Kóbor Jánossal készült interjúkötet jelenik meg
Kóbor János, Omega együttes énekese több mint kétszáz órányi interjúsorozatban mesélte el a zenekar történetét. A Kóbor - Az utolsó interjú című kötet három évvel a zenész halálát követően, csütörtökön jelenik meg.
- idézte fel Csatári Bence az MTI-nek.
A szerző a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tudományos főmunkatársa, rocktörténész. A megjelenés különböző okokból több éven át húzódott, közben, 2021 decemberében elhunyt az énekes. A kötet most a Helikon Kiadó gondozásában jelenik meg, csaknem 450 oldalon, fotókkal gazdagon illusztrálva.
- fogalmazott a szerző. (Ide sorolhatók továbbá a Bálint Csaba Beatinterjúk-sorozatában megjelent beszélgetések az Omega név felvétele előtti tagokkal.)
Kóbor több olyan dolgot mesél el, amire mások másként emlékeztek. Erre példa, hogy Benkő László szerint az Omega-tagok 1969-ban Angliában szavaztak arról, kint maradjanak-e vagy sem, amit az énekes tételesen cáfolt.
Csatári Bence kitért arra, hogy a frontember által elmondottakból számos, eddig kevesek által ismert történet bontakozik ki. Ezek közé tartozik, hogyan szerezték be a hetvenes évek elején a nyugat-európai COCOM-listán (csúcstechnológiai termékeket tartalmazó feketelistán) szereplő hangtechnikai berendezéseket.
A szerző szólt arról, hogy Kóbor számára élete végéig fájó pont maradt, ahogy Laux József és Presser Gábor 1971-ben az Omegából átlépett az LGT-be az ORI-turné utolsó állomása után.
Hasonlóan be nem gyógyult seb maradt Kóbor számára, hogy bár a hatvanas évek végén kétszer is turnéztak Angliában, mégsem tudtak ott befutni.
- sorolta a szerző. Kóbor János az utolsó, 2020-ban megjelent Omega-lemezt, a Testamentumot a zenekar életműve összegzésének szánta.
- tette hozzá Csatári Bence.
Mint fogalmazott, az Omega minden idők legsikeresebb magyar zenekara volt, amely hosszú története során számos generációhoz tudott szólni. Az együttes 1962-ben alakult; 1971-től működő, legtovább tartó felállásában Benkő László (billentyűs hangszerek), Debreczeni Ferenc (dob, ütőhangszerek), Kóbor János (ének), Mihály Tamás (basszusgitár) és Molnár György (gitár) szerepelt. A zenekar világszerte több mint 50 millió albumot adott el, és egészen 2020-ig aktív volt - Benkő László és Mihály Tamás 2020 novemberében, Kóbor János 2021 decemberében hunyt el. Az együttes összes felvételének újrakiadása 2022 augusztusában indult és a 21-ik kiadványnál tart.