Mi voltunk a rock, mi voltunk az élet – zúzott az Edda Bősön
Hogy az életkor csak egy évszám, arról többszörösen is meggyőződhettünk tegnap a bősi parkban, ahol az immár 45 éves Edda Művek adott csaknem kétórás, sokak számára feledhetetlen koncertet. A színpadot belakó, bemozgó zenészek, élükön a frontemberrel, a torokgyulladással küzdő Pataky Attilával, még biztosan nem készülnek nyugdíjba. Fergeteges rockkoncertet nyomtak le. Zenét kaptunk a javából, keményet, ahogy a miskolci bandához illik.
Nem csoda, ha a közönség jó része már az elején transzba esett, amikor a fiúk a húrok közé csaptak. Még a legelső sorokban is lehetett látni nagymama- és nagypapakorú megtáltosodott rajongókat, de csápoltak és ugráltak a mai tizenévesek is, sőt a középgeneráció tagjai is harsogva énekelték a dalokat, nyakukban gyermekeikkel. Hiába, a rock örök és elpusztíthatatlan.
Az Edda fogalom, generációk nőttek és nagyon úgy tűnik, nőnek fel rajta. Ez érezhető volt, hisz a legtöbb számot együtt énekelte a bandával közönség is. Talán mert üzenetük örökérvényű, és az elmúlt jó néhány évtizedben slágerré váltak.
Szabad, sőt kell most is, akár csak az átkosban, álmodni egy világot magunknak és nem félni valóra váltani azt, még ha néha kissé őrültekké válunk is. Attiláék megírták helyettünk azt, amit annyian érzünk néha, hogy a kör közepén állunk, jó és rossz barátokkal körbevéve, tudván azt is, hogy a keselyű bizony még él… Meg azt is, hogy mind összetartozunk mi, magyarok, éljünk bárhol is. Csak bírjuk ki!
Régi és újabb dalok keveredtek, néhány dvd és könyv is új gazdára talált, amiket Pataky koncert közben a néző közé dobott.
Egy koncert hangulatát írásban visszaadni nem lehet, de aki a korábban születettek közül ott volt, annak emlékezetében hosszú percekre felelevenedett a kamaszkor, amikor ezekkel dalokkal lázadt a régi ellen és újat akart. S ezen dalok szövegei kerültek az egykori gimnáziumi emlékkönyvekbe is. Ma már talán nincsenek emlékkönyvek, de a dalok még most is ugyanúgy hatnak és ütnek.
