2023. március 6., 11:30

Kezdődhet a verseny az év dala címért!

Tíz versenydallal veszi kezdetét március 11-én A Dal 2023 első válogatója. A showműsor idei házigazdái, Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várják a nézőket szombatonként 19:35-től. A rangos zenei versenyen Mező Misi, Wolf Kati, Ferenczi György és Egri Péter értékeli a produkciókat, amelyek között már ott van az év dala. 

adal 2023
Fotó: MTVA

A 40-es mezőnybe bekerülni már rangot jelent az előadóknak, de a versenyzőkre újabb kihívások várnak, a dalok élő adásban mérettetnek meg, és fordulóról fordulóra más hangszerelésben mutatkoznak be. Míg az elődöntőben akusztikus feldolgozásban, addig a döntőben már szimfonikus változatban, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében szólalnak meg. A válogató adásokban 10-10 versenydal hangzik el, amelyekből adásonként 5 jut tovább az elődöntőbe.

A Dal 2023 első válogató adásában az alábbi 10 produkció hangzik el:
aZorka – Tavasz, tél
Escape My Shadows – Emlékezni Rád
HolyChicks – Víz alatt levegő
Kovács Áron – Lennél
Mirror – Hív még
OliverFromEarth – Utoljára látni nehéz
Szebényi Dániel – Vigasztaló
Szirtes Dávid – Az igazi történeted
The Anahit – Bírom Még
Varga Zsuzsa – Te beszéled a nyelvemet 
adal
Fotó:  MTVA

A Dal 2023 mezőnyét ismét szakmai zsűri értékeli. Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere ötödik alkalommal keresi az év dalát. A műsor 2012-ben Wolf Katival a zsűriben indult, tavalyi visszatérése után ismét helyet foglal az ítészek között. Szintén harmadszor pontozza a versenydalokat a szájharmonika-virtuóz Ferenczi György, míg Egri Péter, a rockabilly zene magyar nagykövete, másodszor csatlakozik az értékelőkhöz.

Magyarország egyetlen dalválasztójában ezúttal Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várja a nézőket. A Duna két műsorvezetője a Csináljuk a fesztivált! adásaiban már bebizonyította, hogy összeszokott párosként otthonosan mozognak a showműsorok világában.

Az évszázad slágerének megtalálása után újabb kihívás elé néznek, és A Dal színpadán először keresik együtt a zsűrivel, valamint a közönséggel az év dalát. Rókusfalvy Lili idén harmadik alkalommal vezeti a show-t, míg Fodor Imre első alkalommal lesz a Duna emblematikus műsorának házigazdája.

A győztesről idén is a közönség dönt. A négy válogatóból adásonként 5, összesen 20 dal jut tovább a két elődöntőbe: 4 produkció a zsűri pontjai alapján, az 5. a közönség szavazataival. Az elődöntőkből már csak 4-4 dal kerül a döntőbe, és ezzel közelebb „Az Év Dala 2023”, valamint a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” címhez. A győztes dal előadója – „Az Év Dala 2023” cím, illetve a Petőfi Zenei Díj „Év dala 2023” elismerés mellett – tízmillió forintot nyer zenei produkciója fejlesztésére. A döntőbe jutott másik hét dal előadója szintén részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

Találjuk meg együtt az ország egyik legnagyobb zenei eseményén az év dalát! Kövesd A Dal Facebook- és Instagram-oldalát, a műsor hivatalos YouTube- és TikTok-csatornáját, valamint adal.hu-t, hogy ne maradj le semmiről!
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.