2018. március 13., 18:51

Lana Del Rey is fellép a Sziget fesztiválon

BUDAPEST. Lana Del Rey amerikai dalszerző-énekesnő is fellép az idei Sziget fesztiválon, amelyet augusztus 8. és 15. között rendeznek meg - közölték a szervezők kedden.
201803131705360.lana-del-rey_2.jpg

Az összegzés szerint a friss lemezével érkező Lana Del Rey bejelentésével teljessé vált a Sziget Nagyszínpadának headliner sávja. A generációja egyik legnagyobb tehetségének tartott Lana Del Rey augusztus 10-én lép fel a Szigeten.   

Kádár Tamás, a Sziget főszervezője szerint a fesztivál történetében eddig még nem fordult elő, hogy már március közepén lekötötték az összes főműsoridős fellépőt a Nagyszínpadra. A most bejelentett világsztár mellett a Nagyszínpad fő fellépői között van az Arctic Monkeys, Dua Lipa, a Gorillaz, Kendrick Lamar, Kygo és a Mumford & Sons is.   

A közlemény felidézi, hogy fellép a Szigeten a svéd Fever Ray, aki a testvérével alapított The Knife mellett 2009-ben mutatkozott be szólóelőadóként, második lemeze pedig tavaly jelent meg. Két multi-instrumentalista énekes-dalszerző is visszatér a Szigetre: különleges popzenéjét hozza el Borns, míg folkos-bluesos dalait Asaf Avidan. A holland elektronikus zenei élet nagyágyúja, Don Diablo is érkezik, de az indie-elektropop műfajban alkotó fiatal norvég tehetség, Aurora is látható lesz a Szigeten. Áprilisban megjelenő új lemezét hozza el az új-zélandi Unknown Mortal Orchestra. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti Zhu, a német DJ-producer, Tujamo, a Damian Lazarus & The Ancient Moons, Jan Blomqvist és SG Lewis.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.