2018. július 8., 14:44

MartFeszt: Interjú Kóbor Jánossal - VIDEÓVAL

A MartFeszt színpadán adott fergeteges megakoncertet a legendás Omega együttes szombat este. A rocklegendák ezúttal sem okoztak csalódást hű közönségüknek. A MartFeszten is bebizonyosodott, hogy az Omega örök zenei értéket képvisel, ezres tömeg harsogta eggyé olvadva a nagy slágereket és érezte át az életfogytig rock and roll szlogen jelentését.

Omega koncert a MartFeszten
Galéria
+22 kép a galériában
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Portálunknak sikerült a koncert előtt egy jó hangulatú interjút készíteni Kóbor Jánossal, az Omega zenekar frontemberével.

Milyen korosztályi határokat tud átlépni az együttes mai közönsége, kiket látunk a nézők között?

Tulajdonképpen mi ezzel soha nem foglalkozunk. A koncertjeinkre azok jönnek, akik a rockot és az Omegát szeretik. Talán az elmondható, hogy főleg Nyugat- Európában a rockközönség sokkal fiatalabb, mint Magyarországon, ahol a rockkedvelők valahol az ötven és a halál között vannak. Szlovákiában már jobb a helyzet. Ezt egyszer egy Scorpions-szal közös bulin tapasztaltuk. Először Budapesten majd azt követően Kassán léptünk fel, és a kassai közönség legalább húsz évvel fiatalabb volt.

Fotó:  Kósa Lőrinc

Úgy tudjuk az idei nyáron többet koncerteznek külföldön, mint Magyarországon. Június 23-án Rimaszombatban léptek színpadra, ma itt Martoson, a következő megállóik közt Németország és Lengyelország is szerepel. Érzik e azt, milyen nyitott szívvel, lelkesedéssel fogadják Önöket a messziföldre szakadt magyarok?

Külföldön is mindig éppen az aktuális közönségnek játszunk, de természetesen nagyon örülünk, ha magyarok is jönnek a koncertekre. Alapjában véve, amikor külföldi bulit csinálunk, akkor általában nem a magyarok meghívására érkezünk, hanem egy-egy adott külföldi szervezetére. Minden országban vannak jellegzetes dolgok, de hála Istennek elmondható, hogy tényleg nagyon szeretnek minket mindenhol és ez egy jó érzés.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

A Gyöngyhajú lányt több nyelvre is lefordították, mekkora nemzetközi ismertséget tudott ez hozni és mi maradt mára ebből? Elmondható -e, hogy a szám elhozta az oly megérdemelt nyugat-európai elismerést?

Isten igazából valóban a Gyöngyhajú lány az a szám, ami a legtöbbet fel lett dolgozva, de azóta azért megszaporodtak ezek. Nagyon jó érzés, hogy más nyelven, más előadásmódban is visszahalljuk, de amikor elkészítettük, messze nem gondoltuk, hogy ebből egy ennyire kiugróan nagy siker lesz. Ha tudtuk volna, akkor mindig csak ilyet csinálnánk.

A szlovákiai For You zenekartól értesültünk arról, hogy ma este két helyen is játszák a Petróleumlámpát. Ezt a különleges feldolgozást Önök is meghallgathatták. Milyen benyomásuk van erről a feldolgozásról, hiszen a zenekar négy tagja szlovák anyanyelvű fiatal, mégis csodálatos lelkesedéssel énekelnek magyarul is.

Nagyon örülünk ennek a fajta feldolgozásnak is. A Petróleumlámpa egy abszolút sláger lett, személy szerint nem merem azt mondani, hogy a számaink közül nekem ez a kedvencem, de feltétlenül nagy népszerűségnek örvend. Általában a koncertjeink legeslegutolsó számaként szoktuk játszani.

Fotó:  Kósa Lőrinc

56 éve működik az együttes. Úgy tudjuk az Omega még soha nem mondott le koncertet. Igaz ez?

Tulajdonképpen csak vis maior esetében volt ilyen, technikai problémák miatt, talán egyszer-kétszer, ha előfordult. Mi soha nem mondtunk le koncertet, akár esett, akár fújt, mi minden körülmények között megcsináltuk.

Talán ezt mindenki megkérdezi, de miben rejlik az Omega hihetetlenül nagy, fél évszázada tartó sikere?

Az a helyzet, hogy ez a műfaj igazából a hatvanas években alakult ki, és még a hetvenes évekig lehet azt mondani, hogy nagyon -nagyon aktív dolog volt. Van a világon rajtunk kívül még egy-két más együttes, akik ezt még a mai napig csinálják. Mi most már úgy döntöttünk – az egyik számunk címe is ez: „Életfogytig rock and roll”-, hogy ameddig bírjuk, ezt csinálni fogjuk.

Fotó:  Horváth Szomolai Andrea

Interjúnk végeztével operatőrünk nevetve kérte Mecky-t, vagyis Kóbor Jánost, hogy mondjon nekünk egy viccet. A rocklegenda felkacagva tette hozzá, hogy botrányosan rossz viccmesélő, de azért jól kivágta magát. „A negyeddöntő négy csapata, se Portugália, se Brazília, se Spanyolország, se Argentína nincs ott…énszerintem ez már egy vicc.” – tett eleget a frontember a kamerás kérésének.

Omega koncert a MartFeszten
Galéria
+22 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.