Lehár Ferenc: Komáromi gyerek vagyok (II.)

A legtöbb Lehár-bemutató és -előadás helyszíne a ma is működő Theater an der Wienben volt, amely már maga is egy darab zenetörténet.

1901-től a Theater an der Wien, 1908-tól a Raimund Theater színház működtetője és igazgatója a magyar származású Karczag Vilmos volt. Az ő vezetése alatt több Lehár-operettnek is itt volt az ősbemutatója. Budapesten általában a Király Színház mutatta be Lehár műveit, a későbbiekben a Népopera, a jelenlegi Erkel Színház és a Fővárosi Operettszínház, de több művét játszották a Magyar Királyi Operában is.

Lehár művészetében az igazi fordulópontot az 1905-ös év jelentette. A Theater an der Wien bemutatta A víg özvegy c. operettjét. Ez a darab alapozta meg végleg a zeneszerző világhírét. Lehár ezzel a művével új stílust teremtett, egyúttal forradalmasította az operettszínpadot. A darab szereplőiben égnek a szenvedélyek, az érzelmek, s ezek átcsapnak a publikumra is.

A mű ősbemutatóján a jelenlévők közül bizonyára kevesen gondolták, hogy minden idők legnépszerűbb operettjének a premierjére váltottak jegyet. Az operett világszerte hatalmas sikert aratott, és népszerűsége máig töretlen.

A bemutatót követő áprilisig Bécsben már száz előadást élt meg a darab, és csak Európában az ősbemutatót követő egy esztendő leforgása alatt összesen 3 500 előadást számlált a statisztika.

Budapesten 1906. november 27-én mutatta be a Magyar Színház, és 1907. március 6-án már a 100. előadás után gördült le a függöny, a címszerepben Szoyer Ilonkával. Ugyanebben az évben zajlott a 300. előadás a Theater an der Wienben, a 400. pedig Berlinben, amit majd az ezredik követett 1908-ban, Párizsban. Londonban 1907-ben mutatták be, amit megszakítások nélkül további 800 előadás követett. A színház statisztikája szerint csak itt kereken egymillió ember látta. De A víg özvegyet  bemutatták 2019-ben is a Brit Nemzeti Operában! Az előadások számát tekintve minden eddigi rekordot megdöntött ez a Lehár-mű. Mérsékelt becslésre alapozva évente 8000 előadása volt világszerte, ami 1970-re nagyjából elérte a félmilliót, mára pedig átlépte – a szintén becsült – egymilliós számot.

Az egész világon Lehárt hirdették a színlapok. Huszonöt nyelvre fordították le a darabot, amelyet Ceylon szigetén éppúgy játszották, mint a Zambézi őserdejében.

Erről az operettről elneveztek szivart, kekszet, sálat, női kalapot, szappant, cipőt, koktélt, szállodát, kávéházat.

Az egész világon énekelték és éneklik a Vilja-dalt, amelyet egyik előző művéből, a Mulató istenekből mint alkalmatlan tehertételt először kidobattak Lehárral. Danilo és Glavari Hanna – a két főszereplő – még a borbély-cégtáblákon is látható volt. A föld legeldugottabb helyein is bemutatták, játszották és játsszák. Mind közül alighanem a legmeglepőbb egy 1910-ben, Livingstone-ban (akkori Rhodesia) kelt híradás: „d’Albertis kapitány, Afrika-kutató, igen elcsodálkozott, hogy a Victoria-vízeséshez vezető expedíció során az őserdei szállodában vacsora után rögtönzött színpadot állítottak fel: egy Afrikában turnézó európai operett-társulat adta elő A víg özvegyet. Különvonat szállította oda egész Észak-Rhodesiából a farmereket és hölgyeiket, s mindnyájan roppant épületesnek találták az előadást.”

Mi a darab titka? Ezt talán Felix Salten író, színikritikus és tárcaíró fogalmazta meg 1906-ban:

Akár irigyelték a zeneszerzőt a hatalmas sikeréért, akár kárhoztatták, a mű mégis „valami sajátos történelmi eset, jelenség, egy új operettvilág hajnala. A lehári muzsika láza oly tartós és olyan magas volt, hogy a közönség érdeklődése lázzá változott. A víg özvegy már nem operett volt, hanem tömeges járvány. Általa jött létre az új nagyüzem: a nemzetközi operettpiac”.

