2023. május 30., 19:22

Megjelent Szikora Robi és a felvidéki Mészáros Tamás közös dala

„A lelkünk együtt csavarog” címmel, közös dallal rukkolt elő Szikora Robi és Mészáros Tamás. A szerzemény két fiatal kapcsolatáról szól, akiknek már az égben megköttetett a szerelmük. 

A dalt mindenkinek szeretettel ajánljuk. Az érzelmes, szerelmes, romantikusabb történet mindig örök téma, amellyel leginkább az eddig megszokott dalaim gondolatmenetét vittük tovább. Pontosan tíz évvel ezelőtt indítottuk el a produkciómat, amelynek a legfőbb pontját kezdettől fogva emberi témák jellemzik. Olyanok, amelyek egyszerűen rólunk szólnak

- kezdte Mészáros Tamás, aki 2018-ban kapta meg Grabowski szerepét a Macskafogó musical előadásban, amelyet Szikora Róbert írt. Innen ered az ismertségük, amelyet most egy dallal koronáztak meg.

A Hungáriás korszak, amelynek Robi is szerves része volt, eleve nagyon közel áll hozzám. Valahogy adta magát a dolog. Utólag visszagondolva mondhatom, hogy ezt a közös munkát a kiégett szuperegérnek, Mr. Grabowskinak köszönhetem. A pandémiás időszak után végre sikerült a régebben tervezett találkozás is. Szikora Robi rendkívül nyitott volt, sokat beszélgettünk a régi időkről, megmutatta az alkotó műhelyét is, ahol az eddigi nagy slágerei is születtek. Érdeklődött az eddigi munkásságom felől és arról, hogy engem mi érdekel igazán zenei téren. Talán egy kicsit fiatal önmagát is láthatta bennem. Ezt érzem. Zongorához ült, mutatott piszkozatokat, zenei ötleteket. Körülbelül a harmadiknál megállítottam, mert nagyon megfogott a dallamvezetése, a lüktetése. Akkor még nem volt meg teljesen a dalszöveg sem. Néhány nappal később viszont már azon kaptam magam, hogy a stúdióban állok, és éneklem fel a dalt. Hatékony és profi környezetben könnyű dolgom volt, de ugyanakkor nagy felelősség is. Szerencsés vagyok, hogy az R-Go frontembere írt nekem egy dalt. Dandó Zolika modern kötösbe bújtatta, amelyet remélünk, hogy mindenki egyaránt szeretni fog! 

- mesélte a dalról Mészáros Tamás.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.