2019. augusztus 30., 11:52

Mária evangéliuma Bősön

Szeptember 8-án (vasárnap) a bősi római katolikus gyülekezetben mutatják be a Mária evangéliuma című oratóriumot, egy előadássorozat részeként. Ennek célja keresztény értékek mentén erősíteni a Kárpát-medencei magyar közösségek összetartozásának érzését, a hit és zene által.

Mária evangéliuma
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Gábos Albin/Székelyhon.ro

A nagyszerű kezdeményezés, hogy a több évtizede sikernek örvendő mű – oratorikus változatban – templomokban kerüljön előadásra, jótékony célú gyűjtéssel kapcsolódva, Erdélyben már jó eredménnyel megvalósult. Nagyon sokan álltak a kezdeményezés mellé, mindenekelőtt a Magyar Kormány, a fővédnökséget pedig Herczeg Anita asszony, a köztársasági elnök felesége vállalta el. Az előadóművészek is örömmel fogadták a templomi előadás gondolatát, mert valójában itt kapott olyan emelkedettséget és ünnepélyességet ez a kiemelkedő zenemű, amely az alkotói szándékkal is teljes mértékben megegyezett.

2019 pünkösdjén Erdélyben öt helyszínen, Szatmárnémetiben, Nagyváradon, Temesvárott, Csíksomlyón és Déván került bemutatásra a remekmű.

Az adománygyűjtés is eredményesnek bizonyult, hiszen a csíksomlyói templom felújítására több mint háromszázezer forint gyűlt össze. A Szatmáron, Nagyváradon és Temesváron gyűjtött adomány összege közel egymillió forint lett, s ezt a több mint négyezer gyermeket nevelő dévai Szent Ferenc Alapítvány kapta.

A műről

A Tolcsvay - Müller - Müller szerzők által írott Mária evangéliuma nemzeti-keresztény értéket képvisel, művészi tartalma és színvonala tekintetében a szerzők és a közreműködő művészek személye jelenti a garanciát. Az előadás 1991-ben került bemutatásra a Kerényi Imre által igazgatott Madách Színházban, és az elmúlt évek során közel ezer előadást ért meg.

A történet János apostol emlékezetében játszódik, amint egy ókeresztény gyülekezetnek mesélve, felidézi, mire gondolhatott, mit érezhetett Mária. Így bontakozik ki a szenvedéstörténet. A rockoperát tizenegy éve a nézők igényeihez igazítva oratóriumi átiratban, nagy sikerrel játsszák. Az így átalakított előadás alkalmassá vált templomi helyszíneken történő bemutatásra.

Fotó:  Gábos Albin/Székelyhon.ro

A főbb szerepekben Sáfár Mónika, Jászai Mari-díjas színművészt, aki Máriát, Homonnay Zsolt színművészt, énekest és Sasvári Sándor, Jászai Mari-díjas színművészt, akik Jézust, valamint TolcsvayLászló, Erkel Ferenc- díjas zeneszerzőt, énekest, aki János apostolt és Aradi Imrét, valamint Kőrösi Andrást, a Magyar Állami Operaház magánénekeseit, akik Józsefet alakítják, láthatjuk. Közreműködik a Pannonia Sacra Vegyeskar.

Az előadássorozat következő, felvidéki állomása Bős lesz, ahol szeptember 8-án csendülnek fel a sokak számára ismerős dallamok, örökké ható üzenetükkel.

Mária evangéliuma
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.