2022. november 20., 18:36

Óriási produkcióval jutott be a döntőbe a dunaszerdahelyi Opera Trio - VIDEÓVAL

A Joj televízió által közvetített Česko Slovensko má talent című tehetségkutató versenybe idén a dunaszerdahelyi Opera Trio is benevezett.

Opera Trio
Fotó: Lantos Borbély Katalin, Facebook

A három dunaszerdahelyi tanárnő – Kevicky Tünde, Kollár Katalin és Kovács Nagy Andrea – által alkotott trió sikerrel vette az akadályokat, és eljutott az elődöntőig. A tanárnők tudták, hogy az elődöntőben minden azon múlik majd, milyen dalt választanak, s bátran mondhatjuk, ezúttal sem okoztak csalódást a zsűrinek és a közönségnek sem. Mindennemű hangszeri kíséret nélkül azt mutatták meg nekünk, mi mindenre képes az emberi hang.  

A legnagyobb showman című musical betétdala a Never Enough lett a kiválasztott dal, amelyet a tehetségkutató verseny színpadán hatalmas sikerrel adtak elő a tanárnők, a háttérvokált Lantos Borbély Katalin együttese, a For You adta a produkcióhoz.

A tíz elődöntősből csak hárman juthattak tovább a döntőbe. Arról, hogy kit szeretnének a döntőben látni, a nézők szavazatai döntöttek az elküldött telefonos üzeneteik által. A legtöbb sms-t a Movement Studios és Nikola Kusendová énekesnő kapta, ők már tehát biztos befutók voltak. A harmadik döntősről a zsűrinek kellett döntenie, de a szavazás izgalmasra sikeredett, mivel két-két szavazatot kapott tőlük az Opera Trio és a Duo Artur & Esmira nevű akrobatapáros. Így aztán – mivel döntetlen volt az állás – végül mégis a nézők szavazatai döntötték el, hogy kettőjük közül ki jut a döntőbe.

Mivel az Opera Trio több támogató szavazatot kapott a nézőktől, ők kerültek be harmadikként a döntőbe.

A nagy sikert aratott produkciójukat az alábbi videón nézhetik meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.