2021. december 2., 13:25

Plácido Domingo szerint világverseny is lehet a Virtuózokból

Lépésről lépésre világversennyé is válhat a hazai fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor, a Virtuózok, mely immár második éve nemzetközi szintre emelkedett. Így látja a műsorban a „szuperzsűri” szerepét betöltő Maestro Plácido Domingo. A világhírű operaénekes-karmester a Bartók Rádió Muzsikáló Reggel című műsorában méltatta a Virtuózok ötletgazdáját és az ifjú zenészek tehetségét.

Plácido Domingo
Fotó: TASR

Öt ország húsz ifjú tehetsége száll versenybe a Virtuózok V4+ komolyzenei tehetségkutató nemzetközi megmérettetésén. A négy visegrádi országban és Horvátországban egy időben lesz látható a Virtuózok V4 + első elődöntője péntek este.

A hazai válogatók során kiválasztott négy fiatal tehát már a két nemzetközi elődöntőben lép színpadra, a döntőben minden országból két előadóval találkozhat újra a közönség. A zsűri is nemzetközi lesz, amelyben a résztvevő országok zenei szaktekintélyei ülnek. Magyarországot Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc- és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán operaénekes képviseli, az egyszemélyes "szuperzsűri" szerepét Maestro Plácido Domingo tölti be.

A világhírű operaénekes-karmester a Bartók Rádió Muzsikáló Reggel című műsorában kifejtette, mennyire lenyűgözte a tehetségkutató ötlete, amely hét évvel ezelőtt fogalmazódott meg Peller Mariannban, a Virtuózok producerében.

Remek dolog ez, nem beszélve arról, hogy a verseny nemzetközi színtérre került, nagyszerű ötlet volt bevonni öt országot. Világverseny is lehet belőle, sőt, lépésről lépésre ez meg is történik majd, hiszen már most komoly presztízse van a Virtuózoknak” 

– méltatta a műsort a Maestro, aki beszélt a Virtuózok tehetségeiről is. 

Számos olyan család van, ahol a szülők különféle hangszereken taníttatják a gyermekeiket. Ők teljesen átlagos gyerekek, akiknél a zenei képzés  is helyet kap, akárcsak az én unokáimnál.

A Virtuózokból viszont kitűnik, hogy az itt szereplő gyermekek átlag feletti tehetséggel bírnak. A technikájuk, a beleérző képességük és a személyiségük is egyszerűen hihetetlen” 

– mondta a „szuperzsűri” szerepét betöltő Plácido Domingo a Bartók Rádióban. Kiemelte azt is, hogy a televíziós műsorformátumnak köszönhetően a felnőttek is jobban megismerik a zenét, a gyerekek játékát nézve a tévében nemcsak szórakozhatnak, hanem művelődhetnek is.

A Maestróval készített interjú az alábbi linkre kattintva újrahallgatható.

https://mediaklikk.hu/duna/cikk/2021/12/01/placido-domingo-szerint-vilagverseny-is-lehet-a-virtuozokbol/

Hogy ki lesz Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Horvátország jövőbeli fiatal reménysége, a Virtuózok V4+ döntőjében derül ki december 17-én. A Virtuózokkal kapcsolatos minden információ megtalálható a műsor weboldalán, ahol az adások is újranézhetők.

A Virtuózok V4+ első nemzetközi elődöntője december 3-án 20.35-től lesz látható a Duna Televízió műsorán!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.