2023. december 9., 19:36

Meselámpás mutatja az utat a bábosoknak

A Komáromi járás több magyar amatőr bábcsoportja mutatkozott be az Egressy Béni Városi Művelődési Központban. A szervezők tervei szerint az idén bekapcsolt Meselámpás a jövőben megyeszerte mutathatja majd a helyes utat a bábjáték híveinek.

Meselámpás csoportkép
Meselámpás csoportkép
Fotó: A KRMK felvétele

A Meselámpás fő célja a magyar nyelvű amatőr bábszínjátszás hagyományának megőrzése, továbbfejlesztése és a bábcsoportok motiválása, tájékoztatta lapunkat Himpán Terézia, a Komáromi Regionális Művelődési Központ kisebbségi kultúráért felelős szakreferense.

Idén regionális, 2024-től pedig már Nyitra megyei szinten szeretnénk mindezt megvalósítani. A mostani találkozón 4 hazai és 1 magyarországi vendégcsoport előadását láthattuk, 70 gyermekszereplő és pedagógusaik részvételével. Az ünnepélyes programzárást követően a csoportvezetők számára módszertani és konzultációs lehetőség nyílt a Komáromból származó, több éve Budapesten élő, dolgozó, sikeres díszlet-, jelmez- és bábtervezővel, Michac Gáborral."

Elsőként a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskolában 2008-ban alakult Mazsola Bábcsoport műsorát láthatták, amely többször szerepelt már a Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszó fesztiválon. A Mahor Katalin vezette csoport a János Vitézt vitte színre. 

A komáromi Eötvös Utcai Alapiskola égisze alatt 2011 őszén létrejött Tekergők Bábcsoportot Izsák Katalin és Tóth Tibor vezeti, előadásuk címe: A boldog herceg. Számos hazai és magyarországi rendezvényen szerepeltek, s a gyémánt sávot is kiérdemelték a Duna Menti Tavaszon. 

Harmadikként a Hetényi Református Keresztyén Egyházközség kötelékében 2003 óta Écsi Gyöngyi vezetésével működő TÁBITA Bábcsoport mutatta be műsorát, Bábel tornya címmel. A csoport célja kezdettől fogva a bibliai történetek zenés, énekes, bábos formában történő bemutatása. Szerepeltek a Duna Menti Tavaszon, iskolai és falusi alkalmakkor, gyülekezeti látogatásokon, táborokban. Az ötletes bábok és díszletek készítésében komoly szerepet kapnak a gyerekek és szüleik. 

Tekergők Bábcsoport
Tekergők Bábcsoport
Fotó:  KRMK

Negyedikként a komáromi MARIANUM Egyházi Iskolaközpont mellett 2022 óta Gazdag Nagy Anikó és Gombás Anikó vezetésével működő Óperencia Bábcsoport mutatkozott be A róka útra kel című mesével, amellyel a Duna Menti Tavaszon ezüst sávban részesült. A csoport szerepelt a dél-komáromi gyermeknapon, a Tarka Lepke Fesztiválon és a magyar népmese napján. Bónuszként a 2017-ben dél-komáromi ovisokból és tanulókból alakult Kemence Bábcsoport Holle anyóját tekinthette meg a közönség. A csoport vezetője Lovászné Vass Andrea, a Határtalanul Nemzetközi Bábos Találkozó fő szervezője, ahová felvidéki bábcsoportokat is rendszeresen meghív.

A bábcsoportok vezetői nagy örömmel fogadták a tapasztalat- és véleménycsere lehetőségét, ami a szakmai fejlődés előfeltétele. Céljuk változatlan, a nagy értéket képviselő magyar amatőr bábszínjátszás megerősítése és az élményszerzés gyermeknek, felnőttnek egyaránt.

A Meselámpás rendezvény megvalósításában közreműködött az Egressy Béni Városi Művelődési Központ, és Nyitra megye anyagilag támogatta.

Megjelent a Magyar7 2023/49.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.