2011. október 7., 18:22

Rockfesztivál egy óvodáért

SZILICE (SILICA). A falubelieknél szállnak meg a szilicei (Silica) jótékonysági rockfesztivál fellépői, köztük a P. Mobil, a Dinamit és a P. Box zenészei, akik pénteken és szombaton lépnek fel a településen. A rendezvény bevételét a helyi óvoda felújítására ajánlják fel.

A szilicei óvoda 2002-ben került állami tulajdonból a falu önkormányzatához, elhanyagolt állapotban. A tető beázik, fel kell újítani az egész épületet, hogy a 15 falubeli kisgyerek valóban óvodai környezetben legyen - mondta Berec Béla, Szilice polgármestere a jótékonysági rockfesztivál kapcsán az MTI-nek.

"Az óvoda épületét még 1928-ban építették, hosszú évtizedek óta működik benne óvoda, magam is oda jártam" - tette hozzá a polgármester, aki kitért arra, hogy a falu pályázati úton kívánja megvalósítani a felújítást. Ehhez mintegy 5000 euró önrészre van szükség, amely - reményeik szerint - a koncert jegybevételéből előteremthető.

A pénteki és szombati kétnapos eseményen fellép a falu kultúrházában a P. Mobil mellett a Dinamit, a Gesarol, a P. Box, a Sonia & the Soulbreakers, Kékesi Bajnok László, Koroknai Árpád, az egri Team Rock Band, Rudán Joe és a Radar, valamint a felvidéki Gilotin, a MadDogX, a Rockstone, az Alldevils, a RAF-II, az EVM és a Sexit. Szilicén mintegy ötszázan laknak, a kultúrházba pedig akár 800 fő is befér - mondta Török Adrienne, a koncertet szervező, családi vállalkozásban Dunaszerdahelyen működő elóKONCERT rendezvényiroda társtulajdonosa az MTI-nek. A fesztivál részletes programja a www.elokoncert.sk címen is elérhető.

A rockfesztivál kezdeményezője Török Elemér, az elóKONCERT másik tulajdonosa és Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője. A jótékony céllal megszervezett Szilicefeszt egyik különlegessége, hogy a házigazda szerepét betöltő P. Mobil a magyar rock történetében először lesz látható-hallható közös színpadon az újjáalakult Dinamittal. A másik különlegesség, hogy a Szilicére érkező zenészeket magánházakban, a falubelieknél fogják elszállásolni.

A faluban négyosztályos alsó tagozatos iskola is működik 16 diákkal. Az iskola felújítását két éve fejezték be. Valamennyi fellépő zenekar és szólista a szilicei óvoda tetőszerkezetének felújítására ajánlotta fel tiszteletdíját. Emellett minden koncertlátogatótól magyar nyelvű mesekönyveket, illetve DVD-ket várnak ajándékba a szilicei gyerekek számára.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.