2018. március 28., 11:17

Portugál csokifesztiválon járt az AWS

Az öttagú metál banda már szűk két hónappal az Eurovíziós Dalfesztivál előtt megtapasztalhatta a portugál vendégszeretetet: Óbidos városába utaztak, ahol a helyi forgatóstáb segítségével felvették azt a félperces kisfilmet, amit az Eurovíziós szereplésük előtt láthatnak majd a nézők május 10-én.
201803280030160.aws2.jpg

Magyarország idei Eurovíziós indulói a rendkívül jó állapotban megmaradt középkori városrészben jártak, megnézték a várat, és eljutottak a híres óbidosi Nemzetközi Csokoládéfesztiválra is.

„Az Óbidos nevű történelmi városban forgattunk, ami azért is szerencsés, mert sok helyről hallottuk, hogy ha az ember ki akarja próbálni a portugál meggylikőrt, a Ginja-t, akkor ez rá a legjobb hely. A város gyönyörű, bármikor visszamennénk. A stáb este elvitt minket Moonspell koncertre is. Ilyen környezetben metál koncerten még nem voltam: ültetett esemény volt egy hangversenyteremben. A közönség persze az első szám után felállt, nem bírták ülve” – árulta el Siklósi Örs, az AWS énekese. „A stáb tagjai velünk egyidősek voltak, nagyon jól megértettük egymást, és az első perctől azt tapasztaltuk, hogy a portugáloknak remek humorérzéke van. Ételben is nagyon erősek: kipróbáltuk a Francesinha szendvicset és remek, hogy lehet friss halat és tengeri herkentyűket enni. Természetesen a jó kis vörösborok sem maradhattak ki” – tette hozzá.

A portugál utazásról videó is készült, amit ide kattintva lehet megtekinteni.

Az AWS (Siklósi Örs – ének, Brucker Bence – gitár, Kökényes Dániel – gitár, Schiszler Soma – basszusgitár, Veress Áron – dobok) A Dal 2018 nyerteseként képviselheti Magyarországot a lisszaboni Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol május 10-én, a második elődöntőben lépnek színpadra. A modern metált játszó csapat a Viszlát nyár című számmal jutott a versenybe: a dal az elmúlásról, egy számunkra fontos személy elvesztéséről szól. 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.