2025. szeptember 11., 19:38

Pörög a CloudBurst

A csallóközi CloudBurst zenekar körül zajlanak az események, még akkor is, ha mostanában feltöltődéssel és dalszerzéssel töltik az idejüket. Idén jelent meg ugyanis első hangzóanyaguk, bevettek egy új gitárost, megnyerték az ipolysági Chapter5 zenekar közönségszavazását, és második videóklipjük felvételére készülnek.

CloudBurst
Fotó: Jeriga Viven

A csapat öt esztendeje bontogatja szárnyait, legismertebb szerzeményük talán a Felvidék című daluk, amelynek első két sora meg is adja az alaphangot: „Itt élünk, nem megyünk sehova, szívünknek itt az otthona”. A refrén pedig így hangzik: „Felvidéken élek, büszke vagyok, először itt láttam meg a napot, az összes emlék, mit adhatott, bármi volt, mindig támaszt adott”.

Többek között a Pokolgép és az AWS előtt is muzsikáltak már, és a zenekar az énekesnője, a vásárúti László Encsi révén mediális és szakmai tapasztalatokat is szerzett, ugyanis a formáció „frontlánya” pár éve az X-Faktor mentorházába, a legjobb 24 közé is bejutott.

– Amikor az X-Faktorban voltam, azt hittem, én már mindent tudok. Nagyon sokat tanultam ott, és ezt már nem veheti el tőlem senki, de tény, hogy a zenére azóta nézek teljesen más szemmel, amióta van a zenekar. Addig azt hittem, tudok énekelni, pedig ez még közel sem volt így. Gábor, a gitárosunk nagyon sokat segített. Amikor próbaéneklésen voltam náluk, mindent poposan énekeltem, nem éreztem még a rockot igazán, nem volt erőm hozzá. Valójában nem az énekléssel volt gondom, hanem a légzéstechnikával és a hangképzéssel, amivel a jövőben szeretnék komolyabban is foglalkozni – avatott be Encsi. 

Közben a zenekar többször megmérette magát a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle színpadán, és az még a laikusok számára is nyilvánvaló, hogy mostanában az együttes egyre komolyabban veszi magát és tudatosan építkezik. Győrög Márton, a Phoenix RT gitárosa segítségével a pozsonyi Black Light Sound stúdióban rögzítették első nagylemeznyi hanganyagukat, amely idén januárban látott napvilágot.

– A felvételek során nagyon sokat segített nekünk Marci, és a lemez bemutatójára végül februárban, Alsószeliben került sor éppen a Phoenix RT társaságában. Ez a koncert dupla meglepetés volt, mert új zenekartagunk, Kaminskij Péter is ott mutatkozott be. Vele tudtuk először úgy eljátszani, olyan minőségben a dalainkat, ahogy a stúdióban rögzítettük, mivel két gitárral már valóban úgy tudtak „megdörrenni” ezek a számok, ahogy azt elképzeltük – fejtette ki Szabó Gábor gitáros, a zenekar vezetője. A csapat már többször koncertezett a Phoenix RT-vel, ráadásul Puss Tamás, a zenekar frontembere zsűrizte is őket, így szorosabb kapcsolat alakult ki a két együttes között.

– Petrussal szerencsésen megtaláltuk egymást. Amikor stúdióztuk a dalokat, azon gondolkoztunk, hogy most már kellene keresni egy gitárost, akivel mindez nagyon jól szólna a színpadon is, hiszen a két gitár nagyon sokat hozzá tud adni a koncertekhez. És pont ekkor írt, hogy gitárosként zenekart keres. Kiderült, hogy már akkor hallgatta a dalainkat, amikor még más zenekarban játszott – fejtette ki Encsi, aki azt is elárulta, hogy Kaminskij Péter nagyon gyorsan beilleszkedett a csapatba, s egy üde színfoltja lett, aki a basszusgitáros Botló Bencét és a dobos Cződör Attilát is lendületbe hozza a színpadon.

Visszatérve a hangzóanyagra: tíz számot tartalmaz, köztük a legnagyobb sikereik, mint például a Felvidék, a Benzingőz, vagy a Válasz című dalok. Az album fizikai formában (CD) is megjelent, és ugyan az elmúlt években szinte csak azt hallhattuk, hogy a fizikai hanghordozók kora lejárt, az élet rácáfol erre.

Amatőr zenekarok, főleg rockegyüttesek rajongói előszeretettel vásárolnak lemezeket, sőt egyéb – póló, kulcstartó, bögre stb. – a zenekarra emlékeztető tárgyakat. Ezt a CloudBurst is próbálja kihasználni. 

CloudBurst
Fotó:  Jeriga Vivien

– Amikor az album elkészültét „elhintettük” az ismerősi környezetünkben, még csak a gyártás folyamata zajlott, de rögtön nagy érdeklődés mutatkozott. 80-90 darabról volt szó, és magunk is meglepődtük ezen. Csupán csak egy-két olyan helyszín volt, ahol a koncert után nem jöttek oda az emberek azt kérdezve, hogy van-e CD-nk vagy valamilyen pólónk, ugyanis szívesen megvásárolnák – mesélte Gábor.

– Az új dizájnos pólók nagyon hamar és elég jól fogytak, így tervben van más zenekari „relikvia” gyártása is – szólt közbe Encsi. Azt már megint Gábor tette hozzá, hogy lényegében mindenen gondolkodnak, amire lehet nyomtatni, mert sosem lehet tudni, hogy éppen mi lesz a fölkapott dolog. A csapatban ezt a munkát is, mint minden mást, elosztják, és az is kiderült, hogy első videóklipjüket a Benzingőz című dalukhoz szintén saját maguk forgatták egy iPhone segítségével. Ezen magam is meglepődtem, hiszen egész jól sikerült, igaz, a zenekar a mai tapasztalattal már sok mindent másképp forgatna le.

A téma, ez az amerikai autós dolog adta magát, nem kellett sokat gondolkodni rajta. A saját élményeimet írtam le, ami tükrözi azt a „feelinget”, amit egy ilyen autó ad"

– szögezte le Gábor, aki túlnyomórészt a dalszövegekért is felel.

– Jártunk amerikai V8-as autótalálkozókra, tehát közel áll hozzánk ez a világ – fűzte hozzá az énekesnő, aki elárulta, hogy a következő videoklip az album címadójához, az Élj a mának című dalhoz készül. Sőt, valójában a felét már le is forgatták. Ezt viszont már a tehetséges fiatal bősi videós stáb, a Reverse Studio készíti.

– A dal a mindennapokról, hétköznapi szituációkról szól, és a klipben minden zenekari tag egy-egy karaktert formáz meg, de természetesen statiszták is szerepelnek majd a videóban – árulta el Gábor. 

– Nagyon sok ötlet a forgatás során jön amellett, hogy az alapötletet, egyfajta alap forgatókönyvet írtunk hozzá. Kíváncsiak voltunk azonban arra is, hogy a stáb ezenkívül mit lát bele a történetbe, mert nekik is nagyon jó ötleteik voltak – fogalmazott Encsi. A zenekar tagjai már alig várják a forgatás végét, és remélik, hogy a videó a közönség tetszését is elnyeri. A csapattal pedig legközelebb szeptember 12-én találkozhatnak a rajongók a komáromi RÉV klubjában.

Megjelent a Magyar7 2025/35.számában.

Megosztás