2018. február 5., 15:42

Még lehet jelentkezni a Virtuózok új évadára

BUDAPEST. Tavasszal indul a Duna Televízióban a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató műsor negyedik évada, amelyre még lehet jelentkezni három korcsoportban – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
201802051545440.virt.jpg

Balázs János Liszt- és Junior Prima díjas zongoraművész, a Virtuózok egyik zsűritagja a műsorban elmondta, hogy a tavasszal kezdődő tehetségkutató műsorra a mediaklikk.hu/virtuozok oldalon keresztül várják a jelentkezéseket.

Kiemelte, hogy a Virtuózok, Magyarország első komolyzenei tehetségkutatója „olyan értéket teremtett az elmúlt pár évben, ami hatalmas mércévé vált mindenki számára”.

A műsorba három korcsoportba lehet jelentkezni: kicsik, tinik és nagyok jelentkezését várják.

A zongoraművész elmondta, hogy a korcsoportok közül legtöbbször a kicsik előadásai a leghatásosabbak. „Olyan produkciók szólalnak meg, amelyek szakmai mércével is magasra tehetők és a közönség is olvad, mert a kicsik elképesztően jó előadást nyújtanak” – mondta

Hozzátette: a műsor ismertséget ad és sok ajtót nyit meg az ifjú tehetségek előtt. A zsűritag szerint ezt bizonyítja, hogy az elmúlt évadok versenyzői rengeteg díjat nyertek és nemzetközi sikereket érnek el. Mint mondta, nemcsak a győztesek, hanem már azok is sok lehetőséget kapnak, akik bekerültek a műsorba, hiszen akár több millióan nézhetik ezeket a produkciókat.

A Virtuózokba azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik kiválóan játszanak a klasszikus zene hangszereinek egyikén vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. Visszavárják az idei szériába azokat a versenyzőket is, akik az előző három sorozatban a válogató műsorokból nem jutottak tovább, de ismét szeretnék magukat megmérettetni.

Ezúttal is három korcsoportban nevezhetnek a fiatalok: a Kicsik korcsoportjában 2003. június 1. és 2011. május 31. között született gyerekek mérhetik össze tudásukat. A Tinik korcsoportjában az 1998. június 1. és 2003. május 31. között született fiatalok indulhatnak, az 1993. június 1. és 1998. május 31. között született ifjak pedig a Nagyok korcsoportjának hangszeres mezőnyében bizonyíthatnak. A Nagyok korcsoportjának ének kategóriájába az 1990. június 1. és 1998. május 31. között született fiatalok küldhetik el nevezésüket.

A tehetségkutatáson túl a Virtuózok célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét, felmutatva annak szépségét, összetettségét, jelenvalóságát.

A zsűriben Balázs János zongoraművész mellett Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész; Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész és Várdai István Liszt-díjas csellóművész foglal helyet.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.