Könyvbemutatók és koncertek a IX. Balogvölgyi Rockfesztiválon

2019. június 29., 14:12

Javában tart a IX. Balogvölgyi Rockfesztivál, amelynek szombati programjában a koncertek mellett könyvbemutató, számos verseny és a Felföldi Dalia Iskola bemutatója is szerepel. 

img_1209.jpg
Virsinszky Tamás
img_1209.jpg
Virsinszky Tamás
img_1201.jpg
Virsinszky Tamás
img_1191.jpg
Virsinszky Tamás
img_1364.jpg
Virsinszky Tamás
img_1308.jpg
Virsinszky Tamás
img_1281.jpg
Virsinszky Tamás
img_1420.jpg
Virsinszky Tamás
img_1539.jpg
Virsinszky Tamás
img_1511.jpg
Virsinszky Tamás

A rendezvény pénteken délután vette kezdetét, a kapunyitás után elsőként az Alldevils zenekar, majd az AB/CD formáció lépett fel. A legtöbben a Republic zenekarra voltak kíváncsiak, amely egy fantasztikus hangulatú kétórás koncerttel szolgálta ki a nagyérdeműt. A fellépők sorát a Blues Company zárta, amely kora hajnalig játszott a legkitartóbbaknak.

Már kilencedik alkalommal szervezzük meg a fesztivált,

az eddig eltelt idő alatt azt lehet mondani, hogy a magyar rockélet szinte minden szegmensét megmozgattuk.

Még egy pár zenekar van a listán, akiket szeretnénk meghívni. Úgy éreztük, hogy a Republic és Deák Bill Gyula is azok közé tartozik, akiket feltétlenül el kell hoznunk Nagybalogra – mondta Tóth Zoltán, a Kerecsen Motoros Egyesület elnöke és a rendezvény főszervezője.

Szombaton tovább folytatódik a program, a gyereksarok reggeltől nyitva áll a legkisebbek előtt, akik a Malac Julcsa interaktív mese előadását is meghallgathatták a számukra kialakított jurtában. 

Az esti koncertek mellett természetesen nem maradhat el a hagyományőrzők műsora, s a hasonló fesztiválokon szinte kötelező programpontnak számító sörivó verseny, vagy az erős emberek versenye sem. A szervezők odafigyelnek arra is, hogy a könnyed kikapcsolódást nyújtó programokon túl a kultúrának is teret adjanak.

A délután során előbb Kopecsni Gábor: Népi harci testkultúra Gömörben c. könyvének bemutatójára kerül sor a Felföldi Dalia Iskola jurtájában, majd pedig Tóth Zoltán Révülés címen a napokban megjelent verseskötetének lesz az első nyilvános bemutatója.

A bemutatás előtt álló könyvről a szerző így nyilatkozott portálunknak:

Mindig is erős ragaszkodásom volt az olvasáshoz, főleg a versekhez. Imádtam Arany Jánost, Petőfit és azt a szellemiséget, amik ők képviselnek, ahogy írnak a hazáról, a szüleikről, a szülőföldről. Gyerekkoromtól kezdve papírra vetetettem a gondolataimat, és úgy érzem most jött el az ideje, hogy ezeket egy kötet formájában is kiadjam. Egyfajta konzervatív értékrendet szeretnék képviselni ezzel a könyvvel, amely elbeszéli az ember Istenhez, a többi emberhez, állatokhoz vagy éppen a pénzhez fűződő kapcsolatát, de a test és a lélek kapcsolatát is. Megpróbáltam úgy leírni ezeket, hogy az olvasót elgondolkoztassa és a sorok között keresse az üzenetet. Olvasás közben elkalandozik az ember tudata, egyfajta révületbe esik, ezért is adtam ezt a címet a verseskötetnek – árulta el a szerző.

A technikai dolgokban Bugár György, a tördelésben Fazekasné Szabján Erika segített, akiknek mindenképpen szeretném megköszönni, a versekhez tartozó illusztrációkat pedig a 15 éves keresztlányom, Tóth Adrienn készítette – tette hozzá. A kötet megjelenése éppen a IX. Balogvölgyi Rockfesztiválhoz lett időzítve, első ízben ugyanis itt lehet megvásárolni.

A rendezvény szombati zárónapján fellép a Felvidéki Kárpátia, az Örökség, Deák Bill Gyula és a Helldiver zenekar.

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.