Peter Šrámek: A magyar közönség szeret engem a legjobban
Kellemes, májusi estén, a királyrévi RévFeszt nagyszínpadán a közönség ovációjának és tapsának kereszttüzében áll Peter Šrámek, alig akarják leengedni a színpadról. A koncert után kér még tőlem pár percet, hogy kifújhassa magát, megkér: ne menjek sehová, mindjárt beszélgetünk.
A fiatal énekesnek, Peter Šrámeknek elképesztő rajongótábora van. Türelmesen várok rá, közben figyelem, ahogy odamegy a rá váró emberekhez, fényképezkedik velük, aláírja az elé nyújtott papírcetliket, CD-ket, kezet fog, mosolyog. Rövidebbre tervezett interjúnkból közel egyórás, közvetlen hangulatú beszélgetés kerekedik. Közben a fesztivál nagyzenekarának, a Neotonnak tagjai is bele-belelépnek az interjúba. Végvári Ádám baráti örömmel veregeti meg Šrámek vállát. Jó látni, hogy a felvidéki Vágsellyéről származó srác, akinek szlovák az anyanyelve, ennyire tiszteli azt, amit a magyar popkultúra adott neki, csillaga pedig ott ragyog a magyar zenei legendák egén.
Sok-sok külföldi koncert után hazai terepen, Királyrévben, felvidéki közönség előtt énekeltél.
Való igaz, hogy nagyon sok helyen koncertezem, de mindig valahogy erősebben dobban meg a szívem, ha az „előző” – szlovákiai életemhez van köze egy koncerthelyszínnek. Most már Magyarországon élek, de nem lehet elfelejteni azt a két évtizedet, amit ebben az országban, ebben a régióban éltem le. Nagyon jó volt most is látni, tapasztalni, hogy az emberek, a közönség rajong minden egyes dalért. Ez egy visszajelzés, hogy itthon is teljes mértékben elfogadják azt, amit csinálok, és jó érzés, hogy szeretnek.
Fiatalon kerültél át egy másik országba, ahol építed a zenei karrieredet. Milyen gyakran tudsz hazajönni?
Magyarország kiemelkedően szép hely számomra, de persze nem szabad elfelejteni azt a huszonkét évet, amit Szlovákiában éltem, és nekem ma is itt él a családom: anyukám, apukám, unokatestvéreim. Szomorú vagyok, amikor arról kérdeznek, gyakran haza tudok-e jönni. Őszintén mondom, hogy a kulisszák mögött zajló, a közönség számára láthatatlan munka miatt nincs időm három-négy napra „kiesni” és hazautazni. Úgy vagyok vele, hogy egy énekes nem állhat egyhelyben, a közönség azt kívánja, hogy dinamikusak legyünk, folyamatosan meg kell újulni a színpadon is és azon kívül is. Gyakorlatilag csak karácsonykor tudok kicsit hosszabb időre hazajönni, és a gyermekkori szobámban aludni, de ez az időszak számomra szent. Olyankor nem vállalok fellépéseket, december 22-től legalább 28-ig a családommal vagyok. Év közben anyum, apum és az öcsém eljönnek hozzám Tökölre. Olyankor igyekszünk minden közösen töltött percet kiélvezni.
Magyar nyelven mindig szépen énekeltél, de most már aktívan használod a mindennapi kommunikációhoz is. Sikerült belelendülni ennek a nem könnyű nyelvnek a használatába?
Már tíz éve van annak, hogy Magyarországon élek. Akárhonnan is nézzük, jogos, hogy meg kellett tanulnom rendesen a nyelvet. Ez a tisztelet jele a magyarok, Magyarország felé. Nézd, nem beszélek tökéletesen, de szerintem lehet érezni, hogy az, amit mondok, a szívemből jön. Nem jártam magyar iskolákba, úgy tanultam magyarul, hogy az emberekkel beszélgettem, és összeraktam a képkockákat. Úgy hozta a sors, hogy mára ez lett az életem fő nyelve. Ha tíz évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy magyarul fogok élni, énekelni, és hogy a magyar közönség fog engem a legjobban szeretni, akkor nem hittem volna neki.
Ha jól értem, akkor leginkább a magyar közönség tart a magáénak.
