Negyven éve a művészeti oktatás szolgálatában
Fuvolán és furulyán játszó nejével, Éva asszonnyal együtt 40 éve szolgálja a művészeti oktatást Fekete Vince, a Komáromi Művészeti Alapiskola pedagógusa. A hegedűtanár, aki 15 éven át intézményvezetői tisztséget is betöltött, jubileumi köszöntésük kapcsán az eddigi szakmai tapasztalatairól is mesélt a ma7-nek.
Fekete Vince a Vág menti Sókszelőcén, későbbi párja pedig Kassán született, s a kassai konzervatóriumban ismerkedtek meg egymással. Tanulmányaik befejezése után közös életútjuk 1978. szeptember 1-jétől a pöstyéni, 1992-től pedig a komáromi művészeti alapiskolában folytatódott, ahol jelenleg is oktatnak.
Kérdésünkre, hogy az eltelt négy évtized során milyen téren változtak meg a diákok és a szülők, Fekete Vince így válaszolt: „Az egyik változás az, hogy a gyermekek és a szülők esetében is csökkent a türelemszint. A másik az, hogy régebben a zeneiskola azon kevés intézmények egyike volt, ahová beírathatták a gyerekeket. Ma viszont egy a sok lehetőség közül. Valaha korkövetelmény volt az, hogy a zenei képzés az élet részét képezze. A mai társadalmunk szegényebb azáltal, hogy a zenei nevelés sem az alap-, sem pedig a középiskolákban nem szerepel úgy és olyan szinten, mint amilyen küldetése van. Sajnos manapság a gyerekek az iskolákban annyira leterheltek, hogy csak kevesen vannak azok, akik valamilyen hangszeren rendszeresen és örömmel gyakorolnak“.
Mint mesélte, egykor a művészeti alapiskolákban a zenei alapoktól építkezhettek, vagyis kellő idő jutott a hangképzésre, a skálázásra, az ujjgyakorlatokra, majd diákjaik az etüdök oktatása közben tanultak meg hangszeren játszani. Azután következtek a pódiumra kivihető koncertdarabok. „Manapság ez az alapozás gyakran elmarad azért, mert ahhoz a gyermeknek sem elég ideje, sem energiája, illetve türelme sincs. Pedig aki komolyan akar foglalkozni a zenével, annak ezeket az alapokat is el kell sajátítania.“
Bár a vérbeli pedagógus szerint a művészeti alapiskoláknak nem az a fő küldetésük, hogy a kiemelkedő tehetségekkel foglalkozzanak, mégis nagyon büszke az időközben komoly zenei pályát befutott egyik volt tanítványára.
„Ha egy pedagógus az egész pályafutása alatt kap egyetlen rendkívül tehetséges gyermeket, akkor már megkapta a nagy ajándékát az élettől. Én ezt a diákot már a pöstyéni ténykedésem során megkaptam. Mario Košík később a pozsonyi konzervatóriumban, illetve a zeneművészetin hegedű, majd karmesteri szakon végzett. Jelenleg a Szlovák Rádió zenekarának a főkarmestere. A művészeti alapiskolák feladata a tehetséggondozáson kívül az, hogy a zene segítségével életharmóniára neveljék a gyerekeket. Az, hogy a zenei anyanyelvüket belekódoljuk a gyerekek szívébe és tudatába. Olyan nemzedékeket kell felnevelnünk, amelyek tagjai örömmel hallgatják meg a koncerteket, s tekintik meg a táncelőadásokat és a kiállításokat. A hangszereken keresztül szerettetjük meg velük a zenekultúrát és a további művészeti ágakat“ – magyarázta.
A Fekete házaspár számtalan komáromi kulturális-társadalmi rendezvényen szerepel, mert küldetésük részének tartja azt is, hogy a helyi közönségnek ily´ módon is örömet szerezzen. „Mindketten gyermekkorunktól kezdve megszoktuk a nyilvános szereplést. Különféle formációkkal léptünk fel, s tesszük ezt ma is nagyon szívesen. Ez nem az exhibicionizmusról, hanem a zene szeretetéről szól. Mindegy, hogy hol teljesítjük e küldetést. Örvendetes, hogy diákjaink az iskolai és városi rendezvényeken szintén fellépnek, formálva iskolájuk imidzsét.“
Fekete Vince 15 évig szolgált vezető tisztségben. 1990 és 1992 között a pöstyéni művészeti alapiskola igazgatója, majd a komáromi intézménynek előbb igazgató-helyettese, 2002-től 2012-ig pedig igazgatója volt.
„A jó igazgatónak türelmesnek kell lennie, s észre kell vennie azt, hogy a kollégái mit szeretnek csinálni. Minden kollégának megvan a saját erőssége, s inspiratív módon annak kibontakoztatásában kell támogatni őt. Mindenkit meg kell hallgatni, s lehetőségeket kell adni készségei felmutatásához. Az autokrata igazgatók beskatulyázzák a kollégáikat, ezzel elnyomva a kreativitásukat, ami nélkül művészeti iskolában lehetetlen megfelelően dolgozni“.
A jó pedagógus szerinte az, akinek türelme van meghallgatni a növendékeit. „Sajnos a szülők keveset beszélgetnek gyermekeikkel, ezért a pedagógusnak ezt a hiányt is pótolnia kell. Az egyéni oktatás során minden diákommal bizalmas viszonyba kerülök. Bármit elmondhatunk egymásnak, s igyekszem orvosolni a sérelmeiket, gondjaikat. Közben jó példával is szolgálnunk kell, hiszen a pedagógusok koncertjén is inspirálódhatnak. Ott a szülők is eldönthetik, hogy egy-egy pedagógus megfelel-e az elvárásaiknak. Azt is fontosnak tartom, hogy március 15-e kapcsán a Kossuth-nótát, advent idején a karácsonyi dalokat, valamint a Rákóczi-indulót és a régi himnuszainkat, illetve a felekezeti dalaikat is megtanítsam velük“ – fogalmazott.
„Augusztus végén szoktunk felkészülni a következő tanévre. A tantestületi ülésen az összes jubiláns pedagógust fel szokták köszönteni. Igazgatóskodásom alatt ez úgy zajlott, hogy a virágcsokron és az emléklapon kívül egy-egy számukra kiválasztott zenével is megköszöntük a szolgálatukat. Napjainkban az igazgatóság egy-egy csokor virággal köszönti a jubilánsokat. A fiatal kollégák ilyenkor láthatják, hogy 40, 50 vagy akár 55 évnyi szolgálat is megvalósítható. Tény, hogy akár 20 évnyi szolgálat alatt is ki lehet égni, ennek megakadályozása érdekében az oktatás mellett érdemes folyamatosan szerepelni. Olyankor ugyanis szívvel-lélekkel kell játszani, megelőzve a fásultságot. Elérve, hogy több évtizednyi oktatás után is mindig boldogan lépjek be az iskolaépületbe, szolgálva a művészetet és a hazát mindaddig, amíg az iskola részéről van meghívás" – mesélt arról, hogy miképp lehet a napi nehézségeken túllépni.
Fekete Vince egyik nagy bánata, hogy napjainkban nem elegendő a zenepedagógus-utánpótlás. A rátermett tehetségek között is akadnak ugyanis olyanok, akik inkább más, jobban fizető pályát választanak maguknak. E hivatás pedig örömérzet nélkül nem végezhető - vallja.
