2013. november 10., 18:35

Pekingben mutatkozott be a magyar hegedűművész

PEKING. A kínai zenei kultúra szentélyében érezte magát Baráti Kristóf világhírű hegedűművész a pekingi Nemzeti Előadóművészeti Központ kiváló akusztikájú, impozáns koncerttermében.

A Pekingi Szimfonikus Zenekart ezúttal - vendégként - a sanghaji opera vezető karmestere, művészeti vezetője, Csang Kuo-jung dirigálta, aki korunk egyik legkiválóbb karmesterénél, Gennagyij Rozsgyesztvenszkijnél tanult.

Baráti Kristóf Paganini D-dúr hegedűversenyével lépett a teltházas koncert közönsége elé. A művész az MTI tudósítójának elmondta, ez a repertoár több ok miatt is különösen közel áll hozzá, hiszen ez volt az, amelyet elsőként lemezre vett, s 2010-ben ezzel nyerte meg a moszkvai Paganini-versenyt.

"Hihetetlen mennyiségű technikai ötlet van benne, a hangzásvilága a Rossini-operákra hasonlít, s mint ilyen, a szóló viszonylag nagy szabadsággal bír. Ezt általában ki is használom" - jegyezte meg Baráti, s utalt rá, a próbákkal sikerült elérni, hogy a koncertre a lehető legjobban érvényesüljön a műre jellemző könnyed, humoros hangzásvilág.

"Nagyszerű élmény, hogy ezzel és ilyen környezetben mutatkozhattam be Kínában, s boldogan jöttem le a színpadról" - fogalmazott a művész, aki úgy érezte, a közös fellépésnek lesz még Kínában folytatása.

A 34 éves világjáró művész New Yorkból érkezett a kínai fővárosba. Az Egyesült Államok kulturális központjában, egy hagyományosan jeles művészeket felléptető sorozat, a PeopleÍs Symphony Series vendége volt a Town Hall-ban. Partnerével, Würtz Klára zongoristával két Beethoven-szonátát adtak elő nagy sikerrel, a korai a-mollt és a Kreutzer-szonátát.

A művész emlékeztetett arra, hogy Würtz Klárával közös lemezen örökítették meg Beethoven tíz szonátáját, s készülő lemezükön szerepel majd a New Yorkban harmadikként előadott Brahms első szonáta. Legközelebb Hollandiában játszanak majd együtt. Elmondta, hogy rendkívül sűrű a programja, a Kölni Filharmonikusok például meghívták játszani újévi koncertjükre, januárban pedig visszatér New Yorkba, ahol szóló hegedűesttel mutatkozik be a Carnegie Hallban. Magyarországon legközelebb november 15-én lép fel a Bartók Házban Farkas Gábor zongoraművésszel.

Baráti egy több mint négymillió dollárra értékelt Stradivari-hegedűn játszik, amelyet a chicagói Stradivari Alapítványtól kapott kölcsön csaknem tíz éve.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.