatlanul álló épületének a bérbeadásához. De Benjámin a tanulmányait sem hagyta abba, a rózsahegyi Katolikus Egyetem szepesváraljai kihelyezett szakán is tanul távúton, mégpedig harmonika-zongora-teológia szakon.
„Csak a családra egyre kevesebb az idő, van úgy, hogy napokig alig látjuk egymást, csak telefonon értekezünk” – mondja a nagyon szimpatikus, még mindig csak 25 éves fiatalember, aki arra a kérdésre, hogy nem terveznek-e kistestvért a hatéves kisfiú mellé, csak mosolyogva válaszol: „Ideje lenne”.
A rimaszombati Magánkonzervatórium jelenlegi egyetlen harmonika-hallgatója a Feleden élő, de balogfali ősökkel rendelkező Dávid Tibor, aki szintén régi zenészcsaládból származik. Nagyapja is remekül gitározik, de az ő harmonikás-sorsát a véletlen döntötte el.
– meséli a végtelenül kiegyensúlyozott, a jókedvtől szinte kicsattanó Tibor, aki ezen a hangszeren tanulta meg az alapokat, s bár azóta már több harmonikája is van, az első hangszert máig féltve őrzi. Ő is Kökény Tibornál tanulta meg az alapokat, aki nem mellesleg a nagybátyja, majd Illés Benjámin következett a konzervatóriumban, végül most ismét nagybátyja tanítja a hangszerre. Tibor most negyedéves a Magánkonzervatóriumban, az idén érettségizik, de ő is szeretné elvégezni a plusz két évfolyamot.
Természetesen közben már szeretne tanítani is, s átadni mindazt, amit megtanult, s amit a génjeiben örökölt a zenész ősöktől. „Számomra a zene a minden, ez nyugtat meg bánatomban és örömömben” – jelenti ki, s amikor megkérdezem, mi volt az első nagy fellépésélménye a hangszerrel kapcsolatban, büszkén jelenti ki, amikor a szlovák kormány kihelyezett kormányülést tartott Feleden, s ő Horváth Rolanddal és unokatestvérével, Zsíros Rolanddal együtt az akkori szlovák miniszterelnöknek, Peter Pellegrininek húzhatta el a nótáját.
Bár még csak negyedéves, nem kell félteni a jövőjét, már most egyre másra érik a fellépések, tizenöt évesen már lakodalomban játszott, s most is alig van hétvége, hogy ne lenne fellépése. Mostanában főleg Ruszó Károly prímással és Koreny Roman klarinétossal járják a vidéket, de nagy álma egy saját zenekar létrehozása, amelyben lenne egy bőgős, egy gitáros, egy klarinétos és természetesen ő.
A harmonika mellett gitáron és zongorán is játszik, de szeretne megtanulni nagybőgőn is. Ahogy elnézem a hihetetlen magabiztosságát, lassan ő lesz az önmaga által megálmodott egyszemélyes zenekar.
S ha már színésszel kezdtük, akkor zárjuk is ezt az írást egy olyan fiatalemberrel, aki nem színészetet szeretne tanítani, hanem maga is színészi pályára vágyik. Amikor az ember először találkozik a várgedei Bohó Markusszal, sok mindenre gondolna, csak arra nem, hogy egy egy leendő színésszel ül szembe. Egy zárkózott, rendkívül csendes, visszafogott fiatalember ül velem szemben, akiről gyorsan kiderül, hogy szinte többet tud a színházról, mint maga az interjú készítője, aki pedig évekig tanult színháztörténetet. Amíg a budapesti színművészetisek többségének lassan már semmit sem mond Kabos Gyula, Váradi Hédi, Venczel Vera vagy Sulyok Mária neve, Bohó Markusz kapásból sorolja a híres szerepeiket és filmjeiket. Holott ő egy olyan közegből jött, ahol égen-földön nem találhatunk művészembert, pláne színészt, s a szülei is őt látták először színpadon.
Ahogy megtudom tőle, gyerekkorában apai nagymamájával nézték a régi magyar filmeket, a Körhinta volt az egyik nagy kedvence, de akkor még fogalma sem volt arról, mi is az a színészet, s akiket csodálnak a filmvásznon, azok mind játszó személyek.
Már akkoriban nagyon sokat olvasott, s mivel nem vett részt a közös focizásokban és verekedésekben, a társai fura szemmel néztek rá. Amíg a többiek a lasztit rúgták, ő verseket olvasott, s már az óvodában elénekelte az óvó nénije kedvenc dalát, az Elindultam szép hazámból kezdetű népdalt. Megpróbálkozott a szavalással is, de miután a Tompa Mihály Szavalóverseny iskolai fordulójában is csak harmadik lett, ez elvette a kedvét a későbbi próbálkozásoktól. De szülei és nagyanyja tudták, mi a szíve vágya, s bár eredetileg kereskedelmibe készült, az édesanyja beadta a kérvényt a Magánkonzervatóriumba, ahová felvették.
– meséli a lassan oldódó Markusz, akinek a tánc azóta se az erőssége, de ugye nem minden színész tud énekelni, ahogy táncolni sem.
„Több darabban játszottam együtt az iskolában Illés Lídiával, aki sokat segített nekem a gátlásaim feloldásában, amiért nagyon hálás vagyok” – mesél a szakmai titkokról. Nemrég egy irodalmi esten Krausz Tivadar verseit adta elő, aki maga is meglepődött a fiatalember érettségén, s korszerű előadásmódján. Bohó Markusznak van még egy éve az érettségiig, de már most intenzíven a színművészetire készül.
Nagy álma, hogy budapesti színművészetis legyen, s egyik példaképe az a Dino Benjámin, aki szintén a Felvidékről indult, s aki ma már a Vígszínház fiatal üdvöskéje, s épp Presser Gábor új musicaljének, a Pinikkiónak a címszerepét próbálja.
Márai, Ady, József Attila – sorolja a kedvenc költőit Markusz, aki elhatározta, jövőre benevez az országos szavalóversenyre. „Nagyon sokat kaptam az iskolámtól, sokat segítettek a gátlásaim feloldásában, de egy dolog nagyon hiányzik, mégpedig a magyar nyelv” – mondja Markusz, aki szabadidejében rengeteget hallgat verseket, barátaival a télen egy magyar nyelvű előadással is készülnek, így (is) próbálva felkészülni a budapesti felvételire.
