Könyv a könnyűzenei cenzúráról a Kádár-rendszerben
"Elsősorban arra voltam kíváncsi, mekkora mozgástere volt a slágerek zeneszerzőinek és szövegíróinak a Kádár-rendszer könnyűzenei intézményeinek hálózatában. A beszélgetéseket rengeteg kutatómunka előzte meg" - mondta Csatári Bence.
A Jaffa kiadó által gondozott könyvben megszólal Bródy János, az Illés, a Fonográf, Koncz Zsuzsa, az István, a király rockopera és saját szólódalainak szövegírója; Lendvai Ildikó, a KISZ KB, majd az MSZMP KB kulturális osztályának egykori vezetője; Lakatos Ernő, aki számos más fontos beosztás mellett az MSZMP KB agitációs és propaganda osztályát vezette; Nádori Péter, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat osztályvezetője; Baranyi Ferenc költő, a sanzonbizottság utolsó élő tagja; Nádor Katalin, a Fővárosi Művelődési Ház volt programszervezője, valamint Hajnal Gábor, a Kádár-korszak egyik első rockmenedzsere.
"Magyarország szerintem nem a legvidámabb barakk volt a szocializmus idején a könnyűzenei színtéren, ugyanakkor a megszólalók visszaemlékezései egy kicsit más megvilágításba helyezik a korabeli dokumentumokat. Természetesen működött a cenzúra és egypártrendszer volt, de ez nem jelenti azt, hogy azok a zenekarok, amelyek megkötötték a maguk kis kompromisszumait a különböző pártállami intézményekkel, ne tudtak volna boldogulni. Bár erre is volt jócskán példa, általában nem azért nem lehetett valakinek nagylemeze, mert rendszerellenes volt. Inkább az volt a jellemző, hogy a zenekarvezetők, szervezők, akkori menedzserek sok esetben nem voltak kellően szalonképesek, sok múlt az emberi tényezőn" - fogalmazott Csatári Bence.
Hozzátette: úgy látja, ha a P. Mobil hamarabb észhez kap, lehet, hogy nem kellett volna hat évet, 1984-ig várni a Honfoglalás rockszvit megjelenésére. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Lendvai Ildikó a könyvben elismeri: a KISZ Központi Bizottságán keresztül több zenekar karrierjét törték kerékbe. "Nem működött központi cenzurális intézmény, mint Moszkvában vagy Varsóban, volt bizonyos mozgástér. Ha egy zenekart az MHV visszadobta, az ORI-nál még próbálkozhatott a koncertezéssel. A korszakban az állandóság is jelen volt, hiszen Bors Jenő és Erdős Péter az MHV-ban, Keszler Pál pedig az ORI-ban nagyon sokáig mozdíthatatlan volt".
Mint a szerző hangsúlyozta, magától értetődő volt, hogy a dalszövegírók közül Bródy Jánost szólaltatta meg és kérdezte olyan ikonikus dalszövegek történetéről, mint például a Sárga rózsa, az Amikor én még kissrác voltam, az Ez az a ház, a Szemétdomb, A szó veszélyes fegyver, a Miért hagytuk, hogy így legyen? vagy a Te kit választanál?. "Kiemelkedő munkássága mellett amiatt is ő volt a legkézenfekvőbb, mert szereplője volt számos meghatározó, ma már rocktörténeti jelentőségű eseménynek".
A szerző kifejtette, hogy voltak, akik elzárkóztak a beszélgetések elől, mások éppen a könyv készítése közben haltak meg, ezért nem tudott velük találkozni. Közöttük volt például a sanzonbizottság egyik tagja, Körmendi Vilmos, a táncdalfesztiválok karmestere vagy Pozsgay Imre egykori kulturális miniszter.
"A rendszerváltáskor, 1990 körül még nem lehetett a cenzúra témáját körbejárni, későn kerültek a levéltárba az iratok, az Országos Rendező Iroda anyagai nem is olyan régóta, mindössze hat-hét éve váltak kutathatóvá. Leginkább már csak a nyolcvanas évek szereplőit tudtam megszólaltatni, az előző két évtized pártállami katonái közül csak kevesen élnek, holott nyilván teljesebb lenne a kép, ha az egykori MSZMP PB-tag Komócsin Zoltán vagy a hatvanas években a KISZ KB első titkáraként tevékenykedett Méhes Lajos véleményét is ismernénk" - jegyezte meg a szerző.
Mint elmondta, a téma feldolgozását két újabb kötettel szeretné teljesebbé tenni
Csatári Bence a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tudományos kutatója, Az ész a fontos, nem a haj - A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája 1957-1990 című kötet szerzője, illetve az Azok a régi csibészek - Párbeszéd a rock and rollról című könyv társszerzője.
