2013. április 18., 09:56

Minikoncertek lesznek a Lemezboltok napján

BUDAPEST. Idén is több budapesti üzlet részvételével rendezik meg szombaton a Lemezboltok napját (Record Store Day), amelyet világszerte több mint harminc ország mintegy ezer boltjában tartanak meg. A nemzetközi rendezvénysorozat idei nagykövete Jack White (ex-White Stripes).
A nehézségekkel küszködő független lemezboltok fennmaradása érdekében 2007 óta rendezik meg a Record Store Dayt, mindig április harmadik szombatján. A kezdeményezés az Egyesült Államokból indult, és legfontosabb velejárója, hogy erre a napra számos ismert régi és új előadótól jelenik meg különleges vinyl (bakelit) kis- és nagylemez ritka felvételekkel.

Magyarországról először 2010-ben a Wave és a Musicland lemezbolt csatlakozott a kezdeményezéshez; idén e két boltban nemcsak szombaton, hanem vasárnap is lesznek programok, minikoncertek. A budapesti helyszínek között lesz az elsősorban az elektronikus zenéket árusító Deep hanglemezbolt is.

Az 1989 óta létező Wave lemezboltban a Révay közben a teljes árukészletre vonatkozó árengedmények és csak most elérhető lemezritkaságok mellett szombaton öt ingyenes akusztikus villámkoncertet tartanak 11 órától. Az előadónként három-négyszámos műsorfolyamban a Corrodal, Szabó Benedek és a Galaxisok, Petruska András, a Pluto és a Bermuda játszik. Vasárnap 12 órától a Sad Kolibries, a Pegazusok Nem Léteznek, végül a Poster Boy zenél.

Az 1997 óta működő Musiclandben, az Almássy téren is kétnapos programmal és 10 százalékos akcióval várják az érdeklődőket: szombaton és vasárnap 13 órától egészen estig lesznek koncertek. Az első napon a Péterfy Bori & Love Band kezdi a műsort, őket a Marge, majd Rutkai Bori és a Specko Jedno követi. Vasárnap a Somersault Boy, Egyedi Péter (Óriás) és a Hangmás játszik.

Az idei lemezboltok napjára Amerikában és Európában korlátozott példányban megjelenő különleges kis- és nagylemezek közé tartozik többek között David Bowie, a Hawkwind, a Pink Floyd, a Jesus and Mary Chain, a Cure, a Glove, az Echo & The Bunnymen, a Hüsker Dü, Robyn Hitchcock, Paul Weller, a Wire, a Duran Duran, Billy Bragg, a Doors, az OMD, a Porno For Pyros, a Pulp, az R.E.M., a Big Country, a Fall, a Frankie Goes To Hollywood, a House of Love, a Human League, az Inspiral Carpets, a Sex Pistols, a Public Image Ltd, Kate Bush, a Simple Minds és az Ultravox egy-egy kiadványa.

Jack White, a rendezvénysorozat idei nagykövete, a White Stripes egykori frontembere a www.recordstoreday.com-on tette közzé üzenetét: "Újra meg kell tanítanunk önmagunknak az emberi kapcsolatok kezelését, illetve a különbséget egy szám letöltése és a megfogható, kitapintható zene között, amit megoszthatunk másokkal. A méret, a forma, a szag, a textúra és egy vinyl lemez hangzása - miként magyarázod meg a tiniknek, akik ezt nem értik, hogy ez egy sokkal gyönyörűségesebb zenei élmény, mint egy klikkelés az egérrel? Kelj fel a fenekedről, ragadd karon és cipeld el őket a boltba. Adj lemezt a kezükbe, tegyék ők a tűt a korongra. Akkor megtudják" - hangsúlyozta többek között az amerikai zenész.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.