Ernst Decsey, a Bécsben élő magyar származású zenekritikus ezt írja A víg özvegy csodálatos zenéjének születéséről: „Lehár A víg özveggyel forradalmasította az operettszínpadot, új stílust teremtett. Az izzó szenvedélyeket a zene sűríti magába.”

Ebben az időszakban többször szóba került a műfaj elavultsága. Az operett létjogosultságáról a következőket olvashatjuk Lehár Ferenc tollából:

A víg özvegyet követő új színpadi alkotások közül kiemelkedik az a három operett (Hercegkisasszony, Luxemburg gróf-ja, Cigányszerelem), melyeken 1908 és 1910 között egyszerre dolgozott. Bámulatos teljesítmény, a bemutatók egymás után következtek. Az ismételt siker már a Luxemburg grófja bemutatóján kirobbant. Most már esemény volt Lehár új bemutatója. Pedig a szerző nem becsülte nagyra ezt a művét, mert amikor sietve, megrendelésre komponálta, csak az a másik téma járt az eszében, a magyar téma, a Cigányszerelem. Pedig a Luxemburg grófja kiállta az idő próbáját, ma is gyakran előadják.

A Cigányszerelem a szakemberek szerint talán Lehár legtalányosabb operettje. Az 1910-es évek Bécs–Budapestjének minden XX. századi romantikája és lázas szerelmi misztériuma fellelhető a zenéjében. A mű magyarországi bemutatóját ismét a Király Színház tartotta meg 1910. november 12-én, igen nagy sikerrel.

Lehár 1910-ig tizenkét darabot írt. A tízes években a komponista a világ több országában, számos fővárosban dirigálta művét, többek közt Londonban, Párizsban, Stockholmban, Koppenhágában, Szentpétervárott, Konstantinápolyban, de az Osztrák–Magyar Monarchia minden nagyobb városába eljutott éppúgy, mint Svájcba vagy Olaszországba.

Ezekben az években további hat operettzenét szerzett, melyek közül kiemelkedik az 1918-ban bemutatott Pacsirta. Ezzel a magyar vidéken játszódó darabbal a Nagy Háború utolsó éveiben kezdett el foglalkozni, ami azért is tetszett meg neki,

Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása (1918) után a „komoly” operett megteremtésén fáradozott. Úgy látta, a Monarchia bukásával nemcsak az addigi publikumát veszítette el, de számára eltűnt az a kapocs is, amely összetartotta azt a sokféle kultúrát, amelyből Lehár egész dallamvilága táplálkozott.

Lehár élete alkonyán, mintegy évtizedes alkotói „szunnyadás” után – nem tagadva meg önmagát, sem magyarságát – az első sikerek egyikét, a Cigányszerelem című romantikus nagyoperettjét Innocent-Vincze Ernő librettójára vígoperaszerűvé dolgozta át, amelyet 1943 februárjában A garabonciás címen mutatott be a Magyar Királyi Operaház. A premieren maga az idős komponista vezényelt. A magyar és az egyetemes operettirodalom kimagasló alakjának ez volt a zenés színházi hattyúdala. 1948. október 24-én kedvenc tartózkodási helyén, Bad Ischlben végleg legördült a függöny.

Most, születésének 150. évfordulója alkalmából a nyár elején megjelenő kötetben Lehár életútjának és zenei munkásságának hangsúlyozottan magyar vonatkozású és talán kevéssé ismert történéseit, epizódjait tárjuk a kedves olvasó elé, amelyeket kézirat, kotta és fotódokumentumok bemutatásával egészítettünk ki. A függelékben közöljük a Magyar Rádióban fellelhető Lehár-operettek első stúdiófelvételeinek szereposztással kiegészített adatait is.

(Források: Ernst Decsey: Franz Lehár, Bécs, 1924., Otto Schneidereit: Lehár, Zeneműkiadó, 1988., Magyar Állami Operaház Emlékgyűjtemény, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Budapest)

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/19. számában.