Olivérsky 50: Megjelent Lábszky Olivér szerzői lemeze
„A szerencsés emberek közé tartozom, akiknek minden megadatott a zenei életben, pedig nem vagyok zenész, énekes sem, dalszerző sem, és mégis...” – vallja magáról Lábszky Olivér, a História zenekar frontembere.
Lábszky igencsak felpörgetve ünnepelte az 50. születésnapját, hiszen rövid időn belül együttesével és szólóban is CD‑t jelentetett meg. Az utóbbi élő hangfelvétel a 2017. december 16‑án, Naszvadon elhangzott jubileumi koncert java részét tartalmazza. A 17 dalt első blikkre végigpásztázva megállapíthatjuk, hogy az exkluzív kivitelezésű hanghordozón cseppet sem meglepő módon zömmel a História dalai dominálnak. Ugyanakkor Olivér MaO Jam projektjének dalaiból is akad itt egy csokorra való, továbbá szerepel a lemezen az az Ágh Attilával közösen írt Felvidék Himnusza, amely az internet használói körében is szép sikereket ér el.
Merész kezdés egy lemezt balladával indítani, a Szép idők voltak mégis megadja az alaphangot, hiszen egy melankolikus visszarévedés slágerré izmosodik a szó legnemesebb értelmében. A kesergő keringőre még Cseh Tamás is csettintene. Aztán hirtelen fordulattal, veretes akkordokkal érkezik az egyik legzajosabb História‑dal, a Túl jó vagy hozzám, ahol Olivér esküszik, hogy egyszer megváltozik, s majd kenyérre lehet kenni. A Mi vár rám egy (ön)ironikus blues, a Mit ír az újság? mindkét részét pedig egyben kapjuk meg. Közben cserélődnek a régi és az új História zenészei, de a színvonalon ez cseppet sem mutatkozik meg, ugyanis Olivérék lényegében hiba nélkül, ráadásul igencsak hangulatosan hozzák a műsort, ami egy felvidéki (fél)amatőr zenekar és baráti köre műhelyéből, valljuk meg, eléggé szokatlan. Már az akusztikus História‑koncertlemez is megcsillantotta ezeket az erényeket, nagyon úgy fest tehát, hogy a zenészek nem véletlenül kapták el a hangulatot, hanem folyamatosan magas színvonalon teljesítenek, ami hatalmas munkát sejtet.
Kár, hogy az ilyen produkciók nem érik el a honi falunapok szervezőinek ingerküszöbét (tisztelet a kivételnek), pedig nem elvont exhibicionizmusról van szó, hanem igenis szórakoztató, de mégis színvonalas muzsikálásról. „Micsoda világ van, azt hiszed, hibátlan“, énekli Olivér a következő dalban. Hát nem! A hajnali peronon pedig hatalmas sláger lehetne, ha játszaná a Petőfi Rádió. Nem játssza... Mint ahogy az Öntsünk tiszta vizet a pohárba kezdő sorai mondják: „Nem kell nekem a sok beszéd, én egy szóból is értek...“ Ennek ellenére a hangulat csoda jó, a blues és a funk rock ritmusok táncra perdítik a hallgatót, majd érkezik a megnyugvás a Hosszú az út és a már említett Felvidék Himnusza párosában. „Jó annak, aki érti, annak is jó, aki nem”, összegzi Olivér, és azt vesszük észre, hogy újra jár a lábunk a ritmusra. A táncolós dalok után ismét kapunk egy kis hard rockot: Ne gondolj vissza és Engedjetek szabadon. A nőm miatt és a Budapest boogie ismét a bulisabb dalok sorát gazdagítja, a lemez vége felé pedig jön az egyik korai História‑sláger, a politikai „píszíre” briliáns humorral fittyet hányó Kína. A közösségépítő témájú Jó volna egy nap méltó zárása ennek a varázslatos, jól szerkesztett, szerzői kiadásban megjelent albumnak, amely a 17 dal és a bő hatvannyolc perces játékidő ellenére olykor szórakoztat, máskor elgondolkodtat, de végig leköti a figyelmünket.
Élő lemezt megjelentetni 2018‑ban kész öngyilkosság, mondják sokan, hát még felvidéki magyar vonalon! Erre azonban fittyet hány és parádésan cáfol Lábszky Olivér, aki zenésztársaival és barátaival, Holop Szilveszterrel, Haris Csabával, Tornóczi Tiborral, Nagy Csabával, Ágh Attilával, Nagy Krisztinával, Dobosi Ágostonnal, Pásztó Tiborral és Tóth Mariánnal egy tízpontos albumot tett le az asztalra. Nem illik megfeledkezni a hangmérnök Gergely Csaba, továbbá a grafikus, EsFekete Zoltán kiváló munkájáról sem.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/14. számában.)
