2019. június 26., 11:45

Közép-európai turné: koreai női kórus sikere Komáromban

Lélekemelő ingyenes koncertet adott június 25-én este a komáromi református templomban a Koreai Presbiteriánus Egyház Nőszövetségi Énekkara. A távol-keleti kórus több mint 8 ezer kilométernyi út megtétele után érkezett a 12. Nemzetközi Missziói Koncert-körútja első és egyetlen szlovákiai helyszínére. A turné állomásai között június 26-án a debreceni református nagytemplom, majd két budapesti helyszín, a július 3-i zárónapon pedig a Zágrábi Koreai Egyházközség szerepel.

Koreai
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

Az 1992-ben alakult, s azóta az evangéliumot világszerte az éneklés útján terjesztő kórust Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke köszöntötte, a műsorvezető-tolmács szerepét pedig a jelenleg Pozsonyban szolgáló és magyarul is beszélő, koreai misszionárius lelkész, Park Sungkon töltötte be. Majd a vendégek nevében Hong Ki Sook presbiter-rendező is szólt a jelenlevőkhöz. A másfél órás alkalom során közreműködött: Lee Joongdae karmester, Jeon Hyunsook hangszerkísérő, valamint a csodálatos szopránszólókat előadó Kim Eunmi és Kim Hyowon.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Megtudtuk: az első koreai presbiteriánus gyülekezeteket 1885-ben alakították, amikor az első misszionárius, Underwood tiszteletes Koreába érkezett. Őt hamarosan egyre több misszionárius követte, akik életüket az evangélium terjesztésének szentelték. A gyülekezet 63 női tagja 1898-ban alapította meg az első női egyesületet, ezzel megalapozva annak missziós tevékenységét.

A Koreai Presbiteriánus Nők Országos Szervezete a japán megszállás és a koreai háború idején is az evangélium terjesztésére, az oktatásra, a művelődésre, a misszióra fókuszált. Továbbá részt vett a függetlenségi mozgalmakban, segítette a templomok rekonstrukcióját és a hazafias gondolkodásmód terjedését. A tengeren túli egyházi szervezetekkel és a hazai ökumenikus mozgalommal karöltve aktívan bekapcsolódik különféle projektekbe, s világszerte folyamatosan erősíti a gyülekezeteket és a testvériség eszméjét.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A szervezet működését 1992 óta egy kórus is színesíti, azzal a céllal, hogy e szervezete által tartott zenés áhítatokon énekeivel szolgáljon. A 70 fős kórus rendszeresen fellép hazájában, Európában és Amerikában. Két CD-je is megjelent, ez idő tájt pedig a közép-európai turnéja zajlik: szívmelengető dalaival dicsőíti az Urat. A komáromi koncerten Fekete Vince (hegedű) és Fekete Éva (zongora), a helyi művészeti alapiskola két zenetanára hazai zenével köszöntötte a káprázatos ruhákban fellépő koreai kórust.

Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

A házigazdák és a vendégek ajándékokkal is kedveskedtek egymásnak. Végül az egyedi koncertet állótapssal megköszönő hallgatóságot közös éneklésre sarkallta a karnagy. Fazekas püspök e szavakkal mondott köszönetet: „Kálvin szerint Isten dicsőítésének legszebb és legjobb eszköze az emberi hang. E missziónak megvan a komoly fajsúlya és a nagy értéke. Köszönjük a nagyon szép, feledhetetlen élményt!“.

Koreai
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.