Különleges év volt a tavalyi Abaházi Nagy Lívia életében
Abaházi Nagy Lívia egy igazi spanyol szépség. Kreol bőre, hosszú fekete haja, hófehér fogsora, csábos mosolya és pörgő nyelve mellé már csak egy paso doblét kellene eltáncolnia, s rögtön azt hihetnénk, hogy a mediterrán országból érkezett.
Ehelyett egy szlovákiai magyar operaénekesről van szó, aki sokáig volt a Kassai Állami Színház tagja, majd magánénekese. Kisebb prózai szerepekkel a kassai Thália Színházban is megbízták, így a színházszerető közönség gyakorlatilag a Bodrogköztől Kassáig, illetve Magyarországon Miskolcig már korábban is ismerte.
Tavaly kedvese, Nagy Enzo Zoltán festőművész rábeszélésére fordulatot vett az élete: benevezett az X-Faktor 2017 tehetségkutató showműsorba. Ráadásul egy eddig senki által sem képviselt műfajban, az operában mutatta meg énekesi tehetségét.
Második legidősebb versenyzőként végül a tehetségkutató 6. helyén végzett. Saját bevallása szerint ennél jobb eredményt is elérhetett volna, ha nem érzi, hogy az áprilistól novemberig tartó időszakban egyrészt elfáradt, másrészt nem akart bevállalni egy Rihanna-számot, amit a tévések elvártak volna tőle.
Úgy érezte, operaénekesként már énekelt népdalt, musicalt és daljátékot is, ezzel jócskán megmutatta a sokoldalúságát. Amiért jött, azt elérte, maximálisan elégedett volt a teljesítményével, de féltette az egészségét, attól tartott, a sok stressz és a rengeteg munka az élő show alatt kárt tesz a szervezetében. Ennek ellenére megjegyezték a nevét, hiszen egy igazi színpadi jelenség kristálytiszta énekhanggal, amely elsősorban Somorjay Erzsébet énektanárnak is köszönhető.
Mennyire voltál elégedett a mentoroddal, Puskás Petivel? – kérdezem Líviától, akivel régóta ismerjük egymást.
De jól mondtad, ő bizony Peti, és nem Péter. Ha valaki Péternek szólította, azonnal kijavította. Meggyőződésem: összetehetem a két kezem, hogy ő lett a mentorom. Nagyon megszerettem, rendkívül közvetlen, ráadásul színpadi ember, ami esetemben egyáltalán nem közömbös. Odafigyelt rám, ha azt látta, hogy fáradt vagyok, egy órára pihenni küldött. Még az édesanyjának is bemutatott. A kutyája, Bambi pedig velem együtt áriázott. Ma is tartjuk a kapcsolatot, ha Pesten járok, feltétlenül találkozunk.
Milyen megmérettetések voltak a show előtt, illetve hogyan volt beosztva a hetetek az élő show alatt?
– Az első, még mentorok nélküli meghallgatásra áprilisban került sor. Ott nem értékeltek, de néhány nap múlva telefonon értesítettek, hogy továbbjutottam. A következő meghallgatáson már a zsűri is jelen volt, 3-4 számmal kellett készülni, abból választották ki azt az egyet, amelyiket hallani akartak. Ez sikert hozott számomra, hiszen Gáspár Laci elérzékenyült, Radics Gigi meg állva tapsolt. Utána jöttek a táborok, ahol olyan előadótól is énekeltem, akinek korábban a nevét se hallottam. Bár nem vágták be a műsorba, bizony popszámot is bemutattam. A székes-helycserés megmérettetés után jött a mentorház, ahol Peti jelöltjei közül magam is továbbjutottam. Tulajdonképpen az első élő show alatt tudatosítottam csak, hogy itt milyen komoly küzdelem folyik, hiszen minden héten elbúcsúzott valaki. Ettől kezdve nagyon feszes tempóban teltek a napjaink. Reggel 7-től éjfélig gyakorlatilag folyamatosan dolgoztunk. Hétfőn énekpróbák voltak, kedden kreatív míting, ekkor dőlt el, ki mit ad elő az adott héten. Szerda és csütörtök maradt arra, hogy tökéletesen elsajátítsuk a bemutatandó számot, miközben ruhapróbáktól kezdve számtalan feladatot abszolváltunk. Szombaton a verseny után mindig volt egy kis buli, hogy kiengedjük a feszültséget, lenyugodjunk. Vasárnap végre kialudhattuk magunkat.
Emlékszel, mi mindent énekeltél az élő műsorokban?
Természetesen. Még arra is, hogy az első műsorban mennyire remegett a lábam. Attól féltem, hogy ez a hangomon is hallható lesz. Hála istennek jól sikerült az élő bemutatkozás, simán továbbjutottam. Édesanyám, édesapám és a kedvesem minden héten felutaztak, hogy lássanak, halljanak. Első alkalommal még maradtam a műfajomnál, de másodszor már kiléptem a komfortzónámból, és a Hien feldolgozásában A csitári hegyek alatt című népdalt adtam elő. A Nyomorultak című musical egyik legismertebb dalával, illetve a János vitéz daljáték Egy rózsaszál kezdetű dalával szintén a sokoldalúságomat bizonyítottam.
Kivel kerültél közelebbi viszonyba?
Ricco és Klaudia nagyon közel kerültek hozzám, Riccóval például máig naponta beszélünk telefonon. Sajnos, messze vannak, így a személyes találkozás nagyon ritka.
Gondolom, sokakat az is érdekel, mennyire szolgáltak ki benneteket. Láttam a Fókuszban, hogy főztél és takarítottál is.
A hűtőnk mindig tele volt finomságokkal, köztük húsokkal is, botorság lett volna nem elkészíteni. Amúgy az ebéd és a vacsora adott volt, ráadásul háromféléből választhattunk.
Milyen viszonyban vagy most az RTL Klubbal?
Egy ilyen komoly munka megkötöttségekkel is jár. Eddig, ha bármilyen fellépést vállaltam, azt engedélyeztetnem kellett velük. A megegyezés ezen pontja azonban már lejárt.
Nyolc hónap távlatából milyennek látod a tavalyi éved?
Különleges év volt, s megtapasztaltam, mekkora hatalom a televízió. Már korábban is rengeteget dolgoztam, mégsem ért el az országos hírnév. Sokan megkerestek, sok szeretetet kaptam. A műsor készítői nagyon profin végezték a munkájukat, mindent nagyon korszerűen próbáltak tálalni. Sokat tanultam, bátrabb lettem, most már egy operettet, egy musicalt, egy népdalt is könnyedén bevállalok. Van egy álmom, elárulom: keresem azt a zeneszerzőt, illetve szövegírót, aki megírja az első számomat, amellyel elindulhatnék A Dal 2019-en vagy A Dal 2020-on.
Az írás megjelent a Magyar 7 31. heti számában.