2013. augusztus 6., 19:48

Quimby a Szigeten - Várható egy-két meglepetés

BUDAPEST. A Quimby tagjai belevetették magukat Csodaországukba a Sziget fesztivál keddi nulladik napján. Van, aki beszáll másokhoz zenélni, van, aki lemezt vásárol, más sörözik. De mindannyian nagyon készülnek az esti nagyszínpados koncertre, amely 20 óra 30 perckor kezdődik.

 

"Két és fél órát fogunk játszani, ami nem sokkal kevesebb, mint két évvel ezelőtt a Sportarénában volt. Figyelembe vettük a rajongók által megszavazott 25-ös listát, de picit módosítottunk rajta, hogy meglegyen a szükséges íve a műsornak" - mondta Balanyi Szilárd billentyűs kedden délután a helyszínen az MTI-nek. Talán a közönségnek meglepetés lesz, hogy a Most múlik pontosant, amely a Quimby talán legismertebb száma, átdolgozva adják elő. Elővették továbbá a 2002-es Káosz Amigos nyitódalát, a Zéró dalt, vagy a Hol volt, hol nem voltot, amely az öt évvel korábbi Diligramm fontos száma volt, és országosan ismertté tette az együttest - tette hozzá.

Gerdesits Ferenc, a Quimby dobosa ezt azzal egészítette ki, hogy el fog hangzani a legfrissebb számok egyike, az Állatok a legelőn, és inkább "számokon belül" várható egy-két meglepetés.
"Rajtunk kívül a megszokott fúvósok lesznek színpadon, valamint egy énekesnő" - mondta még Balanyi Szilárd.

A billentyűs elmesélte az MTI-nek, hogy belenézett a francia egyszemélyes zenekar, King Automatic, valamint a bluesban utazó brit gitáros-énekes, Ian Siegal koncertjébe a VOLT Terasz színpadon és mindkettő nagyon tetszett neki. King Automatic, az egyszerre gitáron, szintetizátoron és dobon játszó, valamint éneklő rock and roll zenész lemezét Kárpáti József "Dódi", a Quimby trombitása vinylen vásárolta meg a koncert közben.

Ezalatt Varga Livius ütőhangszeres-énekes a KultúrZóna sátorban a Slam Micsodaországban produkcióban vállalt szerepet, beszállt perkázni a slam poetry produkciókat kísérő Amoeba zenekarba. A fellépő slammerek versenyén aktuális társadalmi és politikai ügyek, az Alice Csodaországban mese, kórházi élmények és más témák is napirenden voltak.

A Sziget különböző pontjain közben több tucat program kezdődött, például cirkuszi, akrobatikus, látványszínházi, táncházi, világzenei, filmes produkciók, harangjáték. A klezmert, a posztpunkot, a sanzont, a kabarét, a kocsmazenét és a pandzsábit vegyítő amerikai Firewater nyitotta a nulladik napi nagyszínpados produkciókat, előkészítve a terepet a Quimbynek, de más helyszíneken még a költészet és a pop találkozásából született Rájátszás-produkció, valamint Ripoff Raskolnikov osztrák gitáros-énekes is fellép a Szigeten a Quimby Csodaországában az esti nagykoncert előtt.

A napjaink egyik legnépszerűbb magyar rockzenekarának számító Quimby 1991-ben alakult Dunaújvárosban, eddig tizenhárom lemezt készített; a legutóbbi Instant szeánsz címmel 2011-ben jelent meg. A zenekarban a már említett Balanyi, Gerdesits, Kárpáti és Varga mellett Kiss Tibor énekel és gitározik, Mikuli Ferenc pedig basszusgitározik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.