2012. december 31., 10:31

Neves szlovák cimbalomművészek koncerteznek Budapesten

BUDAPEST. Nemzetközi újévi cimbalomkoncertet rendez magyar, szlovák, moldáv, török és iráni résztvevőkkel, magyarországi bemutatóval január 10-én a budapesti Szlovák Intézetben a Cimbalom Világszövetség

Herencsár Viktória cimbalomművész, a világszövetség elnöke, az est háziasszonya elmondta az MTI-nek, hogy hetedik alkalommal rendezik meg az újévi cimbalomkoncertet meghívott külföldi művészekkel, és az esemény mindig telt házakat vonz. 

A magyarokon kívül föllép Aysegül Kostak Toksoy török művész, aki a qanun nevű hangszeren játszik, Roozbeh Nafisi iráni-amerikai zenész pedig santuron. Mindkét hangszer a cimbalom régi formája, a santur első ábrázolását egy négyezer évvel ezelőtti perzsa sírkövön találták meg. Európában a 15.-16. században terjedt el, pengetve vagy verővel szólaltatták meg, Magyarországon koncertező hangszernek is megfelelt a nagyméretű, pedálos cimbalom - magyarázta a művésznő.

Szlovákiából érkezik a Pacora Trio, amelyben Marcel Comendant moldáviai születésű művész játszik cimbalmon - ő Herencsár Viktória tanítványa volt a besztercebányai művészeti akadémián, ahol a művésznő ma is docensként dolgozik. A trióban Stano Palúch a hegedűt és Robert Ragan a nagybőgőt szólaltatja meg. Herencsár Viktóriával közösen lép fel Janca Dániel, aki marimbán és ütőkön, Csongár Péter pedig klarinéton kíséri.

A cimbalom sokoldalúságát jelzi, hogy már öt kortárs zeneszerző komponált darabot erre a hangszerre. Erkel Ferenc volt az, aki a Bánk bán című operába cimbalomszólamot írt és ezzel új fejezetet nyitott a klasszikus zenében a cimbalom használatához - hangsúlyozta Herencsár Viktória, hozzátéve, hogy az esten Kocsár Miklós és Vavrinecz Béla szerzeménye mellett megszólal Györe Zoltán Marimbalom című újévköszöntő dala is.

Az est háziasszony elmondta azt is, hogy a koncerten lesz Vojtech Didi besztercebányai tanártársa, a zenepedagógia doktora, 56 opus szerzője egyik művének a bemutatója. A cimbalom-, és a klarinétjáték mellett énekelni fog az Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kórusa és Herencsár Viktória kíséri az énekkart cimbalmon.

A művésznő elárulta, hogy a Leövey Klára Gimnáziumba (az egykori Ranolder tanítóképző) járt és Andor Ilona volt az énektanára, a kórus vezetője. Az egykori kórustagok Andor Ilona emlékének ápolására baráti társaságot alapítottak, kórusukat pedig Kodály Zoltánról nevezték el.

A cimbalmosok - a hagyományokhoz híven - szünet nélkül mintegy másfél órás koncertet adnak, sokféle műfajban és stílusban játszanak, és a koncert végén a tradíciónak megfelelően együtt muzsikál az est valamennyi szereplője. A koncertre ingyenes a belépés és aki nem fér be a Szlovák Intézet színháztermébe, az az előcsarnokban kivetítőn élvezheti a muzsikát - hangoztatta Herencsár Viktória.

A művész az 1991-ben alapított Cimbalom Világszövetség elnöke, eddig négy világrészből 32 ország több mint ezer taggal csatlakozott a szervezethez, kétévente tartanak kongresszust, 2013 októberében Tajvanon gyűlnek össze.

Herencsár Viktória 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést és a Magyar Örökség-díj birtokosa is.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.