Nagyölvedre várják az egyházi énekek előadóit
A Barsi Református Egyházmegye 2019. március 12-én a nagyölvedi alapiskola dísztermében szervezi meg a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház énekversenyének megyei fordulóját.

Az elmúlt években az érdeklődő versenyzők több alkalommal rögtön az országos elődöntőbe kerültek, idén viszont az Egyházzenei Osztály javaslatára megyei fordulókat is rendeznek.
„Az énekverseny célja, hogy megszerettessük a gyermekekkel az egyházi éneklést is, ami a templomokban már egyre nehézkesebben megy. Szeretnénk, ha a gyerekek ritmikusabban, de a kottához hűen tanulnák meg az énekeket” – mondta el a nagyölvedi lelkipásztor, Antala Éva, az énekverseny egyik szervezője, majd hozzátette: „Nehéz, középkori dallamok is akadnak énekeskönyvünkben, melyek sok gyakorlást és jó hallást igényelnek, viszont amikor megtanulják, annál jobban örülnek, és szívvel-lélekkel éneklik azokat.”
A megmérettetést ezúttal is öt kategóriában hirdetik meg, megszólítva nem csupán az alapiskolás tanulókat és a középiskolásokat, hanem a felnőtteket is. A nagyölvedi versenyre március 1-ig várják a jelentkezéseket. A felhívást és a további részleteket ITT érhetik el.