2013. június 3., 20:43

Magyar résztvevők is fellépnek a Régi Zenei Napokon

POZSONY. Magyar zenészek, Spányi Miklós csembalóművész és Vashegyi György karnagy is fellépnek Pozsonyban a Régi Zenei Napokon, amely keddtől tíz napon át tart.
A pozsonyi zeneművészeti főiskola hangversenytermében kedden Spányi Miklós csembalóművész szólóestjét tartják. A művész Carl Philipp Emanuel Bach életének és munkásságának egyik világszerte elismert kutatója. Az esten az ő műveiből és Wilhelm Christoph Bernhard darabjaiból játszik.

Spányi Miklós jelenleg Finnországban és a németországi Mannheimben az orgona és a billentyűs hangszerek professzora, de tanít a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is.

Szerdán a volt Vármegyeháza dísztermében a magyar, szlovák, cseh és lengyel muzsikusokból álló Apollo Fesztiválzenekar lép fel. Vashegyi György Liszt-díjas karmester vezényletével elhangzik Beethoven Coriolan nyitánya, a C-dúr zongoraverseny és az Esz-dúr (Eroica) szimfónia.

A zenei napok programján szerepel koncert gyerekeknek gyerekekről, francia és olasz orgonamuzsika a 14. századból, valamint Händel- és Bach kantáták, a zárókoncerten pedig Liszt zongoraművei csendülnek fel - olvasható a Régi Zenei Napok programjában.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.