2020. október 9., 15:56

Majer Jázmin Rúzsa Magdi Angyalkertjében menti meg a zenét a Föld-lakóknak

A koronavírus-járvány miatti több havi kényszerpihenő után újabb kiváló lehetőséget kapott a kiskamaszként is nagy tehetségnek tartott, komáromi Majer Jázmin. A tájainkon ugyancsak közkedvelt Rúzsa Magdi őt választotta ki Polly szerepére az Angyalkert című hangoskönyvében. November 11-én lesz a CD-vel párosuló mesekönyv budapesti bemutatója, s musicalt is terveznek a lélekmelengető történetből.

Jázmin "élő legendák" társaságában a budapesti GATTACA Stúdióban
Fotó: Majer Jázmin albuma

„A komáromi énektanárom, Balogh Rózsa figyelt fel a nagyszerű énekes, Rúzsa Magdi közösségi portálon ősz elején közzétett felhívására, hogy jó hangú kislányt keres az Angyalkert című hangoskönyve kapcsán, a főszereplő, Polly dalainak feléneklésére. A karantén idején írta e mesekönyvét, amelyhez egy lemezt is tervezett. Rózsa néni próba-szerencse alapon elküldte neki az idei Sing a Song-versenybeli győztes dalom CD-felvételét, amely elnyerte a tetszését. Nagyon örültem a válaszlevelének, hogy engem választott ki Polly szerepére.

Az előzetes megbeszélések után október 5-én és 8-án vettük fel az általam énekelt dalokat Szakos Krisztián budapesti stúdiójában“

– mondta el portálunknak az örömhírt az Eötvös Utcai Alapiskola kis sztárja.

A stúdióban ellenőrzik az együttműködés gyümölcseit...
Fotó:  Majer Jázmin albuma

Ezúton is köszönetet mondott Balogh Rózsa néninek, aki a dalok megtanulásában, vagyis a felkészülésben is nagyon sokat segített neki. Majd hozzáfűzte: mivel a történetből 2021-ben musicalt szeretnének készíteni, annak több dala közül választották ki a CD-re előzetesen felkerülő hármat.

Polly egy csodálatos hangú táltoslány, akinek az egyik szeme kék, a másik pedig zöld. Felkerül az angyalkertbe, ahonnan azonban az angyalok segítségével vissza kell térnie a Földre, mert egyébként a bolygónkról eltűnne a zene.

Tehát megmenti a zenét a Föld-lakóknak, mert anélkül sokkal szegényebbek lennénk...“ - foglalta össze dióhéjban a lélekmelengető történetet Jázmin.

Saját bevallása szerint nagyon élvezte a közös munkát Szakos Krisztián zenész, dalszerző és zenei producer GATTACA Stúdiójában. Róla köztudott, hogy Rúzsa Magdin kívül olyan további „élő legendákkal“ dolgozott – dolgozik együtt, mint Ákos, Molnár Ferenc „Caramel“, a Magna Cum Laude együttes és sokan mások. Az aktuális pandémia kezdeti időszakában induló Maradj Otthon! Fesztivál első karanténklipjében Máté Péter Most élsz című dalát adták elő közösen Rúzsa Magdival.

Majer Jázmin Rúzsa Magdi Angyalkertjében menti meg a zenét a Föld-lakóknak
Az ifjú komáromi tehetség Rúzsa Magdival
Fotó:  Majer Jázmin albuma
Rúzsa Magdi végig jelen volt a stúdiófelvételeken, Nagyszerű volt együtt dolgozni vele, ahogy Szakos Krisztiánnal, továbbá Nagy Edmonddal,

akiről hallottam, hogy Magdi mellett a 2003-as Megasztár másik legjob hangú énekese volt. A lemezen több színművész-énekes, Polyák Lilla, Kautzky Armand, Bereczki Zoltán, valamint a szintén megasztáros felfedezett Torres Dani is dalol“ - tudtuk meg a továbbiakban Jázmintól.

Az is könnyítette a munkámat, hogy Rúzsa Magdi mindig nagyon kedves, aranyos, közvetlen volt velem és a szüleimmel. Végig biztatott és megdícsért.“

Mint megjegyezte: a járványhelyzet alakulásától függ, hogy mikor készül el az Angyalkert című musical. Az azonban biztos, hogy a mesekönyv és a CD bemutatóját majd november 11-én tartják Budapesten.

További részleteket is elárult az említett Sing a Song-versenyről, amit tavasszal a Komáromi Területi Népművelési Központ indított: „A verseny meghirdetője megadta több dal zenei alapját. Miután arra Balogh Rózsa énektanárom többedmagammal együtt benevezett, én a Vaiana című Disney-mese Ahogy csillan a távoli fény című dalát választottam, s az elkészült hangfelvételemmel megnyertem a versenyt. Fődíjként azt a lehetőséget kaptam, hogy a komáromi FAMBI Stúdióban ingyen felénekelhettem a szép dalt, amely kapóra jött a Rúzsa Magdi-felhívás kapcsán“.

Majer Jázmin Rúzsa Magdi Angyalkertjében menti meg a zenét a Föld-lakóknak
Jázmin a budapesti stúdiófelvétel után Rúzsa Magdival és Nagy Edmonddal
Fotó:  Majer Jázmin albuma

Végül arról is szót ejtett, hogy a Madách Színház decemberben műsorára tűzött darabjaiban ismét szerepelhet, ha azt a járványhelyzet nem hiúsítja meg.

 „Nagyon hosszú volt a színházi szerepek és szinkronlehetőségek nélküli kényszerszünet. Hiányoztak a társulati tagok, a fellépések – rossz volt mindezeket nélkülözni. Remélem, hogy javul a járványhelyzet, és hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba“.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.