2019. július 20., 11:23

Kristóf Réka töretlen sikere

Egyre ígéretesebb karriert fut be a komáromi származású Kristóf Réka, aki 2017-ben több száz jelentkező közül a budapesti Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny abszolút győztese lett. A Világörökség részét képező Szentmargitbánya római kőfejtőjében évente tartott operafesztivál Varázsfuvola című előadásának múlt heti premierje előtt exkluzív interjút adott lapunknak.

kristof-reka-19-es-nyara-3-.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Hogyan telik a nyár, mennyire kötött a programja?

A Fertő tó környéki nyári kulturális rendezvények közül kiemelkedik a hagyományos szentmargitbányai operafesztivál, amely a legimpozánsabb európai szabadtéri színpadon valósul meg. Amikor a Bajor Állami Operaházban énekeltem, Karsten Januschke karmester felkért az együttműködésre. Először Münchenben dolgoztunk együtt, majd neki köszönhetően fellépési lehetőséget kaptam az augusztus 17-ig tartó ausztriai operafesztiválon. Mivel több alkalommal adjuk elő a Varázsfuvolát, amelyben az első dámát alakítom, az előadások közben nem utazom vissza Németországba, hanem Komárom és Szentmargitbánya között ingázom. Szabadidőmben Magyarországon is lesznek koncertjeim. Így végre több időt tölthetek odahaza, családi körben.

Miképp alakult társulati tagként a Trieri Színházban töltött első évada, amelynek ősztől folytatása következik?

Az egész társulat fantasztikus teljesítményt könyvelhet el, hiszen már februárban elértük az előző évi teljes nézőszámot. Ez a Trieri Színház új vezetőségének közönségbarát évadáról tanúskodik. Örülök, hogy ehhez személyesen is hozzájárulhattam, és minden fellépésem főszerep volt. A legnagyobb kihívással az utolsó, Az emberi hang (La voix hu-     maine) című darabban szembesültem. Annak ellenére, hogy előzőleg sosem tanultam franciául, F. Poulenc operáját ezen a nehéz nyelven kellett eredetiben énekelnem, hiszen egyszemélyes műről van szó. Rendkívül nagy segítségemre volt francia rendezőnk, Jean-Claude Berutti és asszisztense, Yves Bombay, aki a súgó szerepét is elvállalta. Nélkülük nem lettem volna képes a szerepre. Hatalmas lelki fejlődésen mentem keresztül, rengeteg munkát fektettünk a darabba, és a siker nem maradt el. Hálás vagyok, hogy a következő évadra is emberpróbáló feladatokat kaptam. 

A jórészt munkával telő idei nyár fellépései között, augusztus 13–14-én a Kaposfeszten is ad két koncertet.

Nagyszerű lehetőségnek tartom, hogy Baráti Kristóf Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművésszel, valamint Várdai István Liszt-díjas gordonkaművésszel léphetek fel a fesztiválon. Az olvasók talán még emlékeznek arra, hogy a Virtuózok tehetségkutató versenyen éppen Várdai István zsűritagtól vehettem át az elismerését kifejező hegedűt. Kamarazenével szórakoztatjuk majd a közönséget.

Úgy tudjuk, rangos német díjra jelölték az első lemezét.

A korhű barokk hangszereken játszó müncheni Accademia di Monaco együttessel tavaly nyár végén közösen készítettem In furore című első lemezemet, amely Vivaldi- és Händel-kantátákat tartalmaz. A CD folyamatosan jó kritikákat kapott a szakmai folyóiratokban, ám engem is meglepett, hogy a hanghordozónkat hozzávetőleg tucatnyi jeles zenekar lemezével együtt a Német Lemezkritikusok díjára jelölték. Augusztus közepén derül ki, hogy ki lesz a díjazott, de mi magát a jelölést is nagy sikernek tartjuk, s még nem tudjuk, hogy azt kinek köszönhetjük. Tény, hogy a CD hivatalos eladásával kapcsolatos adatokról nincs tudomásunk, de a koncertjeink után nagyon kapósnak bizonyul. Dedikálás közben szívesen elbeszélgetünk a közönséggel, és új erővel vérteznek fel a pozitív visszajelzések. Örülünk, hogy a rétegzene iránt ilyen nagy érdeklődés mutatkozik.

Hazai rajongóit a felvidéki koncertjeiről szóló jó hírrel is megörvendeztethetjük.

Egyeztetések folynak az esetleges hazai fellépéseimről. Egyrészt a Komáromi Kamarazenekarral lépnék fel, ám erről még részletekkel nem szolgálhatok. Másrészt egy olyan őszi koncertsorozatot is tervezünk, amelynek során a felvidéki templomokban főként egyházi zenével örvendeztetnénk meg a hallgatóságunkat. Ez az új évadbeli első premierem után, ősszel valósulhat meg. A koncertek időpontjáról rendszeres tájékoztatást nyújtok a weboldalamon, amelynek már a magyar nyelvű változata is elkészült.

A sok elfoglaltság mellett jut-e ideje nyaralásra is? 

Számomra a sok munka közben az jelenti a nyaralást és a kikapcsolódást, hogy az utóbbi időben a megszokottnál hosszabb ideig tartózkodhatok Komáromban. Esetleg ősszel sikerül visszatérnem a csodaszép Szicíliába. Ez azonban még egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy időhiány miatt két dolog közül kell majd választanom: vagy felvidéki koncertturnén énekelek, vagy külföldön nyaralok.                           

Kristóf Réka
2010 és 2012 között Dobi-Kiss Veronika diákjaként tanult a győri Richter János Konzervatóriumban.
Miután 2012-ben felvételt nyert a Brémai Zeneművészeti Főiskolára, ott Laki Krisztina és Thomas Mohr professzorok tanítványaként fejlesztette a tudását.
2016 őszétől két évig Fenna Kügel-Seifried tanítványaként a müncheni August Everding Színiakadémia Zene és Színművészeti Főiskolán csiszolta tehetségét. Közben rendszeres résztvevője volt Laki Krisztina és németországi professzorok mesterkurzusainak.
A budapesti Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny abszolút győztese tavaly májusban nagy sikert aratott a New York-i Carnegie Hallban, ahol Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész kísérte őt az egyedi felépítésű zongoráján. 

Megjelent a Magyar7 2019/29. számában.                   

kristof-reka-19-es-nyara-3-.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.