Nemcsak Magyarországon, de itt a Mátyusföldön is, ahonnan származom, és ahol szép számban élnek magyarok, nagyon szeretik a dalaimat, a zenémet, és nem nagyképűségből, de kimondhatom, hogy talán a személyemnek is jut a közönség szeretetéből. Érdekes, hogy Pozsonyban például kevésbé tudják, ki vagyok. Valószínű ez azért van, mert a szlovákok kevésbé hallgatnak magyar dalokat. De észrevettem azt, hogy vannak szlovák rajongóim is. Van például olyan rajongóm is, aki nagyon szerette a cseh énekesnőt, Iveta Bartošovát, és miután ő már sajnos nem él, az én dalaimba szeretett bele. Majdnem minden koncertemre eljön, nem érti, amit énekelek, csak sejti, de velem együtt énekel a közönség soraiban. A zenében nincsenek határok, mindenki érti, érzi, ami neki jó. Büszke vagyok arra, mikor a rajongóim azt mondják, ha rossz napjuk van, meghallgatnak tőlem pár dalt, és ez erőt ad a továbbhaladáshoz. Ilyenkor azt érzem, hogy az, amit csinálok, nem hiábavaló. Ha a zeném legalább egy embernek örömet szerez naponta, én már nem vagyok itt a földön hiába. Kell ennél több?
Közismert, hogy legendaként tekintesz Zámbó Jimmyre és folyamatosan tisztelegsz a munkássága előtt. Az ő alakjának kölcsönözhetted az énekhangodat a Király című sorozatban.
Már tíz évvel ezelőtt rengeteg felkérésem volt, hogy csináljak egy Zámbó Jimmy-lemezt; nem csináltam. Ennek megvolt az oka. A sorozathoz készülő dalok nem Zámbó Jimmy-dalok, ezek a sorozat betétdalai – ez lett 2023-ban Fonogram díjas. Hú, nagyon büszke vagyok erre a díjra, azért is, mert előttem ezt még Szlovákiából származó énekes Magyarországon soha nem kapta meg. A Király című lemez duplalemezes – az egyik az enyém, a másikhoz szimfonikusan írták át a Zámbó Jimmy-dalokat. Kiderült, hogy ezt maga Zámbó Jimmy is tervezte annak idején. A lemez most aranylemez, de ha jók az értesüléseim, hamarosan platinalemez is lehet. A kiadónk is mondta, ritkán van olyan, hogy a zene túlnövi a sorozatot, de itt most ez történt. A Jöjj velem című dalt már több mint négymillióan nézték meg a YouTube-on. A siker itt összetett, kellett hozzá a sorozat, a reklám, a kiadó, és egy olyan énekes, aki idolként tekint Jimmyre. Bár még élne, és el tudta volna énekelni, de ha már ez nem lehet így, hálás vagyok, hogy a sors ezt a kártyát nekem osztotta. Büszke vagyok arra, hogy a közönség a Šrámek-dalok mellett a Jimmy-dalokat is elfogadja tőlem. Egy énekesnek nem kell több, mint a siker és a közönség szeretete. Ehhez pedig nem szabad elfelejteni, honnan indultam.
Most itt a háttérben, míg beszélgetünk, éppen egy Neoton koncert szól, láttam, hogy nagyon jóban vagytok. Milyen a kapcsolatod a magyar zenei világgal?
Ó, Csepregi Éva és Végvári Ádám a Neoton legendái, képzeld, mikor most volt februárban az első nagykoncertem, eljöttek, és az első sorban ültek. Hatalmas öröm, hogy ilyen emberek elismerik a munkámat. Azt hiszem, mondhatom, hogy barátok vagyunk, mindenről tudunk beszélgetni. A szakmában ritkán találni olyan embert, aki tiszta szívből jót akar – a Neotonnál ezt az első perctől érezni. Életem első duettjét a Rising Starban Csepregi Évával énekeltem, a közönség teljesen odavolt a Holnap hajnaligért – azóta van ez a barátság velünk. A fiatal kollégák más mentalitásúak, de ezek a nagy legendák roppant nyíltszívűek. Delhussa John most csinált nekem egy Légy jó mindhalálig dalt, ő írta a szövegét – ez édesanyámnak szól. Zoltán Erika, Szikora Robi, Charlie is mindig dicsérnek. Megtisztelő volt például dupla whiskyt inni jéggel Charlie-val, aki a saját üvegéből öntött nekem, és megdicsért, kollégaként tekintett rám. Akkor éreztem igazán, hogy jó helyen vagyok. Isten nyugosztalja, Balázs Fecó mondta egyszer nekem azt, hogy „fiam, csináld, amit tudsz; jól csinálod”. Tőlem a kollágáimmal kapcsolatban soha nem fog senki egy rossz szót sem hallani, mert tisztelni kell egymás munkáját.
Megjelent a Magyar7 2024/22.számában.
