2018. július 23., 09:17

Komáromban is bemutatkozott Berényi Dávid érsekújvári-budapesti színész

Korábban műkedvelő színészként az Érsekújvári Rockszínpad Mária evangéliuma című musicaljében több szerepben is láthattuk Berényi Dávidot, a helyi Pázmány Péter Gimnázium volt diákját, aki immár öt éve a budapesti Madách Színházban játszik, táncol, énekel. A Limes Galériában pénteken tartott kiállítás-megnyitón Ady Endre mély átéléssel előadott Misztériumával és A padlás Fényév távolság című musicalrészletével aratott nagy sikert.

Berényi Dávid
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: archívfelvételek

Kisebb-nagyobb szerepek a budapesti Madách Színházban

"Gimnazistaként érlelődött meg bennem a gondolat, hogy hivatásul válasszam a színészetet. Mivel az érettségi vizsgák után mindenképpen magyar nyelven szerettem volna továbbtanulni, jelentkeztem a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahová azonban nem sikerült bejutnom. Ezért másfél évig a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen szociális antropológiát tanultam, de továbbra is a világot jelent deszkák vonzottak. Mivel a budapesti Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskolában 2010-ben először nyílt hároméves zenés-színész szak, ott is próbálkoztam és sikerrel jártam. Bár később még egyszer jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ott akkor azzal utasítottak vissza, hogy már túl idős vagyok, ezért letettem a továbbtanulási szándékomról" - idézte színészpályája kezdeteit Berényi Dávid.

Fotó:  archívfelvételek

Az említett OKJ-képzés elvégzése után, 2013-ban azonban egy sikeres castingnek köszönhetően bejutott a Madách Színház Macskák című világhírű musicaljébe, amelyet ugyanott további szerepek követtek.

„A Macskákban azután kaptam meg Munkustrapp szerepét, hogy arra alkalmasnak bizonyultam az egyhónapos előválogató során. Majd a Poligamyban egy kisebb szerep ért utol, a Mamma Miában pedig Eddiet alakíthattam. Aztán A nyomorultakban és a Szerelmes Shakaspeare-ben további szerepek következtek. Szeptemberben pedig bemutatjuk a legújabb Webber-sikerdarabot, a Rocksuli című rockmusicalt, amelynek már elkezdődtek a próbái“ – ecsetelte eddigi pályafutását az ifjú tehetség.   

Fotó:  archívfelvételek

Nagy előnynek nevezte azt, hogy az említett képzésen nagyon intenzív táncoktatásban is részesült, amit az éneklés és a szövegmondás mellett több darabban szintén jól kamatoztathat.

Másféle lehetőségek a Medve Színpadon és a MúzsArt társulatnál

A sokoldalú fiatalember azt is elárulta: a neki folyamatos fellépési lehetőségeket biztosító Madách Színház mellett más kisebb színházakkal is szívesen együttműködik.

„A Halmy György rendező irányításával működő, budapesti Medve Színpad tagjaival a szokványostól eltérő Ady Endre-, Radnóti Miklós- és Arany János-verses-zenés összeállításokat készítettünk. Azok mozgással színesített, rítusszerű produkciók. Halmy előzőleg filmrendezőként sokat foglalkozott Ady munkásságával, majd megalapította saját színpadát, ahová szintén belopta az Ady-műveket... – folytatta tájékoztatását a már Budapesten élő színész, aki a menyasszonyával, Bánfi Kata színésznővel az egyik Medve Színpad-os produkcióban ismerkedett meg.

Fotó:  archívfelvételek

A budaörsi MúzsArt társulattal pedig minden korosztálynak készítenek főleg zenés előadásokat. Mivel annak profiljában szerepel a tehetséggondozás, gyerekszereplőkkel is szívesen dolgoznak együtt. „Először beugrottam a Legyetek jók, ha tudtok című musicaljükbe, amely a társulat és a szintén budaörsi Latinovits Színház koprodukciója. Majd a Keszekusza varázspálcája című zenés öko-mesedarabban megkaptam Teszetosza manó szerepét. Jó érzés szembesülni azzal, hogy a gyerekek mennyire szeretik e darabokat. Főleg az utóbbit, amelyben Keszekusza varázsló barátaival igyekszik rendet tenni a Kerekerdőben, ahol az emberek figyelmetlenségük miatt nagyon sok galibát okoztak“ – magyarázta.

Dávid nyitott a felvidéki színházakkal való együttműködésre  

Kérdésünk nyomán elárulta: hozzá legközelebb a mélyebb mondanivalójú darabok állnak, amelyek során rítusszerűen nyílik lehetősége a belső utak bejárására. „Úgy érzem, hogy az ilyen darabok nem csak szakmailag, hanem emberileg is megerősítenek – fejlesztik a személyiségemet“ – szögezte le. Igyekszik azonban többféle műfajban kipróbálni magát. Mivel magánvállalkozóként mindig egy-egy darabra, nem pedig egész évadra szólnak a szerződései, a folyamatos megélhetés érdekében is párhuzamosan a lehető legtöbb előadásban igyekszik bizonyítani. „Míg az egyik hónapban sokféle lehetőséget kapok, előfordulhat, hogy a másikban kevés előadásban szerepelek, tehát elég kiszámíthatatlan ez a pálya, aminek a sikeressége gyakran a ismeretségi körtől is függ“.

Végül nem titkolta: felvidéki színházakban is szívesen játszana: „Nyitott vagyok a felvidéki társulatokkal való együttműködésre, hiszen ideát is itthon vagyok. Szívesen vállalnék olyan szerepeket, amelyek összeegyeztethetők a magyarországi kötelességeimmel. Mindenütt igyekszem megszolgálni a bizalmat“ – fogalmazott.

Berényi Dávid
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.