2013. szeptember 20., 16:38

Megtartották a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tanévnyitót

BUDAPEST. Az Óbudai Egyetem és hat külhoni felsőoktatási intézmény, köztük a révkomáromi Selye János Egyetem egy időben, egymással videókonferenciával összekapcsolódva ünnepélyesen megnyitotta a tanévet.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kárpát-medencei magyar tannyelvű felsőoktatási intézmények tanévnyitó ünnepségén a Művészetek Palotájában elmondta: kiemelt szerepe lesz a magyar műszaki értelmiségnek a gazdaságilag növekvő, erős és sikeres Magyarország megteremtésében. A miniszter úgy fogalmazott: az egyetemek lesznek a letéteményesei a közös nemzeti jövőnek. A hallgatókhoz fordulva azt mondta: az ő kezükben, tehát jó kezekben van Magyarország jövője.

Varga szerint a Kárpát-medencei egységes felsőoktatás megvalósítása azért fontos, mert alapot teremt arra, hogy egész magyarság a szülőföldjén boldogulva legyen sikeres, legyen képes érdekeinek érvényesítésére, céljainak megvalósítására. A tárcavezető az utóbbi időszak kormányzati intézkedéseiről szólva hangsúlyozta, hogy Magyarország 2013-ban túllépett a recesszión, és növekedési pályára állt.

Klinghammer István felsőoktatási államtitkár arról beszélt, hogy a jövő Magyarországa, Kárpát-medencéje és magyar nemzete olyanná fog válni, amilyenné a mostani hallgatók teszik. Azt kérte tőlük, ne csak felsőoktatási diplomát szerezzenek, hanem az értelmiségi életpálya "ethosza" is legyen jellemző rájuk.

Rudas Imre, az Óbudai Egyetem rektora arról beszélt, hogy az intézmény elkötelezett a határon túli magyar felsőoktatás, az anyanyelvi tudás átadása, a tudomány határok nélküli magyar nyelvű művelése mellett. A tanévnyitó tisztelgés a nemzeti összetartozás és az intézményi összetartozás előtt is - mondta.

Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar tanítási nyelvű intézmények között kialakuló természetes szövetség, partneri kapcsolat lehet az, ami kölcsönös eredményeket és sikereket hoz.

Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő elmondta: nem a vendégmunkások, az elvándorlók útját kell követni, otthon kell jobb, élhető viszonyokat teremteni, és ez különösen igaz a külhoni magyarságra. Szülőföldön maradásuk létkérdés a nemzet számára - hangsúlyozta, majd hozzátette: "számítunk rátok, és ti is bízhattok bennünk".

Az egyetem tájékoztatása szerint első alkalommal történt meg, hogy az Óbudai Egyetem és hat külhoni intézmény egy időben, a Kárpát-medence városaiban, egymással videókonferenciával összekapcsolódva nyitja meg ünnepélyesen a tanévet. A hat külhoni intézmény a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a kolozsvári, a marosvásárhelyi, a csíkszeredai telephelyű Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a komáromi Selye János Egyetem, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola és a szintén szabadkai telephelyű Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara.

Dávid László, a Sapientia rektora videóköszöntőjében hitet tett az autonómia mellett, és mint mondta, hisz abban is, hogy a tudást, a műveltséget anyanyelven lehet a legkönnyebben elsajátítani.

A tanévnyitón az egyetem tiszteletbeli doktora lett Mészáros Alajos felvidéki néppárti európai parlamenti képviselő.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.