2022. március 1., 14:52

Koncerttel és új albummal is jön az ismét összeálló Kispál és a Borz

Több mint egy évtizeddel a feloszlásuk után visszatér a Kispál és a Borz. A rendszerváltás utáni időszak egyik legnépszerűbb magyar zenekara új lemezzel és saját minifesztivállal készül.

Kispál és a Borz
Kispál és a Borz
Fotó: Kispál és a Borz

Lovasi Andrásék 2022. február 27-én a Partizán nevű csatornán, a Partizán Sessions Extra elnevezésű adásban jelentették be, hogy újra összeáll a Kispál és a Borz. A műsor folyamán egy vadonatúj szerzemény, a Rózsaszín című dal is elhangzott. Mint mondták, augusztus 27-én színpadra is lépnek a Kispál on Orfű nevű kétnapos rendezvény keretei között.

Egy zenekar akkor van, ha ír új dalokat, ha van kémia a tagok között. Nem véletlenül lehetett érezni rajtunk a döcögést 2004 után. Most újra vannak dalok, kreatív energiák, tehát újra van zenekar”

– mondta el a visszatérésről Dióssy D. Ákos.

Az utóbbi években egyre többet zenéltünk Kispivel, egymás után jöttek az új ötletek és az is kiderült, hogy újra inspiráljuk egymást”

– tette hozzá Lovasi András.

András többször is hívott játszani, voltak a kertkoncertek a stúdiójában, volt a szólólemeze. A fordulópont egy veszprémi koncert volt, a felkészülés során vettem észre, hogy felszabadultan ötletelünk és újra úgy kapcsolódunk zeneileg, mint régen”

– mondta el Kispál András.

Lovasi, Kispál és Dióssy mellett Bajkai Ferenc (Kiscsillag) dobol a 2022-es felállásban.

„Hat-nyolc dalötletünk van jelenleg kész, ezek közül hármat már fel is vettünk, a Rózsaszín az első, amit megmutatunk a közönségnek” – árulta el Lovasi.

A Partizán Sessions különkiadásában a zenekar tagjai arról is beszéltek, hogy mivel töltötték az elmúlt éveket, miért döntöttek úgy, hogy újra elkezdenek közösen dolgozni, valamint hogy mivel készülnek az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Kispál on Orfű fesztiválon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.